Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Egyes törvényeknek az egyetemi kórházak létrehozásával, fenntartásával és működésével kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK:
1449 törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Most soron következik az egyes törvényeknek az egyetemi kórházak létrehozásával, fenntartásával és működésével kapcsolatos módosítóról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A Kósa Lajos, Pósán László, Halász János és Kucsák László képviselők által benyújtott T/12339. számú előterjesztés és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Kucsák László képviselő úrnak, a bizottság előadójának. KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottsá g a 2016. október 20i ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek az egyetemi kórházak létrehozásával, fenntartásával és működésével kapcsolatos módosításáról szóló T/12339. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) országgyűlési határozat 46. §a alapján 22 igen szavazattal, 4 nem ellenében, valamint 3 tartózkodás mellett fogadta el. A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták a háttéranyagba n található kulturális bizottsági, valamint a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatát, amelyek egyrészt javasolt kiegészítéseket tartalmaznak, másrészt érdemi módosításra irányulnak. A főbb módosítások a következők. Az Országgyűlés jogosult felsőokta tási intézmény mint költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére. Ennélfogva az Országgyűlés meghatározhatja, hogy egészségügyi felsőoktatási intézményre milyen módon és eljárásban telepíthet irányítási hatásköröket. Továbbá az egyik átm eneti rendelkezés egyértelműsíti, hogy az új képesítési feltételeket csak az e javaslat hatálybalépését követően megbízott vezetőkre kell alkalmazni, illetve az e javaslat hatálybalépését megelőzően létesített vezetői megbízások e javaslat hatálybalépését követően is fennmaradnak. Valamint kiegészítésre kerül a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXVI. törvény annak érdekében, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben meghatározott általános szabálytól el lehessen térni, ha az e gyetemen közalkalmazottként foglalkoztatott orvos kórházban is végez munkát. A módosítás egyértelműsíti, hogy a munka törvénykönyve szabályaitól való eltérésre az egészségügyi felsőoktatási intézmény és az adott egészségügyi szolgáltató közötti viszonyban van lehetőség. Ebben az esetben a munka törvénykönyve 53. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztatás időtartama naptári évenként a 220 beosztás szerinti munkanapot vagy az 1760 órát nem haladhatja meg. Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént elhangzottakra figyel emmel kérem, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönjük. Megkérdezem képviselő urat, hogy előterjesztőként is kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy most nem kíván ily módon hozzászólni. Kérdezem, a kormány részérő l vane hozzászólási szándék. (Jelzésre:) Nincs. A kijelölt Kulturális bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek. Kérdezem, hogy kíváne valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Nem látok jelentkezőt, így a vitát, a nem lét ező vitát lezárom. Megint csak megkérdezem Kucsák képviselő urat, hogy kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Ezzel mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére é rtünk.