Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 14. péntek (175. szám)
1021 most Simicskó István honvédelmi miniszter is nagy súlyt fektet a határon túli hadisírokkal kapcsolatos kérdéskör tisztázására. Ha jól tudom, mert annak idején a felvidéki ügyekben kellett bemennem a HMbe, egy külön főosztálya van a Honvédelmi Minisztériumnak, amelyik ezt intézi. De azt megígérem, hogy ennek a jegyzőkönyvnek a másolatára fel fogom hívni Simicskó István frakciótársam figyelmét, mert nagyo n pozitívnak látom ezt az igényt. A másik pedig, ami Horthy Miklóssal kapcsolatos, csak egy személyes megjegyzést tudok tenni. Én az újratemetésen Kenderesen személyesen részt vettem annak idején. (Dr. Gyüre Csaba: Mi is!) Egy kereszténydemokrata küldöttsé ggel voltunk jelen. De csak egyet tudok kérni - és ez a tisztem ebben a pillanatban , azt, hogy az OsztrákMagyar Monarchia magyar tengerészeinek emléknapja és az emlékműve tekintetében a határozati javaslatot támogassák. Még egyszer köszönöm a pozitív ho zzáállást, és remélem, hogy a Ház is meg fogja ezt szavazni. Köszönöm szépen. (Taps.) Az ülésnap bezárása ELNÖK : Köszönjük. A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Ezzel az ál talános vitát lezárom. Most a napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk… Elnézést, csak a táblámon megjelent Sallai R. Benedek képviselő úr neve, de nincs itt. Épp azt akartam mondani, hogy a napirend utáni felszólalások következnének, de ketten már előzőleg visszavonták, illetve Sallai képviselő úr, bár a kártyája valószínűleg itt van, ő maga azonban még sincs itt, úgyhogy ezzel lezárom a mai munkánkat. A felszólalások végére értünk. Megköszönöm a munkájukat. Az Országgyűlés pénteken reggel 9 órakor folytatja a munkáját. Köszönöm szépen. (Az ülésnap 17 óra 17 perckor ért véget.) 2016. október 14. péntek (175. szám) Országgyűlési Napló Dr. Hiller István, Jakab István, dr. Latorcai János elnöklete alatt Jegyzők: Gelencsér Attila, Gúr Nándor, Hegedűs Lorántné, dr. Szűcs Lajos Tárgyai • Hasáb Az ülésnap megnyitása • 28591 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyarország 2015. évi központi költségvetése vé grehajtásának ellenőrzéséről szóló jelentés együttes általános vitája • 28591 Banai Péter Benő nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előterjesztője • 28591 Domokos László , az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előterjesztője • 28598 Felszólalók: Dr. Szűcs Lajos , a Fidesz képviselőcsoportja részéről • 28609 Dr. Józsa István, az MSZP képviselőcsoportja részéről • 28612