Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 11. péntek (186. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
2273 komoly exportproblémák lesznek. El lehet képzelni, hogy ha erre a hatásra még rájön az áfaprobléma, akkor komoly… - még szerencse, hogy a baromfinál pont januárt ól csökkenni fog, mert azért az most hoz valamit, legalább egy pici védelmet a ránk zúduló importtól, mert azért ez a betegség előbbutóbb elér majd mást is, és Európán belül kevésbé lehet korlátozni nyilván az importot, mint a harmadik országok irányából. Azt gondolom, ha azok a mondások igazak, amelyeket most csak egykét napja hallunk, hogy valóban van egy versenyképességi előremozdulásra igény kormányzati szinten is, akkor az valamit segít, de azért, államtitkár úr, az nagyon soká fog a nyugdíjasokon se gíteni, hogy mondjuk, most például járulékot csökkentünk, mert lehet, hogy az meghúzza majd felfelé az inflációt és akkor magasabb lesz a nyugdíjemelés, mint 0,9 százalék, mert általában a gazdaságélénkülésben magasabb infláció van, de azért ez nagyon hoss zú hatás. Tehát lehet, hogy azon is el kellene gondolkodni gyorsan, hogy elfelejteni ezt a csak inflációhoz kötött nyugdíjemelési ügyet és visszahozni a svájci indexálást. Ha már egyszer úgyis bérnövekmény lesz, akkor legalább a reálbérekkel együtt a nyugd íjak is növekednének, és nem lennének olyan helyzetben rászoruló, idős emberek, hogy azon kelljen gondolkodniuk, hogy gyógyszert vesznek, mondjuk, tüzelőt vagy éppen élelmiszert maguknak. Ezeket javaslom megfontolásra, és ebben nyilván azokat a javaslatoka t, amelyeket folyamatosan be is nyújtunk, és higgyék el, hogy szakmailag alaposan elő vannak készítve, ezt próbáljuk is segíteni. Az egy más kérdés, hogy a mi szakmánkban soká érik be a termés és sokat kell neki kint aludni, de remélem, előbbutóbb majd ez is beérik, és meg lehet valósítani azt, amit mi gondolunk erről az egészről. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most további képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót TuriKovács Béla képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. DR. TURIKOVÁCS BÉLA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Azokat a pozitív és azt kell mondanom, vitathatatlan előnyeit az előterjesztésnek, amelyeket elsősorban a Fidesz vezérszónoka, de H argitai János különösen részletesen ismertetett, nem kívánom megismételni. Néhány olyan észrevételt szeretnék tenni, amivel szeretném, ha az az irány, amelyet tulajdonképpen ez a törvényjavaslat is képvisel, részben folytatódna, részben pedig kiteljesedne. Arról van szó, és azt gondolom, nem lehet emellett elmenni, hogy itt az MSZP vezérszónoka előhozta ismét azt a régi és egy alkalommal már nem lezárt, de mindenképpen megvitatott kérdést, hogy mi a helyzet az arányosság és mi a helyzet az igazságosság terü letén, mi a helyzet, végső soron erről van szó, az egykulcsos adó tekintetében. Erről néhány gondolatot szeretnék megosztani. Nincs okom a korábban kifejtetteket megváltoztatni, de azt el kell ismernem, hogy a kormánynak az a törekvése, ami egy nehéz gazda sági helyzetben egy merész húzással olyan helyzetet teremtett az adók világában, ami megalapozhatta a költségvetés szilárdságát, biztonságát, de lehetővé tehette még az adósságcsökkentésnek is egy jelentősebb mértékét, most ez idő szerint nem vitatható. Ug yanakkor örömmel látom, hogy azért van bizonyos gondolkodás ezen a területen. Ennek tekintem például az eho területén azt, hogy most már létezik két kulcs, az én álláspontom ugyanis töretlenül az, hogy az arányosság egy fontos elv, de az igazságosságot soh a nem lehet mellőzni az arányosság alkalmazásánál. Ezt azért tartottam szükségesnek előrebocsátani, mert e tekintetben nekünk, a Fidesszel szövetséges polgári kisgazdáknak, ezen nincs okunk változtatni, ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom, elismerem, hogy a kormánynak ezek a lépései nemcsak gyakorlatiasak, szükségesek, de eredményesek is voltak.