Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 21. hétfő (188. szám) - A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. SIMON MIKLÓS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: - ELNÖK: - DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz):
2492 kihirdetéstől számított 8 napos hatálybalépést 30 napra módosítsuk. Ezt a bizottság támogatta. Önöket pedig arra kérem, hogy a törvényjavaslatot a zárószavazásnál támogassák. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem Pogácsás Tibor államtitkár urat, hogy az előterjesztő képviseletében kíváne most felszólalni. (Pogácsás Ti bor: Most nem.) Nem kíván. Köszönöm szépen. Így, amennyiben zárszót kíván mondani, majd 10 perces időkeret áll államtitkár úr rendelkezésére. Most megadom a szót Simon Miklós képviselő úrnak, a kijelölt Honvédelmi és rendészeti bizottság előadójának. Paran csoljon, képviselő úr! (18.00) DR. SIMON MIKLÓS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója : Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A bizottság a házszabály 4445. §a alapján lefolytatta a törvényjavaslat részletes vitáját. A törvényjavaslatot megvizsgál va megállapította, hogy az megfelel a házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A bizottság a részletes vita során megtárgyalta a benyújtott módosító javaslatokat, megvizsgálva egyben azt is, hogy azok megfelelneke a házszabály 42. §ába n foglalt követelményeknek. A bizottság támogatott képviselői módosító javaslatokat, valamint az általam megfogalmazott módosítási javaslatot magába foglaló, a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot nyújtott be. A Honvédelmi és rendészeti bi zottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2016. november 15én lezárta. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretekben. Elsőnek Simon Miklós képviselő úr kért szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! DR. SIMON MIKLÓS ( Fidesz ): Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A belügyminiszter úr által benyújtott törvényjavaslat két törvényt módosítana. A rendőrségről szóló törvény kapcsán a rendőrségi adatkezelés és az adatfeldolgozás általános szabályai egészülnének ki új rendelkezésekkel. Az állam működése, illetve a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítményekke l kapcsolatos szabályozáson módosítana a jelenlegi javaslat. A szabályozásba fontos garanciális szabályok is beépítésre kerülnek. A rendőrségről szóló törvény másik módosítása, hogy a rendőrség a harmadik országbeli személyek ujjlenyomatát a terrorizmus el leni fellépés érdekében a határrendészeti nyilvántartás részeként kezelhesse, és azt átadhassa. Ezek mellett a törvényjavaslat legfontosabb szabályozási területe az úgynevezett prepaid SIMkártyák ügye. Ez év októberében derült ki az az eset, hogy egy hajl éktalan nevére szervezett bűnözők 200 ezer feltöltős SIMkártyát vásároltak. A kártyák egy része a párizsi és a brüsszeli terrorcselekményeket végrehajtó terrorista sejt tagjaihoz kerültek. Ezt követően a Belügyminisztérium ígéretet tett, hogy átnézi a szü kséges módosításokat, így a jelenlegi javaslat az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosításával rendezné a prepaid SIMkártyákra vonatkozó szabályozást és az azokra vonatkozó adatkezelést. Magyarország nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési érdekeire tekintettel szükséges a hatályos szabályok kiigazítása, szigorítása. Az általános vita során az összes parlamenti párt jelezte, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén a parlamenti pártok kaptak egy beszámolót a jelenlegi helyzetről, és már ott is született egy megállapodás a jelenlegi szabályozás szigorításáról. A Belügyminisztérium ötpárti egyeztetést is összehívott, amelyen egyetértés mutatkozott a szigorítás