Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 23. szerda (190. szám) - A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
2810 ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Most kétperces hozzászólások fognak következni. Elsőként megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Dunai Mónika, azt szeretném mondani, hogy azzal kapcsolatban, amiről ön beszélt a fizetések dolgában, hát abban biztos, hogy nem tudunk egy úton menni, azon az úton, amin önök járnak, ami arról szól, hogy a bruttóját, a bruttóját, a bruttóját a végtelenségig, azt emeljék. Nem! Tudja, a fizet és az, és annyit ér, amennyi az emberek kezébe jut, meg amennyivel bemennek a boltba, és amennyit tudnak érte vásárolni. Nem azt, hogy a bruttóját 51 százalékkal felemelik, az önmagában semmit nem ér az emberek számára; az, ami a kezükbe kerül, és amit leh et érte venni. Czomba képviselőtársam említette, hogy a 100 ezer forintos nettó minimálbér. Nagyon egyszerű a történet, képviselőtársam, nagyon egyszerű: nem kell személyijövedelemadóteherrel párosítani. Ennyire egyszerű! Nem kell beszedni ezt az adót, és szétszórni a haverok között. Ennyire egyszerű a történet. Oda kell adni azoknak az embereknek, akik megdolgoznak ezekért a pénzekért. És hát, Dömötör államtitkár úr, akkor, amikor statisztikai adatokat használ foglalkoztatásbővülési számokról, akkor haszn áljon olyanokat, ami a kormányváltás előtti utolsó teljes év, 2009 meg a mostani utolsó zárt év, 2015. Ebben a relációban nagyjából 450460 ezer pluszt tudnak kimutatni, de én mondok önnek három elgondolkodtató számadatot: közfoglalkoztatási többlet a hat évvel ezelőttihez 150200 ezer, változó időben vagy épp a külföldön dolgozók beszámítolása, nagyjából 140 ezer, vagy épp az a diákfoglalkoztatás, amit hat évvel ezelőtt nem számoltak be a munkaügyi statisztikákba, 180200 ezer. És már mindjárt mínuszba ütö ttünk át és nem pluszba. Szóval, tudja, az a baj, hogy manipulációval élve lehet olyan helyzetet kimutatni, mintha jobb lenne a szituáció. És hát Magyar államtitkár úrnak az utolsó mondatban csak annyit szeretnék mondani, hogy amiről ő beszél, hogy majd ha zajönnek ezért a fizetésemelésért a fiatalok, sajnos nem. 7 ezer forintos nettó minimálbéremelésért nem vagy 5060 eurós garantált bérminimumemelésért sem. Sajnos, mindössze azt lehet esetleg fékezni, hogy talán kevesebben menjenek el. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Balla György képviselő úrnak adom meg a szót. BALLA GYÖRGY ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a vita tartalma és stílusa nem indokolja, de azért szögezzük le, hogy a mai vitan ap kezdeményezése az ellenzék részéről nagy elismerés a kormány gazdasági tevékenységének. 1990 óta ugyanis nem fordult elő az, tisztelt képviselőtársaim, hogy az aktuális ellenzék a legnagyobb problémának ne a munkanélküliséget tartotta volna, sőt az aktu ális kormányok legnagyobb problémája ne a munkanélküliség lett volna, és az emberek legnagyobb problémája ne a munkanélküliség lett volna. 2010ben, ’11ben, ’12ben önök, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, semmi másról nem beszéltek, csak a munkanélküli ségről. Most pedig egy olyan vitanapot kezdeményeztek, ami nem a munkanélküliségről szól, hála a jó istennek, hanem arról, hogy a magyar gazdaság, a magyar gazdaság szereplői miért nem találnak elég munkaerőt. Tehát azt gondolom, hogy ezt bár önök nem vall ják be, de ennél nagyobb elismerést egyébként ellenzéki párttól kormány nem kaphat. Ami pedig a béreket illeti, igen, nyilvánvaló, önök most azt kérik rajtunk számon, hogy Magyarországon miért nincsenek olyan bérek, mint Bécsben, Berlinben meg Londonban. A zért, tisztelt képviselőtársaim, mert a bérek általában a GDPvel függenek össze. (20.00)