Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 22. kedd (189. szám) - A Szociális Munka Napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK:
2621 hétvégére egy rekreációs tanfolyamra, ott szakpszichológusok dolgoztak vele, rekreációs szakemberek. Ez benne volt az uniós forrásokban. A szociális ágazatban sajnos ez nem volt elérhető. Azt gondolom, és most finoman fog almazok, hogy tényleg ez az elképzelés, ha a jó oldalát nézem, megvalósítható. De arra kérem, államtitkár úr, ha ön is így gondolja, akkor azt a másik részét, ami a köztisztviselőkről szól, vonják vissza. Hiszen ez egy nagyon megkülönböztető jelzést ragasz tana rájuk, hogy ők annyira nem fontosak. Mindenki az egység, az állam, az állami apparátus része, mindegyik letett valamit a nemzet asztalára, és azt gondolom, hogy azt, amit ő oda letett, mi ne vegyük el. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíváne még valaki az adott napirend keretében felszólalni. (Kovács Sándor: Zárszóra.) Jelentkezőt nem látok. Bocsánat, képviselő úr. Mindennek rendelt ideje va n. Jelentkezőt nem látok, az általános vitát lezárom. Megadom a szót Kovács Sándor képviselő úrnak mint előterjesztőnek, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, képviselő úr. KOVÁCS SÁNDOR ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Elnézést kérek, elnök úr, de azt gondolom, hogy feltétlenül reflektálnom kell néhány megszólalásra. Menjünk visszafelé! Kónya Péter független képviselő: kenjük a hajunkra ezt a szabadnapot. Azt gondolom, ez sértő azokra nézve, akik ezt követelik, a szociális szférában dolgozók, még akkor is, ha ön a bérfejlesztést hiányolja. Azt gondolom, államtitkár úr megadta arra a választ, hogy egyrészről meg kellett várni a szociális partnerek által a minimálbér és a bérminimum mai tárgyalásának hogyanját, hiszen erre fog ráépülni az a 9 mi lliárd forint, amit a szociális ágazat 2017re tervez bérpótlékként, illetve bérkiegészítésként csatolni. Azt gondolom, válasz ez minden olyan képviselői felszólalásra, ahol a munkaszüneti nap erkölcsi megbecsülése mellett a bérfejlesztésről is szóltak. De ne menjünk el Ikotity István, illetve a többiek által cinikusnak vélt törvénymódosítás második része mellett, ami a köztisztviselők munkanapját veszi el. Azt gondolom, meg kell állnunk egy szóra, és az államigazgatás átszervezéséről kell szót ejtenünk, hi szen a 2016. évi LII. törvény, az állami tisztviselőkről szóló törvény az államigazgatásban nem alkalmazható a köztisztviselőkre. Kellő türelemmel, illetve megfontolással járjunk el, amikor a közszféra, köztisztviselők, állami tisztviselők jelen pillanatba n, még egyszer mondom, lépcsős átalakítása zajlik, átszervezés alatt van a bürokrácia, ez a rendszer. Így azt gondolom, ez nem cinikus, és nem különböző szférák szétszakításáról szól, hanem egyszerűen a törvénymódosítások nyomon követéséről van szó. De aho gy Rig Lajos is mondta, hogy mennyire párhuzamosan mozog az egészségügyi ápolás, illetve a szociális ápolás, azt gondolom, van még egy közös, hiszen július 1je megmarad a Semmelweisnapnak, az egészségügyi dolgozóknak azon erkölcsi megbecsülési napjának, ami szintén fizetett ünnep az egészségügyben dolgozóknak. Azt gondolom, hogy ezek a hozzászólások méltatlanok ahhoz az elvhez, amely szerint a kormány szeretne egy olyan ágazatban, a szociális szolgáltató ágazatban egy erkölcsi megbecsülést adni a már emlí tett bérfejlesztés mellett, ami, azt gondolom, vitán felül áll mindannyiunk életében. Úgyhogy kérem képviselőtársaimat, ha módosítójuk van, adják be, vitatkozzunk róla, de kérem, hogy támogassák ezt a fajta nemes elképzelést. Köszönöm szépen megtisztelő fi gyelmüket. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.