Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - Kepli Lajos (Jobbik) - a földművelésügyi miniszterhez - „Eltűnhet a balatoni szőlők 80 százaléka?” címmel - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
2895 önkéntes nyugdíj- vagy az egészségbiztosítási pénztári befizetések nagyobb ad óteherrel való párosítását tette meg. Gyakorlatilag 2017 elejétől már csak két olyan felület van, a SZÉPkártya és a 100 ezer forint központi kifizetések kérdésköre, amelynél marad a kedvezményes adóztatás mértéke. Ennek is egyébként az együttes nagyságren dje, mértéke a versenyszférában 450, a közszférában 200 ezer forintos nagyságrendet ölel fel. Az öngondoskodás rendszere tehát sérül, vagy mondhatom azt is nyugodtan, hogy visszaszorul, bizonyos értelemben meg is szűnik. A kérdéseim nagyon egyszerű ek. Miért rontják a munkavállalók helyzetét a kafetérián belül a juttatások terén az adóterhek növelésével kapcsolatosan? Miért vették ki a kedvező adózási kategóriából akár az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket, akár az egészségpénztári munkáltatói be fizetéseket? Miért büntetik magasabb adóterhekkel magát az öngondoskodást? Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Tállai András államtitkár úrnak adom meg a viszonválasz lehetőségét. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitk ár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a FideszKDNPkormánynak nincs szégyenkeznivalója a munkavállalói jövedelmek növekedése terén, hiszen egyrészt csökkent a munkajövedelmek adóterhelése, másrés zt pedig azt gondolom, elfogadott tény, hogy a reáljövedelmek az elmúlt években jelentősen megnövekedtek. Mindamellett a munkavállalók megtakarításai és öngondoskodása is lényegesen növekedett. Nagyon fontos, hogy jelentős mértékben növekedett a minimálbé r összege. (Gúr Nándor: Cafetéria!) Ugyanakkor állami életpályarendszerek indultak el, és a reálgazdaságban keletkezett jövedelmek szintje is jelentősen megnövekedett, nem is beszélve az elmúlt héten megkötött hatéves, a munkavállalói, munkaadói oldal és a kormány közötti megállapodásról, amely jelentősen fogja növelni az összreáljövedelmet a munkavállalók tekintetében. Való igaz, hogy átalakult a cafetériarendszer, de ez nem hátrányos a dolgozókra nézve. Ennek az átalakulásnak az oka nem a kormány, h anem az Európai Unió, aki az Erzsébetutalványt lényegében eltörölte, megszüntette Magyarországon. A cafetéria átalakítása kedvező a munkavállalók számára, hiszen lehetővé teszi, hogy változatlan adóteher mellett készpénzben kapják meg a jövőben a munkavá llalók a cafetériajuttatás egy jelentős részét is. Amire ön utal, az öngondoskodás is megmarad a cafetériarendszeren belül, és különösen a munkavállalók tekintetében a 20 százalékos személyijövedelemadókedvezmény is megmarad az önkéntes pénztári számlára , a nyugdíjelőtakarékossági számlára, illetőleg a nyugdíjbiztosítás javára befizetett összegek tekintetében. Azt gondoljuk, hogy a változó cafetériaszabályok nem fogják csökkenteni a munkavállalói öngondoskodás mértékét. Köszönöm szépen. (Taps a kormány pártok soraiban.) Kepli Lajos (Jobbik) - a földművelésügyi miniszterhez - „Eltűnhet a balatoni szőlők 80 százaléka?” címmel ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Kepli Lajos, a Jobbik képviselője, kérdést kíván felte nni a földművelésügyi miniszterhez: „Eltűnhet a balatoni szőlők 80 százaléka?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. KEPLI LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, hogy a szőlészet és a borászat nagyjából az államalapítással egyidős tevékenység a Kárpátmedencében. Természetesen több