Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 14. hétfő (187. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Mikor zárják be végre a kiskunhalasi nyílt menekülttábort?” címmel - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
2372 ezeket szeptemberben átadták Bányai Gábornak, a térség fideszes országgyűlési képviselőjé nek, aki a változatosság kedvéért megint nincs itt. (Dr. Rétvári Bence: Vona Gábor sincs itt. Hol van Vona Gábor?) Tették ezt abban a hitben, hogy egy kormánypárti képviselő hatékonyabban tud lobbizni a saját kormányánál a cél érdekében. Egy korábbi lakoss ági fórumon a képviselő úr ígéretet tett, hogy az aláírásokat átadja a kormánynak, azonban erről, illetve ennek fogadtatásáról azóta sem hallottunk semmit. Sajnos, azt már megszokhattuk, hogy az ellenzéki képviselők javaslatait semmibe veszik, azonban itt most egy olyan kérésről van szó, amit nemcsak a jobbikosok követelnek, hanem a város lakossága, a város kormánypárti vezetése és országgyűlési képviselője is. Támogatják, mert ők is belátják, hogy igaz ugyan, hogy a tábor munkahelyeket hozott létre, de eze k a munkahelyek más módon is létrehozhatóak lennének, például a Kiskunhalason már sokat emlegetett börtön létrehozásával vagy turisztikai fejlesztésekkel. Ennek tükrében kérdezem tehát tisztelt államtitkár urat, hogy eljutotte önökhöz Bányai Gábortól a ki skunhalasi nyitott tábor bezárását követelő több ezer aláírás. Ha igen, akkor miért titkolták ennek átadását? Hiszen a kiskunhalasi emberek kíváncsiak, hogy mi lett az aláírásaikkal. Látva a kiskunhalasiak akaratát, mikor tervezik, hogy a komoly helyi össz efogást tapasztalva eleget tesznek a lakosság kérésének, és felszámolják az intézményt? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kérdésre Kontrát Károly államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr , öné a szó. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés nyilvánossága előtt is szeretném megköszönni a halasiaknak, a halasi önkormányzatnak, Halas polgármesterének, egyé ni országgyűlési képviselőjének azt az együttműködést, megértést és segítséget, amit a migrációs válság kezelése kapcsán az elmúlt időszakban tanúsítottak. A halasiakkal állandó kapcsolatban vagyunk, országgyűlési képviselő úrral, polgármester úrral. Magam is jártam ez év szeptember 21én Halason, a népszavazási kampány során, és ott érdemi párbeszédet folytattunk a halasiakkal. Ma is fölhívtam délelőtt polgármester urat, és megkérdeztem, hogy mi a helyzet Halason, mi a helyzet a biztonság területén, mi a h elyzet a nyílt táborral. Ő azt mondta, idézem: „az első ijedségen túl érdemi problémát nem okoz a nyílt tábor Halason”, amelyben egyébként jelenleg 80 fő tartózkodik. Megerősített rendőri jelenlét van Kiskunhalason, a rendőrség, a Bevándorlási Hivatal együ ttműködik az önkormányzattal, rendszeresen értékelik a biztonsági helyzetet. Azt mondhatjuk, hogy Kiskunhalason is, mint ahogy Magyarország valamennyi településén, rend és biztonság van. Szeretném azt is elmondani, hogy Kiskunhalas az elmúlt évben a közbiz tonság javítása érdekében 43,9 millió forintot nyert a Belügyminisztériumtól, ezt jórészt közterületi kamerák kiépítésére fordítottuk. Ebben az évben 66 millió forintos pályázatuk van, amelynek elbírálása meg fog történni még ebben az évben, szintén a kame rarendszert szeretnék bővíteni. (Farkas Gergely: Mi lesz az aláírásokkal?) Ha megengedi, képviselő úr, folytatom. Az aláírásokat a Belügyminisztérium képviselője átvette. Magyarország Kormánya mindent megtesz a halasiak és Magyarország valamennyi település én élők biztonsága érdekében. Mi ezért szorgalmaztuk és támogattuk a népszavazást. Önök nem támogatták. A hírek szerint Halason sem támogatták, sumákoltak. És önök nem szavazták meg az Alaptörvény módosítását sem (Farkas Gergely: Mikor zárjátok be a tábort ?) , úgyhogy, képviselő úr, önök a migránsok oldalán állnak, önök a magyar emberek ellen foglaltak állást. Úgyhogy önnek nincs erkölcsi alapja ilyen kérdést föltenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)