Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
1411 beszerzendő adat legyen. Egyszerűsítse a jogalkalmazást annyiban, hogy az ingatlanügyi hatóság munkaterheinek csökkentése érdekében ne követelje meg az igazolást a zálogkötelezettel való közlésről. Mindez azért is fontos, hogy ne a hatóság mérlegeljen abban a tekintetben, hogy a benyújtott okirat alkalmase a közlés megtörtén tének igazolására. Az átalakító nyilatkozat közlésének ténye ugyanis az átalakítás hatályossá válásához szükséges feltétel. Vita esetén egyébként sem az ingatlanügyi hatóságnak, hanem a bíróságnak kell állást foglalnia. Tisztelt Országgyűlés! Mindezeket fi gyelembe véve köszönöm együttműködésüket, és kérem, hogy a javaslatot szavazatukkal is támogassák. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönjük. Jelzem, hogy a kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzászólásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, kisebbségi véleményt azért nem tudok mondani, mert ötpárti alaptörvényügyi egyeztetésen vettem részt, és az egy komoly feladatnak tűnt, úgy tűnik, hogy a bizottsági ülést, a Törvényalkotási bizottság ülését és ezt az egyeztetést összehangolják a szervezők. De a lényeg az, hogy azért itt a frakcióidőben el lehet mondani egykét nagyon fontos dolgot, ami az általános vitában vagy nem hangzott el, vagy azóta történt. Hiszen itt azért egykét olyan bizottsági módosító javaslat beesett az ablakon, amelyek még „s zebbé” teszik ezt a javaslatot, és még inkább a bankoknak kedveznek. (Dr. Tiba István elfoglalja jegyzői helyét.) Én itt azért elválasztanék két dolgot. Államtitkár asszony, ugye, itt azt mondja, hogy a piaci folyamatok, a hitelezés, a kamatok alacsony tar tása egy cél. Ezzel a céllal egyet lehet érteni. Az már egy másik dolog, hogy az önálló zálogjog önmagában mint technika, mint megoldás ezt a célt mennyire támasztja alá. De ha el is fogadjuk, hogy alátámasztja - nem tudjuk; engem nem sikerült meggyőzni ab ban a tekintetben, én nem szolgáltatnám ki az embereket egy ilyen célnak, hiszen a kamatok jelenleg is alacsonyan vannak, de fogadjuk el, hogy igaz , fogadjuk el, hogy az önálló zálogjog a jelzáloghitelintézeteken keresztül segíti a kamatok alacsonyan tar tását, ez egy dolog. De egy másik dolog az, hogy a bankok számára miért adunk arra lehetőséget, hogy korábbi, egyébként más hiteleket, jelzáloghiteleket átalakítsanak, illetőleg ezen átalakítás során olyan pluszelőnyöket élvezzenek, legyen ez ingatlannyilv ántartási előny vagy akár a közjegyzői okiratok, a közjegyzők által közjegyzői okiratba diktálás költségeinek a megspórolása. Vas Imre képviselőtársam - most nem látom itt, az előbb még itt volt - erre azt mondta a bizottság ülésén, amikor elmondtam, milye n könnyítéseket fognak önök bevezetni, valószínűleg nem figyelt kellőképpen, és azt mondta, hogy ez is egy rezsicsökkentés. Csak az a gond, hogy a bankoknak és a pénzügyi intézményeknek. Hiszen csak ők élhetnek ezzel az eszközzel. Tehát hangsúlyozom, azzal , hogy van egy önálló zálogjog, hogy ezt visszavezették, lehet vitatkozni. Véleményem szerint, és ezzel nem vagyok egyedül, nem vagyok az egyetlen jogász, többek között Vékás Lajos is egyetért ezzel; természetesen nem hasonlítanám önmagamat hozzá, de csatl akoznék a véleményéhez, hogy ez veszélyesebb tud lenni, mint egy sima jelzálogjog. A másik fele meg az, hogy ha már visszavezették, akkor ezt korrekt módon tegyék, és esetleg a jövőben tegyék lehetővé, hogy ha valaki egy bankkal szerződést köt, akkor eldön thesse, hogy szeretnee az ingatlanára egy önálló zálogjogi konstrukciót rájegyeztetni. Mert az egyáltalán nem korrekt, hogy önök behozzák ezt a jogintézményt, és azt mondják, hogy aki korábban egyébként másra szerződött, azt a bank egyoldalú nyilatkozatta l, egy új kategóriát, egy ilyen átmeneti kategóriát alkotva, átalakításos önálló zálogjog néven - jegyezzük meg, ez justizmord ebben a formában , megteheti, hogy ezt átalakítja. Ráadásul úgy, és ez is egy jogi abszurdum, hogy