Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Megemlékezés a magyar zászló és címer napjáról - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
764 oktatáspolitikája ellen több tízezres tüntetések vannak, egy kicsit önkritikával tekintsen az elmúlt hat évre. Fel kell tenni azt a kérdést, hogy az elmúlt hat évben a kormánynak elég fontos volte az oktatáspolitika. Ha egy adatot megnézünk, nevezetesen azt, hogy a GDP hány százalékát költöttük oktatásra, akkor azt látjuk, hogy míg ez az adat 2003ban 5,6 százalék volt, 2013ban már csak 3,9 százalék. Azt mondhatjuk tehát, hogy a kormányzatnak 2013ban kevésbé volt fon tos az oktatás. Képese arra a kormányzat, hogy belássa, felismerje a problémákat? Képese arra, hogy ha a tanárok, a gyerekek, a szülők azokat a visszajelzéseket adják, hogy túlterheltek, hogy a tananyag mennyisége túlzott, akkor a kormányzat belátjae ez t, és ennek megfelelően cselekszike? Tehát vane lehetőség arra, hogy a gyerekek túlterhelését csökkentsük, a tananyag mennyiségét csökkentsük? Ha azt látják és azt mondja az összes iskola, hogy a KLIK egész egyszerűen működésképtelen, akkor hajlandóe a kormányzat ezt elhinni, és hajlandóe belátni azt, hogy vannak olyan iskolák, amelyek jobb állapotban vannak önkormányzati fenntartás alatt? Amikor létrehozták a KLIKet, számos ellenzéki politikus, számos kormánypárti politikus is azt mondta, hogy az önko rmányzatokat mint fenntartókat meg kellene hagyni a rendszerben. Eltelt három év, most már teljesen világos, hogy ezt így kellett volna csinálni, de továbbra is tabuként kezelik az állami fenntartás kérdését, és nem engedik vissza azokat az önkormányzatoka t sem a rendszerbe, amelyek pedig jó gazdái lennének az iskoláknak. Valóban tabuk nélküli szakmai válaszokat adnake önök azokra a felvetésekre, egyáltalán megoldásorientált magatartást tanúsítanak, vagy leszakadnak a valóságtól, elszakadnak a pedagógusokt ól? Abba kellene hagyni a sérelempolitizálást mindenkinek. Abba kellene hagyni a személyeskedést, és nem egymást hergelni, nem egymást megsebezni kéne. Mert valójában az oktatási rendszerről, a gyerekek jövőjéről kellene beszélni. Biztose az, hogy egy tan könyv szempontjából az a legfontosabb ismérv, hogy az ennyire olcsó, vagy bejöhete a minőség szemlélete? Úgy gondolom, be kellene hozni a minőség szemléletét is a tankönyvek kérdésébe. Fel kell tenni a magyar politikának is azt az önkritikus kérdést, hogy mi itt a XXI. századi Magyarországon tényleg nem vagyunk képesek egy értelmes szakmai vitát folytatni az oktatáspolitikáról. Tényleg a politika az, ami ennek középpontjában kell álljon és nem az oktatás? Úgy gondolom, ez nem így van. Éppen azért, ha a kor mányzat is belátná a hibáit, és mindenki, aki meg szeretné változtatni a kormányzat oktatáspolitikáját, megoldásorientált magatartást tanúsítana, akkor vezetne eredményre ez az egész vita. Ha a felek nem ezt a magatartást tanúsítják, akkor nem fogunk tudni közösen megoldást találni. A Jobbik szerint egy nyugodt erőre és szakmai megoldásokra van szükség. Éppen ezért indítottuk el például a valódi nemzeti konzultációt is az oktatás területén, az egészségügy és a korrupció mellett, hogy a szakmai szervezetekke l leülve egy asztalhoz az emberek véleményét kikérjük az oktatás legfontosabb kérdéseiben. Mi a folyót a saját medrébe szeretnénk visszaterelni, és ha ez megtörtént, akkor hidat szeretnénk építeni; hidat építeni a kormányzás és a szakmai szervezetek közé, hidat építeni a kormányzat és az emberek közé. Mert lehet sértegetni a tüntetések vezetőit, lehet a tüntetések vezetői részéről sértegetni a kormányzatot, de a pedagógusok nap mint nap bemennek az iskolákba és tanítanak, ha kell, akkor kréta nélkül, ha kel l, akkor tankönyvek nélkül, ha kell, akkor megbecsülés nélkül. De nem kellene, hogy megbecsülés nélkül tanítsanak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvá ri Bence államtitkár úr kíván válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Úgy látom, hogy a Jobbik fantomokkal ha rcol, és közben farkasokkal táncol. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Jó volt hallani, jó volt hallani a nyugodt erőt… Az MDF elevenedett meg bennem, amikor képviselő