Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - A lakosság számára vissza nem térítendő energiahatékonysági célú fejlesztési források biztosítása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik): - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
830 nyilván az állam, nyilván az Európai Unió forrásaiból megvalósítható, és ne ezermilliárdot költsenek el újabb bevásárlásokra, olyan infrastuktúravásárlásra, amely teljesen felesleges, hiszen egy szabályozott piacról van szó, hane m próbáljanak meg azon gondolkodni, hogy a lakosság számára, a gazdaság számára, az építőipar, a foglalkoztatás számára előnyös program kerüljön kidolgozásra, és azt tárgyalja meg az Országgyűlés, és induljon meg egy ilyen projekt. Annál is inkább, mert ös szehasonlításban azt láthatjuk, hogy a nyugateurópai háztartások 3040 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak el, mint a magyar háztartások, és azt is láthatjuk, hogy már KözépEurópában is vannak olyan országok, ahol sokkal hatékonyabban használják f el az energiát. Tehát kérem, hogy támogassák ezt a határozati javaslatot, a kormány pedig hozzon ide elénk egy programot, amely minden magyar ember számára csak előnyös lehet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kétperces hozzászólásban ismertetheti frakciója álláspontját, és természetesen ugyanez a lehetőség megadatott a független képviselők számára is. Elsőnek az MSZP képviselőcsoportjából Tóth Bertalan képviselő úr következik. (Dr. Tóth Bertalan: Én nem.) Bocsánat, hozott anyagból dolgozom. (Dr. Tóth Bertalan: Majd gombnyomás után.) Akkor kérek majd gombnyomást. Akkor viszont Kepli Lajos képviselő úr következik, a Jobbikból. KEPLI LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen, eln ök úr. Teljesen tisztán látszik abból, ahogy a kormány hozzááll a lakossági energiahatékonysági támogatásokhoz, hogy mennyire is gondolja komolyan a rezsicsökkentést, és mennyire gondolja inkább egy politikai marketingterméknek. Mi ez utóbbi mellett tesszü k le a voksunkat, hogy a kormány ennek szánta tulajdonképpen már amikor megalkotta ezt a kifejezést, ezt a politikai terméket, hogy rezsicsökkentés. Hiszen ha komolyan gondolná, akkor azt a 88 milliárd forintot, amelyről Tóth Bertalan képviselőtársam is be szélt, nem vették volna el a lakosságtól, hanem továbbra is rendelkezésre állna, és az eredetileg arra a célra szánt pénzt valóban a családi házak energetikai korszerűsítésére lehetne felhasználni. Erre nagyon nagy szükség volna. Négymillió lakás, mint az közismert, energetikai korszerűsítésre szorul Magyarországon, óriási nagy költségeket, 4050 százalékos költségcsökkentést tudnának elérni az emberek, tehát nem 10 százalékos rezsicsökkentésről beszélünk, hanem akár 4050 százalékos fűtésiköltségmegtakarí tásról, ha valóban ez a pénz rendelkezésre állna, sőt ennél nagyobb források is. Ez az egyik része a történetnek. A másik része, ami az MSZPs határozati javaslatban szerepel, hogy mindez a stratégiai energetikai szektor állami tulajdonba történő visszavás árlása terhére történjen meg, már nem feltétlenül támogatandó a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről, hiszen a Jobbik mindig is kiállt amellett, hogy állami tulajdonba kell venni és állami tulajdonban kell tartani a stratégiai energetikai szektor létes ítményeit. Emellett továbbra is kitartunk, habár a kormány megint csak olyan módon valósítja meg ezeket a visszavásárlásokat, amely soksok kérdést felvet, és korrupciógyanús ügyletek lengik körül ezeket az ügyleteket, de az elv az, hogy állami tulajdonban legyen a stratégiai energetikai szektor, az támogatandó részünkről. Ezt a határozati javaslatot akkor fogjuk tudni támogatni, ha ebben módosítást hajlandó az MSZP elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő ú r. Az MSZP képviselőcsoportjának véleményét Gúr Nándor képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője ismerteti. Parancsoljon, képviselő úr! GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy mondattal azt lehetne mondani, hogy az a javaslat, amely beterjesztésre k erült, szerintem a Parlament falai között minden egyes képviselő részéről logikus