Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 9. szerda (184. szám) - A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KÓNYA PÉTER (Független):
2012 kormány valóban sokat tett az EUkonform szövetkezeti modell hazai adaptációjának megakadályozására. Habár nincs kimondva, hogy nem akarják ezt megcsinálni, de az összes eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy erre a valós szándék nyilvánvalóan nincs meg, pedig talán megoldást jelenthetne néhány gondra. A nemze ti vidékfejlesztési stratégiában az van, hogy ez irányú előrelépések történnek. Ezt pont a héten egy interpellációban kérdeztem meg, ez is azon indikátorok között van, amiben semmi érdemi előrelépés nem tapasztalható, és úgy tűnik, hogy a kormányzat ez irá nyú feladatát az egyébként kormánypárt által elfogadott határozatban és stratégiában nem kívánja megvalósítani. A törvénymódosítás végül tovább erősíti a központosítási törekvéseket, noha a hegyközségek önállósága már évek óta a múlté. A Lehet Más a Politi ka szerint a Fideszkormány központosítási mániája a magyar szőlő- és borágazatot is elérte 2010 óta. Itt csak a hozzá közel állókat, a sztárborászokat emelte fontos pozíciókba, nagyrészt csak az ő véleményük fontos a kormánynak. A nagyonnagyon sok kis bo rász véleménye elsikkad, az esetek jelentős részében, ha meg is hallgatja őket a termőterületek egy jelentős részében, a gazdálkodók érintettségének számában túlnyomó többségében sajnos a jogalkotás nem veszi figyelembe a borászok mindennapi véleményeit. M inden bizonnyal nem véletlen az ezzel kapcsolatos társadalmi aktivitás, hiszen a borászok ez irányú fellépésére akár számíthatunk is a közeljövőben. Az LMP szerint a szőlőtermesztés, borkészítés a jelenleginél sokkal többet segíthetne a magyar vidék fejlőd ésén, felzárkózásán, még erősebb irányban hozzájárulhatna a vidéki munkahelyek létrehozásához, azok megtartásához és megteremtéséhez. Ehhez egy bölcsebb értékesítéspolitikára, helyi termékrendszer kiépítésére és mindenképpen az ágazat megerősítésére és tám ogatására lenne szükség. Ha ehhez a kormány partnerként tekint az LMPre és a többi ellenzéki pártra, akkor szívesen működünk együtt az ezen való további gondolkodásban, és egyéb irányban pedig a módosító indítvánnyal akár elfogadhatónak is találnánk a ben yújtott jogszabályt. Kérem, hogy ennek a módosításnak az esetleges megfontolását érdemben mérlegelni szíveskedjenek. Köszönöm a szót, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen, Sallai képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat és jelzem, hogy a vezérsz ónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Most az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat. Megadom a szót Kónya Péter képviselő úrnak. KÓNYA PÉTER ( Független ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő társaim! Elég szörnyű, hogy a Fidesz kormányzásának másfeles ciklusánál azt kell mondanunk, és több képviselőtársam is utalt rá, hogy példaértékű az a fajta jogalkotási folyamat, ami most e törvény kapcsán lezajlott. Pedig ez lenne a normális jogalkotási f olyamat, hogy valóban mind az érdekképviseletekkel, mind pedig a szakmai szervezetekkel előzetesen végrehajtják azokat a fajta egyeztetéseket, mielőtt benyújtanak egyegy törvénymódosítást vagy törvénycsomagot, amelyek most ennél a törvénynél szerencsére megtörténtek. Én is mindenképpen pozitívnak értékelem ezt, és úgy gondolom, elég sajnálatos, hogy példaértékűnek kell nevezni ezt, hiszen ha ez természetes folyamat lenne, akkor működne normálisan ez az ország, és akkor működne normálisan ez a parlament. U gyanakkor valóban meg kell erősítenem Font Sándor elnök úr szavait is és képviselőtársaim szavait is, hogy e törvény előkészítése kapcsán valóban mind a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, mind a szakmai szervezetekkel, mind pedig az ellenzék képviselőivel, m ind a borászokkal megtörtént a szakmai egyeztetés. Ennek következtében el lehet mondani, hogy egy olyan törvénymódosítás került a tisztelt Ház elé, amely valóban tükrözi mind a szakmai szervezetek, mind pedig a borászok véleményét.