Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 11. péntek (186. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2262 egészségügyi hozzájárulás kapcsán jelentkeznek ebben a törvényben. Öt adókulcs alkalma zása helyett, ami az eddigi gyakorlat volt, kettőre térünk át. Érdemes szót ejteni a kamatjövedelmeket és a tartós befektetéseket megvalósítani tudókat érintő kedvezményről. Ez azért is fontos, mert ma mindenki azon gondolkodik, hogy a megtakarításait hogy hasznosítsa. Az alapkamat szinte már a nulla felé közeledik még Magyarországon is, ezért kamatjövedelmet nehéz ma elérni ebben az országban. Ebben a helyzetben indokolt és észszerű a kormánynak az a kedvezménye, amit biztosít, hogy a 6 százalék ehót, egés zségügyi hozzájárulást megszünteti ebben a jövedelmi kategóriában. A személyi jövedelemadóban adminisztratív csökkentéseket és egyszerűsítéseket jelentett be államtitkár úr, nyilvánvalóan ez helyeselhető. A fehérítési célt szolgálja, egy területet ő is kie melt, én erre ráerősítek, gépkocsiértékesítés esetén, mondjuk, az alvázszám megadása, hogy nyomon követhető legyen mindaz, ami ezen a piacon történik. Itt jegyzem meg, hogy a kormánynak azok a törekvései, amiket adópolitikában megvalósított; úgy tudtunk a dóbevételeket növelni és ezzel a költségvetés eszközeit támogatni, hogy fehérítettük a gazdaságot. Itt azokra az intézkedésekre gondolok, amely eredmények következtében nagyságrendekkel több áfa folyt be évek óta most már a költségvetésbe, az elektronikus árukísérő rendszer alkalmazását és más eszközöket is említhetnék. Ezt is, amit itt a kormány megcéloz, ebbe a körbe sorolandónak tartom. A kapcsolódó törvények kapcsán megemlítették többen, én csak ráerősítek a NAVot érintő változtatásokra, a NAVdolgozók at érintő életpályamodellben bekövetkező pontosításokra vagy azokra az egyszerűsítésekre, amelyek a vámtörvényben érintettek. Összességében én azt mondhatom, hogy ez a törvénymódosítás, ez a csomag természetesen támogatható, még akkor is, ha pár hónappal a z általános adótörvény elfogadása után van előttünk, mert további kedvezményeket és könnyítéseket jelent az adózók körének, legyenek azok magánszemélyek, vagy legyenek azok vállalkozások. Engem az sem zavarna, ha a törvényalkotás menetében ez alatt a pár h ét alatt esetleg módosító indítványokkal még további kedvezményekről tudnánk dönteni. Soha jobb hírrel ne zavarjuk az adózókat! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót V olner János képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor az adótörvényekr ől beszélünk, fontos tisztázni azt, hogy egyáltalán miért is adóztatunk, miért vetünk ki adókat: azért, hogy megteremtsük a közösségi kiadások pénzügyi fedezetét, biztosítsuk ezeknek a forrását. Nagyon fontos látni azt is, hogy az adó mindenkit egy kelleme tlenül érintő dolog, hiszen ha lehetne, senki nem fizetne adót. Fontos éppen ezért olyan módon az adópolitikát megoldani, hogy lehetőség szerint ne terheljük tovább az egyes gazdasági szegmensek résztvevőit az elviselhetőség mértékénél, és lehetőség szerin t az adórendszer, amennyire csak egy ilyen teherféle lehet, legyen ösztönző jellegű, ösztönözze a vállalkozásokat a beruházásra, a munkahelyteremtésre, a növekedésre, a közjó fenntartható növelésére. Nagyon fontos az, amikor 2010ben elindult a második Orb ánkormány kormányzati kurzusa, meg lett fogalmazva több olyan célkitűzés, amivel egyet lehetett érteni. Az egyik az, hogy egyszerűbb legyen az adórendszer. Emlegetett akkor a miniszterelnök úr söralátét méretű személyijövedelemadóbevallást, hát most enne k a söralátétnek jelenleg a többszörösét láthatjuk, jó néhányszorosa a söralátétnek egyelőre az adóbevallás nagysága, tehát egyszerűbbnek a magyar adórendszert nem lehet nevezni, hiszen a kormány újabb és újabb adókat vezetett be, ezzel csak tovább bonyolí totta a magyar adórendszert. Olyan egzotikus adónemeket is fizet Magyarország,