Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 9. szerda (184. szám) - A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
2040 közszolgáltató cégek pénzfelhasználásához kötődnek. Ezeknek a titkosítása - mint már a felszólalásom kezdetén megemlítettem - elfogadhatatlan egy XXI. századi demokráciában. A tömegkommunikációs eszközök, a szociális hálóknak a világában ezeknek az adatoknak a nyilvánosságát, az átláthatóságát kellene minél inkább szolgálni egy magát demokratikusnak mondó kormánynak. Mostantól a HÉV, a metrók, a MÁV , a kisvasutak helyzetéről sokkal nehezebb lesz adatokat szerezni. Nem fogjuk tudni például, hogy a felújítási, karbantartási munkák mennyibe kerülnek, nem tudjuk azt, hogy ezek hogyan valósulnak meg, milyen túlárazások lehetnek, mert nem biztos, hogy tudn i fogjuk, hogy pontosan mi miatt kell megépíteni, nem tudjuk az indoklást, és nem tudjuk ennek a hátterét. Az indoklás bűncselekmények megelőzését és a terrorizmust emlegeti, ami egy kissé így nevetségesnek tűnik jelen pillanatban, hiszen ennél, nyilván ez en kockázatok jelentőségét nem csökkentve, azért vannak más olyan társadalmi problémák, amelyekre reagálni kellene, és így Magyarország gazdasági folyamataiban a vidék elnéptelenedése, az elvándorláshoz való hozzájárulása, a vidék felzárkóztatásához való t örekvések lényegesen erősebb érvként kellene hogy megjelenjenek az ilyen jellegű fejlesztések terén. És megint visszatérünk oda, amiről a közlekedéspolitika kapcsán beszélgetni szoktunk, hogy bizony, a jelenlegi közúthálózat fenntartására, a vidéki utakra, a tömegközlekedésre hogyan lenne érdemes forrásokat biztosítani. (13.20) A frakcióm álláspontja az, hogy nem hiszünk abban nagyon, hogy itt bűncselekmények megelőzéséről lenne szó, hanem inkább bűncselekményeket lehet ennek a törvénynek az elfogadásával t ámogatni: lopást, hűtlen kezelést takargatni, és nyilvánvalóan ez a titkosítás sokkal inkább a közélet tisztaságát veszélyeztető eszközként jelenik meg, mintsem konkrétan veszélycsökkentőként. Ezen részek miatt, elismerve néhány pozitív irányú változást, a törvényt nem tartja elfogadhatónak a Lehet Más a Politika; és a frakció álláspontja az, hogy ebben a formában így nem tudja támogatni. Köszönöm szépen a lehetőséget. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen. Ander Balázs képviselő úr, Jobbik, parancsolj on! ANDER BALÁZS ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Előbb mintegy negyed óra hosszan soroltam föl azokat az érveket, kifogásokat, amelyek miatt a Jobbik frakciója ezt a salátatörvényt nem tudja elfogadni. Ellenzéki képviselőtár saim viszont konstruktív vitára szólítottak föl minket. Akkor ne csak a kritika hangozzék el, nyilván egyébként az is lesz majd most, de rá szeretnék világítani arra, hogy miért is van nekünk bajunk azzal, amikor önök ilyen salátatörvényeket terjesztenek a Ház elé; azért, mert lenne nagyon sok olyan eleme, amire teljes mellszélességgel rá tudnánk bólintani, és azt mondjuk, hogy igen, hasznos, ez a magyar emberek érdekét szolgálja. Ilyen például a használtjárművásárlás biztonságának növelését célzó javaslat csomag is a törvénymódosítástervezeten belül. Tudjuk azt, hogy Magyarországon van több mint 3 millió 200 ezer személygépjármű. Ezek átlagéletkora sajnos 13,7 év. Ez négy évvel idősebb, mint a nagy európai átlag, beleszámítva egyébként Romániát is meg Bulg áriát is. És hogy milyen rossz állapotban vagyunk és hogy a „minden nagyon szép, minden nagyon jó” filozófiáját valló kormányzati elefántcsonttoronyba zárkózott és a magyar valóságtól teljesen elidegenedett egynémely politikus mennyire jól tenné, ha körben ézne, akkor pontosan lehetne azt látni, hogy mondjuk, 2008ban több mint 153 ezer új autót értékesítettek Magyarországon, ez a tavalyi esztendőben csak 77 ezer volt, és ezzel párhuzamosan a használt gépjárművek értékesítési aránya is megnőtt.