Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 8. kedd (183. szám) - A nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1910 Tisztelt Ház! Elmondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban a turizmus számos kiváló eredményt produkált, szü kség van még a további javításra, a versenyképesség fokozására. Itt egy kitérőt hadd tegyek! Az elmúlt időszakban megjelentek bizonyos cikkek, amelyek a gyógyturizmus sikerességét próbálták meg kétségbe vonni. Ha a számokat nézzük és azt, hogy az elmúlt id őszakban, kifejezetten a külföldi turistákról beszélek most, az elmúlt években milyen területeket látogattak meg, akkor Budapest után Hévíz, Bükk és Hajdúszoboszló következik. Tehát láthatjuk, hogy a gyógyturizmus fejlesztése is rendkívül szükséges volt. T ermészetesen most a részletekre nem térek ki, hiszen valóban egyes fejlesztések, beruházások részleteiben megvitathatók. De azt gondolom, hogy az irány eddig is jó volt, de sokkal fontosabb az eddigiekhez képest is, hogy növeljük versenyképességünket, azaz igényesebb, fizetőképesebb vendégeket is tudjunk Magyarországra vonzani, különösen a kijelölt régiókba, ahol ez a lehetőség adott. Azt gondolom, tisztelt Ház, tisztelt elnök úr, hogy olyan javaslat fekszik az Országgyűlés előtt, amely reményt ad arra, hog y a turisztikai ágazat a jelenleginél még hatékonyabb, még professzionálisabb keretek között működjön, ezért kérem, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, Manninger képviselő úr. M ost megadom a szót Heringes Anita képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. (15.40) HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Egy mesebeli törvényjavaslat fekszik most előttünk, a melyben lesznek főurak, hercegek és királykisasszonyok is. Csak az a baj, hogy a magyar emberek nagy része nem ebben a mesevilágban él, és már lassan nem hisz a mesékben. Nézzük, hogy mi a törvényjavaslat háttere és múltja! 2016 februárjában megjelentek ol yan hírek, amelyek szerint Rogán Antal propagandaminiszter tervei szerint a turizmust a jövőben egy erősen központosított állami csúcsszervezetnek, a Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökségnek kellene irányítania. Az akkori előterjesztés alapján gyakorlatilag Rog án szerint a teljes ágazatot a városnéző buszoktól a Sziget Fesztiválon keresztül magukévá akarták tenni. Budapest turizmusfejlesztését egy külön cég létrehozásával, a Budapesti Turizmusfejlesztési Szervezettel képzelték el. Ebbe a cégbe terelték volna a B udapestkártya értékesítéséből, illetve a saját „hopon hopoff” városnéző busz üzemeltetéséből származó pénzeket is. Csakhogy az ötlet megvalósításához el kellett volna ragadni az ágazatot a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. A nemzetgazdasági miniszter, Va rga Mihály viszont annak ellenére, úgy tűnik, nem kért a NIÜből, hogy Rogán Antal egyik turisztikai irányító emberévé pont a királykisasszonyt választotta volna. Rogán nem véletlenül találta meg a turizmust mint az államosítás következő célpontját. Az ága zat a mintegy 33 000 milliárd forint GDP tizedét termeli meg, és sokszor tízezer szereplőt tart el. Rogán Antal februári véleménye szerint nem akarják korlátozni a versenyt, a hatékonyság miatt van szükség a turizmus új állami szervezeteire. Mostanra a kor ábbi előterjesztésből törvényjavaslat született, amely már csak a turizmussal foglalkozik. Azt is szükséges megjegyezni, hogy 2016 áprilisában módosították a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletet, amelynek értelmében a Nemzetga zdasági Minisztériumot vezető minisztertől, Varga Mihálytól valamilyen meglepő módon elvették a turizmust, mind területi felügyeletét, és átadták a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető miniszternek, Seszták Miklósnak. Úgy látszik, Seszták miniszter úr megtette azt, amit Varga miniszter nem volt hajlandó, összeállt Rogán miniszter úrral a turizmus kiaknázása érdekében. A törvényjavaslat új definíciói között szerepel a turisztikai térség meghatározása. Ezzel az új fogalommal a kormányzat felülírja a már korábban kialakult közigazgatási egységeket és területfejlesztési kategóriákat. Ezzel egy újabb területfejlesztési szerkezeti egység jön létre, ami átláthatatlanná és értelmezhetetlenné teszi például a több mint ezeréves területi és ágazati igazgatási és területfejlesztési, a mostanra kialakult turisztikai régiók, valamint az EUs pályázatokhoz