Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
2836 Míg a hatvanashetvenes években a népességfogyás miatt felszólaló Fekete Gyulát támadták a kommunisták, aztán később a liberálnácik is, most a kivándorlás kapcsán hall unk olyan hangokat, például a miniszterelnök úrtól is, hogy aki erről beszél, az tulajdonképpen csak jajong. Kósa Lajos pedig azt mondta, képtelenség, hogy a rettenetes magyar élet- és munkahelyi, valamint bérviszonyok, illetve azok kilátástalansága miatt menekülnek el sokan az országból. Hát nem tudom, lehet, hogy ő egészen más perspektívából szemléli a dolgokat. A legtöbb magyar munkavállalónak azért nincs lehetősége ÚjZélandra elruccanni egy Rolling Stoneskoncertre. A Magyar Hírlap pedig, a kormányszóc sővé silányult Magyar Hírlap pedig nemrég egy olyan cikket közölt, hogy hazafelé, magyarok, pá, én léptem, hiszen trendi külföldre menni, szól most a fáma, írja a szerző. Majd azt írja, hogy aki elmegy, a valóságból menekül, és kivonja magát a közös teherv iselésből is, a kivándorlók megroggyantják az államot, a gazdaságot. Van képe ilyesmit fogalmazni! Nem tudom, hogy ezt például mikor kérdezte meg egy Mészáros Lőrinctől, egy Andy Vajnától vagy éppen Rogán cimboráitól, akik százmilliárd forintnyi hasznot vá gtak zsebre a letelepedési kötvényekből. Különösen úgy egyébként, hogy ha a számokat is megnézzük, hogy a kitelepült, kint dolgozó magyarok 2014ben több mint 900 milliárd forintot utaltak haza, tehát ennyire roggyantják ők meg a magyar gazdaságot. Hogy va lahogyan alá is támasszam, hogy nem kalandvágyból mentek el ezek a fiatalok - egyébként kíváncsi leszek, melyik lesz majd az a kormánypárti képviselő vagy fiatal államtitkár, aki a legcinikusabban vigyorog a dolgokon; annak odaadom a teljes paksamétát , e zek levelek, amelyeket választópolgárok, magyar emberek, fiatalok juttattak el hozzám azzal kapcsolatosan, hogy miért is hagyták itt az országot. Nagyon tanulságos lenne egyébként ezeket meghallgatni, és nem csupán egy elefántcsonttoronyból vagy egy üvegbú ra alól szemlélni a magyar rögvalóságot, ami sokszor sokkal szomorúbb, mint ahogy azt itt kormánypárti képviselőtársaimtól hallottuk. Volt egy elképzelésem, írja Eszter, hogy milyen életet is szeretnék élni. Nem, nem a luxus volt a cél, hanem az, hogy ne k elljen rettegnem attól, hogy vajon be tudome időben fizetni a számláimat, el tudoke valaha költözni a szüleimtől. Önálló, aggodalommentes életet terveztem. Az elsőben szinte második hétvégén hazautaztam, az összes szabadságomat otthon töltöttem a szüleim nél, ekkor tudtam meg, milyen érzés a honvágy, hogy milyen nagy kincs az édesanyám főztje, hogy hazavárnak, hogy a barátaim nélkül a pénz semmit sem ér. Otthontalannak éreztem magam. Aztán folytatja tovább: itt alapítok családot, februárban érkezik a kisba bánk, aki osztrák állampolgár lesz, mivel az apukája osztrák. Ezt sem így terveztem, magyar férjet szántam magamnak magyar földön, de a sors nem így hozta. Nem is bánom, hiszen egy olyan életet élhetek, amire mindig is vágytam, amit otthon nagy valószínűsé ggel nem érhettem volna el. Ma már nem is gondolok arra, hogy hazamennék, ami nem jelenti azt, hogy nem szeretem a hazámat. Sokszor eszembe jut a Hungarica Ide születtem című száma: szívet cserél, aki hazát cserél. Én itt mindig külföldi, bevándorló, menek ült leszek, hiányzik az anyanyelvem, a szüleim, Barcs. Aztán egy fiatal pedagógus hölgy. Én pedagógus vagyok, otthon kerestem 125 ezer forintot, amiből ha mindent kifizettem és vettem még élelmiszert is, az mind elfogyott. A párom míg otthon dolgozott, nem láttam, csak négyöt hetente 24 napra. Így mielőtt teljesen eladósodtunk volna, vállalt a párom itt kint munkát. Nekem nem hosszabbítottak volna, mert nem voltam hajlandó portfóliót készíteni, és kábé egy évre rá kiköltöztünk hozzá. Akkor még egy gyerkőc ünk született, majd még egy gyerkőc, így már minden kerek, és nem utolsósorban a párom dolgozik, én nem, egy fizetésből meg tudunk élni, nem olyan nagylábon, mint az otthoniak szerint, de a hónap közepén nem kell azon gondolkodnom, hogy kenyeret, pelenkát vagy csokit vegyek a gyerekeknek. Ez elég megnyugtató. Aztán Szultána. Elegem lett abból, hogy küszködöm és - bocsánat - fekáliából akarok várat építeni. Lehet, hogy lehet, csak nagyon bűzlik. Családot szeretnék és gyereket, és bár minden tisztelet a szüle imé, mert becsülettel felneveltek minket, de én nem mondok le az ételről, hogy a gyerekem is jóllakjon, ha nem muszáj. El kellett hagynom az otthonom, a hazám, a családom és
