Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Németh Szilárd István (Fidesz) - a belügyminiszterhez - „Kiderül végre az igazság a Gyurcsány idején alkalmazott kifizetési módszerekről?” címmel
1392 Tisztelt Képviselőtársam! Ami a dolog lényegét illeti, a kormány zéró toleranciát hirdet a korrupcióval szemben, és mindent meg is fogok tenni annak érdekében, hogy ennek érvényt szerezzünk. A kérdése kapcsán nem világos, hogy mit vár tőlem , de azt szeretném előrebocsátani, hogy a Házban az ülésrendet nem én szabom meg, hanem a házelnök úr, ezért nem tudom a képviselőket szétültetni. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszt erelnök úr. Egyperces viszonválaszra Hadházy Ákos képviselő úré a szó. Parancsoljon! DR. HADHÁZY ÁKOS ( LMP ): Miniszterelnök Úr! Nagyon sokat beszélnek az ön kollegái, lehet, hogy ezért nem érti. Elmondom még egyszer. Tehát tude más magyarázatot arra, hogy egymástól több száz kilométerre levő falvakban ugyanazt a három céget hívják meg elvileg független, egymástól teljesen független közbeszerzésen? Tehát nem nyílt közbeszerzésről volt szó, meghívásos közbeszerzésről, ráadásul vérnyomásmérés, cukormérés; oly an céget hívtak meg, amelyiknek semmi köze nem volt az egészségügyhöz. Mi lehet a magyarázat? És ráadásul véletlenül ott ül Simonka meg Varga úr. Én nem azt kértem, hogy ültesse el őket, hanem mi lehet a magyarázata azon kívül, mert én csak ezt az egy magy arázatot értem, azt, hogyha ők megbeszélték. Ha viszont megbeszélték, akkor a közbeszerzési törvénynek ellenálltak, és gyakorlatilag ez a kőkemény korrupció. (Zaj.) Én tudom, hogy ön egyetlenegy idegen szót ismer, az a migráció, de van egy korrupció nevű s zó is. Köszönöm. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban. - Gőgös Zoltán: Mutyiztak, miniszterelnök úr. Hogy értse.) ELNÖK : Egyperces viszonválasz illeti meg miniszterelnök urat. Parancsoljon, miniszterelnök úr! ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Tisztelt Képvisel őtársam! Fogadja el tőlem, hogy én egy ilyen társasjátékban nem tudok részt venni. Én egy dolgot tudok önnek mondani. Magyarországon vannak jogszabályok. Ha bármilyen tudomása van arról, hogy azokat akár nyíltan, akár összejátszva megkerülték vagy kijáts zották, kérem, tegye meg a szükséges bejelentéseket, és a hatóságok azokat ki is fogják vizsgálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból, köztük Gőgös Zoltán: Csinálnak újat, miniszterelnök úr.) ELNÖK : Köszö nöm szépen, miniszterelnök úr. Frakcióvezetőhelyettes Úr! Nézzen már rám, frakcióvezetőhelyettes úr, ne csak mondja! (Gőgös Zoltán: Nekem?) Igen, önnek. Adok én szót, ha jelentkezik majd. Köszönöm. (Gőgös Zoltán: Nem vagyok frakcióvezetőhelyettes.) Németh Szilárd István (Fidesz) - a belügyminiszterhez - „Kiderül végre az igazság a Gyurcsány idején alkalmazott kifizetési módszerekről?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Németh Szilárd képviselő úr, a Fidesz kép viselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszterhez: „Kiderül végre az igazság a Gyurcsány idején alkalmazott kifizetési módszerekről?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Kontrát Károly államtitkár urat j elölte ki.