Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Országos népszavazásról szóló határozati javaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
1438 Az is igaz, hogy ezt két módon lehetne lerendezni: vagy elengedik és majd kiderül a népszavazáson, vagy pedig meghozzák azt a törvényt, ami ezt visszaállítja arra a szintre egyébként, amit a Fidesz követelt 2010ben. Úgyhogy továbbra is azt javaslom és azt gondolom, hogy ezt a népszavazási kezd eményezést el kellene engedni, vagy pedig elénk kell hogy tárjon a kormány egy törvényjavaslatot, hogy akkor visszalép ettől az elég durva fizetésemeléstől. Már elég sok vita volt a fizetésemelés kapcsán, hogy ki mit emelt. Rétvári államtitkár úr memóriája elég rövid, ugyan még nagyon fiatal volt 2002ben, amikor 50 százalékos béremelést csináltunk, mert mondta, hogy soha nem látott béremelések vannak. Érdekes módon ez soha nem jut el az emberekhez. Tehát valahol elvész az útvesztőkben ez a pénz, vagy azért , mert valami rossz technikával csinálják, vagy pedig azért, mert egy csomóan kimaradnak belőle. Úgy gondolom, hogy ha ebből visszalépnének, azért maradna legalább egy fél ágazatnyi embernek arra forrása, hogy ott viszont legyen érdemi fizetésemelés, és ne csak a minimálbér olyan típusú emelése lenne, amivel senki nem jár jól, csak a kormány. Úgyhogy legyenek bátrak, azt tudom javasolni a nem túl sok jelen lévő kormánypárti képviselőnek, és holnap azt a verziót szavazzák meg, ami a népszavazás kihirdetésérő l szól. De itt van államtitkár úr, ha most azt mondja, hogy akkor holnap benyújtják ezt a törvényt, még van rá idő, akkor elvileg az is ugyanezt a megoldást tudja produkálni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Most Szil ágyi György képviselő úrnak adom meg a szót. SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A népszavazás céljáról és témájáról lehetne vitatkozni szakmailag véleményem szerint egyébként, hogy ez megfelelő vagy nem megfelelő. Szerintem lennéne k pró és kontra is érvek arra vonatkozóan, hogy vajon bérplafont kelle meghatározni az állami cégek vezetőinek fizetésének meghatározásánál, vagy inkább ki kellene alakítani egy olyan rendszert, ami megfelelően tudná mérni a teljesítményt ezeknek a cégekn ek az élén, és ahhoz viszonyítanánk, mondjuk, az ő fizetésüket. Mint mondom, szakmai vitát lehetne erről folytatni. Amit ebben az esetben véleményünk szerint nem lehet folytatni, az pedig az, hogy az országos népszavazás - ebben, gondolom, mindannyian egye tértünk - a közvetlen demokrácia legerősebb eszköze. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt tiszteletben kellene tartani. Sajnos egyébként az elmúlt hat évben önök különböző törvények és különböző botrányok alapján lejáratták a népszavazás intézményét. (20.00) Ez fajult teljesen odáig, hogy a legutóbbi népszavazás nem volt eredményes, bár önök szerint sikeres volt. De akkor ezt a logikát követve, ez a népszavazási kezdeményezés az aláírásgyűjtés szempontjából nem volt eredményes, hiszen nem érte el a 200 ezer ér vényes szavazatot, de sikeres volt, mert több mint 100 ezer ember aláírta. Tehát ebből a logikából kiindulva akkor önöknek most támogatni kellene ezt a népszavazási kezdeményezést. A Jobbik Magyarországért Mozgalom, pontosan azért, mert mi valóban úgy gond oljuk, hogy a közvetlen demokrácia legerősebb eszköze a népszavazás, még akkor is, hogyha esetleg nem teljes mértékben értünk egyet, és még egyszer mondom: lehetne vitatkozni azon, hogy szakmailag ez megfelelő megfogalmazáse vagy nem… - egyébként ezt a vi tát is önök nyitották meg még 2010ben, mert gondolom, emlékeznek arra, amikor Orbán Viktor felállt ezen Ház falai között és azt mondta, hogy na most, innentől kezdve aztán bérplafon, és hogy milyen óriási pénzeket keresnek ezek a cégvezetők. Tartott minda ddig ez az újabb szabadságharc, amit akkor Orbán Viktor kihirdetett, amíg nem az önök emberei kerültek be ezekbe a pozíciókba. Ahogy az önök emberei vannak ezekben a pozíciókban, abban a pillanatban már nem számít a 2 milliós bérplafon, fel lehet