Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 21. hétfő (188. szám) - Dr. Hadházy Ákos (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Milyen béremelés az, ami után csökken a bér?” címmel - DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP):
2455 dolognak tartja, amely ellen küzdeni kell, ezt a rendszert úgy hívják, hogy szocializmus. Sajnálom, hogy szellemi értelemben is egyre inkább ebbe az irányba haladnak. Köszönöm, hogy meg hallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. VOLNER JÁNOS ( Jobbik ): A választ, államtitkár úr, nem tudom elfogadni, és mivel a felhívásom úgy hangzott, hogy „Jö jj, hazudj valami elfogadhatót.”, ön eleget is tett ennek. Ugyanis olyan dolgokat állított, államtitkár úr, ami önök számára elfogadható, azonban ennek a vállalkozónak különböző fideszes politikusokkal szemben a róla terjesztett hazudozásai miatt egy rakás nyertes pere van. És amikor utoljára az ön ügyvédeivel találkoztam a bíróságon, államtitkár úr, önről megállapította a bíróság azt, hogy hazudik. Tehát ezt a szériát tovább folytatja, én úgy látom. De megértem persze, ha a nagyfőnöknek a barátait, kedvenc polgármesterét kell mentegetni, és magyarázatot kell adni arra, hogy vajon a Jóisten tette csodát vagy Orbán Viktor, hiszen egy 2500szoros vagyongyarapodás, azt gondolom, a világ minden fejlett demokráciájában, államtitkár úr, magyarázatra szorul, ebben az esetben is. Ön ezzel a magyarázattal nem élt, a kormánya pedig egyre mélyebben bonyolódik bele az ehhez hasonló vircsaftokba. Fejezzék be! Köszönöm szépen. (Egy hang a Jobbik soraiban: Úgy van! - Taps ugyanott.) ELNÖK : Képviselő úr nem fogadta el a vál aszt. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: 104 igen szavazattal, 32 nem szavazat ellenében az Országgyűlés elfogadta az államtitkári választ. Dr. H adházy Ákos (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Milyen béremelés az, ami után csökken a bér?” címmel Tisztelt Képviselőtársaim! Hadházy Ákos, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Milyen béremelés a z, ami után csökken a bér?” címmel. Képviselő urat illeti a szó. DR. HADHÁZY ÁKOS ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! ÓnodiSzűcs államtitkár úr nemrégen úgy értékelte az első évét, hogy elégedett a béremelésekről szóló megállapodással. Ebben viszont biztosan nem osztoznak azok a védőnők, akik ezúttal is kimaradtak a béremelésből, miközben az alapellátásban dolgozó védőnők is főiskolai végzettségű egészségügyi szakdolgozónak számítanak. A szakellátásban dolgozókkal szemben nem kerülhettek be a szeptemberben hatályba lépő egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá. A fizetési különbségek eddig is jelentősek voltak, egy diplomás pályakezdő védőnő alapbére bruttó 122 ezer forint, egy szintén főiskolát végzett pályakezdő ápolónőé eddig 163 ezer forint volt, a béremelés után viszont a különbség tovább nő. (15.50) A kormány ugyan júniusban döntött arról, hogy a védőnői finanszírozás emelésére kétmilliárd forint pluszforrást biztosít, ennek azonban csak a töredéke jutott a védőnőkhöz. A fejenként b eígért