Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP): - ELNÖK:
1445 hogy ki végzi a továbbiakban a szol gáltatást. Éppen ezért ül most itt államtitkár úr, és próbálja védeni a mundér becsületét. Sallai Benedek képviselőtársam elmondta, hogy sokkal nagyobb feladat lenne sokkal több energiát kinyerni, hiszen a hulladékgazdálkodásnak ez lenne az igazi rendszere , ha egy olyan rendszert tudnánk létrehozni, ami fenntartható. Éppen ezért kisebbségi véleményként fontosnak tartottuk megfogalmazni mindhárman, hogy alakítsunk ki, hozzunk létre egy új törvényt, beszéljenek a szakmával, és tegyük rendbe ezt a rendszert, a mi most már tényleg az utolsóit rúgja. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Jelzem, hogy Kepli Lajos képviselő úr nincs itt, így a másik fele a kisebbségi véleménynek nem tud elhangozni. Most a képviselői felszólalások kö vetkeznek, ha esetleg valaki ingerenciát érez erre. (Jelzésre:) Igen, Heringes Anita képviselő asszonyé a szó. HERINGES ANITA ( MSZP ): Nagyon szépen köszönöm. Megpróbálkozom, mint minden esetben, amikor a hulladékgazdálkodásról lehet beszélni, meggyőzni önö ket. Sajnálom, hogy kormánypárti képviselőtársaim a bizottságból egyikőjük sincs jelen, és nagyon kevesen vannak az önök soraiban. De attól függetlenül megpróbálom, hátha valaki a szakmából visszaolvassa a jegyzőkönyvet, hátha valaki meghallja végre azt a szót, amit rengeteg önkormányzati tulajdonú nonprofit cég vezetője kiabál már bele a levegőbe, hogy ez így nem fog menni tovább. Hiszen koordináló szervnek önök létrehozták április 1jével az NHKV nevű szörnyedvényt, ami semmi más feladatot nem kapott, csa k és kizárólag azt, hogy a számlákat kiküldje április 1jétől a lakosságnak. A lakosság nagy része a múlt hétig még nem kapta meg ezeket a számlákat, majd pedig pont még az én kis városomba is csak a múlt hét végén érkezett meg az áprilisi, az első negyedé ves számla, és még mindig csúsznak, és a következő negyedévi sem érkezett meg, és lassan háromnegyed évnyi számlát kell majd a lakosságnak egyben kifizetni, mert létrehoztak egy olyan céget, aminek jelen pillanatban, ahogy látjuk, miután nem végzi el a fel adatát, semmi értelme nincsen. Nagyon sokan elmondják azt is, hogy úgy kapták meg még mindig a számláikat, hogy megkapják az NHKV számlalevelét, de az eredeti cég küldi ki, mert még mindig nem sikerült önöknek feldolgozni a lakcímeket, az adatokat, amire m ost éppen felhatalmazást kérnek, hogy ha egy kijelölt szolgáltatóról lesz szó, akkor ő is megkaphassa az adatokat, és neki is majd a rezsicsökkentett összeggel kelljen beszedni a pénzt, a szolgáltatás díját. Egy feladata lenne a kormányzatnak: végigfolyta tni a társadalmi vitát ebben a kérdésben, nekiállni egy olyan törvényt létrehozni, ami fenntartható; egy olyan törvényt létrehozni, ami tényleg mind az önkormányzati tulajdonú cégek számára is jó, a lakosság számára is jó, és nem itt kellene vitatkoznunk - most már nem tudom, hányadik módosításnál tartunk, de 15 fölött vagyunk, az már biztos, ami a hulladékgazdálkodást érinti az elmúlt két évben , nem itt kellene vitatkoznunk erről a kérdésről, hanem végre alkothatnánk valamit jót. Én nem hiszem el, hogy a kormányzatban nincs ilyen szándék, hogy végre valami jót is alkossanak, egy olyan rendszert, ami működőképes. Ne csak olyan rendszereket hagyjanak majd maguk után 2018 után, ami mind darabjaira fog hullani. Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom abban, hogy sz akemberek ülnek a kormányban. Bízom abban, hogy előtör a szakember jó mélyről ezekből az emberekből, és fontosabb lesz számukra a szakmaiság, mint a pártfegyelem. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Ha nincs további hozzászólási szán dék, akkor a vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Pogácsás Tibor államtitkár úré a szó.