Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 8. kedd (183. szám) - A nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GELENCSÉR ATTILA (Fidesz):
1943 Rengeteg példát tudnánk itt mesélni, amikor a gazdasági szereplők nagyon pozitív dolgokat hoztak létre, csak említsem a balatoni bor- és gasztronómiaszerveződéseket, amelyek az utóbbi időben tényleg a minőségi turizmust szolgálják. De említhetnék nega tív példákat is, elhangzott, hogy egy Balatonparti városban este már nem voltak nyitva a vendéglátóhelyek. Ma már egyébként nyitva vannak. Valóban kellett egy szemlélet ahhoz, hogy hasonlóan nyilván a tengerparthoz, este hatkor ne zárjanak be, vagy a mul tikhoz, amelyek nyitva voltak kilencig. Eltelt néhány év, amíg a helyi kereskedők is átálltak erre, de átálltak. Tehát az a lényeg, hogy ez egy koncepció mellett történjen. Azt gondolom, hogy ebben van a helyi szereplőknek szerepe, de ahogy az itt elhangzo tt példák is pontosan azt mutatják be, igenis van központi szerep is, tehát van központi szakmai szerep is, ahogy itt elhangzott, például - és utolsónak erre reagálnék - a kastély esetében. Valóban nem minden ilyen, főleg kulturális örökség értékvédelme cé ljából létrehozott fejlesztés önfenntartó, ez kétségtelen; sőt a legtöbb nem az külföldön sem. Törekedni kell arra, hogy minél kevesebb pénzbe kerüljön, de ezt csak úgy lehet, ha együtt nézzük a közvetett hasznával is. A képviselő úr itt elmondta valóban, de ebben például segíthet egy kormányzati szereplő, hogy ezek a térségi fejlesztések úgy valósuljanak meg, hogy ne csak a kastélyfejlesztés, hanem mellette a szállásférőhelyfejlesztés, a vendéglátás, turisztikai intézmények is fejlődjenek. Abban a reményb en, hogy ilyen pozitív szerepe lesz majd a turisztikai ügynökségnek, hiszen azt ígérték, hogy növelni fogják a bevételeket, javaslom ismételten, és ha megengedik, akkor evvel én befejezem a hozzászólásomat, a kétpercesemről lemondok. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Gelencsér Attila képviselő úrnak adom meg a szót két percben. GELENCSÉR ATTILA ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzéki oldalon többször mondták, hogy milyen jó, hogy végre érdem i vita van, meg igénylik, vágyják a vitát. Hát, ez nem így van a mi oldalunkon. Mi inkább egy deprimáló szituációt érzünk, ami mármár mazochizmussal ér fel, hiszen parlamenti jegyzőként folyamatosan megélem, hogy nem a törvényről beszélnek. Összekeverik, műfaji teljes tévedésben vannak, nem interpelláció, nem azonnali kérdés vagy napirend előtti, ahol a kormányt lehet ellenőrizni. (Felzúdulás, közbeszólások a Jobbik soraiból.) Itt a törvényről kellene beszélni. Két órája tart, morzsányi kifejezések vagy mo ndatok hangoztak el arról, ami az asztalon van, ami miatt az államtitkár idejött és szeretné elmondani vagy előterjeszteni a dolgot. Így aztán elég nehéz, mert tudniillik az a helyzet, hogy ha most itt egészségügyi tárgyú vita van vagy pedagógiai tárgyú, ö nök ugyanezeket a felszólalásokat ejtik meg. Ez ezen az oldalon halálosan unalmas, de álljuk. Viszont amiért én szót kértem, az Kepli Lajos úr, akinek a 12 perces felszólalásából 2 perc arról szólt, hogy balatoni, ehhez képest rögtön a felszólalásában bizo nyította, hogy nem az, hiszen a kempingek értékesítését 2006 utánra tette. Most ha jóhiszemű vagyok, azt mondom, tévedett. (18.00) De miután a fideszesekre akarta tolni a kempingek eladását, ezért nyilvánvalóan hazudott. Kepli Lajos, ne hazudozzon! Az a he lyzet, hogy ez 2006 előtt történt. Semmi köze nincs a 2006 utáni közgyűléseknek ehhez. Zárásképpen: tudják, hogy minek örülnek a Balatonparton a turisztikában részt vevők? Annak, hogy megállítottuk a migrációt. Ha már önök sem a törvényről beszélnek, én s em a törvényről fogok beszélni. Annak örülnek, hogy kerítést építettünk, megállítottuk a bevándorlást, Magyarországról Európa menedékeként lehet beszélni, ide jönnek a turisták NyugatEurópából. Ezzel lehet rajtuk segíteni; ehhez képest önök ma délelőtt ne m szavazták meg az alaptörvénymódosítást, önök elárulták