Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - A közoktatás állapotáról szóló politikai vita - ELNÖK: - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
586 százalék. A V4ektől 1,11,2 százalékkal vagyunk lemaradva, az OECDtől és az Unió átlagától, a 6 százaléktól még eggyel többel, 2,12,3 százalékkal vagyunk lemaradva. Uraim, erre nem szabad büszkének lenni, és ha melléteszem azt, hogy csak a 2015ös évben mire jutott pénz az oktatás helyett… - mert amire akarnak, arra jut. A Költségvetési bizottságban nagyon sokat vitatkozunk ezen, hogy mire jut. Kérem szépen, jutott az állami prop agandára, az MTVAra és a nemzeti konzultációkra 79 milliárd. A Liget Budapest projektre, amit a budapestiek háromnegyede elutasít, 19 milliárd. Stadionépítésekre 37,63 milliárd. Bank- és cégvásárlásra 165 milliárd forintot költöttek. A Nemzeti Olimpiai Kö zpont 35,8 milliárd. A Miniszterelnökség 10 milliárdért költözik a Várba, állami közműszolgáltatót vettek és alapítottak 18 milliárdért, és üres gáztárolókat vásároltak 300 milliárdért. Ez 664,43 milliárd forint, amit nem arra költöttek, nem a gyerekekre k öltötték, kedves Dunai Mónika képviselőtársam, nem a gyerekek a legfontosabbak, hanem az olimpia, a propaganda, a stadion, a Miniszterelnökség, a közműszolgáltató és az üres gáztározó. Erre többet költenek, mint a KLIKre, ez 664,43 milliárd forint. Úgy go ndolom, hogy ha ehhez még mondjuk, a MOLpakettet hozzátesszük, az már 1000 milliárd fölött van rendesen. Amit önök ilyan kiválóan megszerveztek és nem esik róla szó, még az NGM is meg az FVM is tart fenn iskolákat. Tavaly átadták az iskolák egy részé t egy szakképzési oktatási centrumnak, és ezek a szakképzési oktatási centrumok úgy megsértették a KLIKet, hogy a második féléves költségvetésüket már nem adták neki oda, az NGMben meg nem volt betervezve. Ezeknél az iskoláknál kiváló félév volt az elmú lt fél év, és ez az elmúlt fél év azzal telt ott, hogy nem tudták kitalálni, hogy ha van egy csőtörés, akkor ki jogosult felhívni a vízművet. Van olyan intézmény, ahol 1,5 millió forint értékű víz folyt el addig, amíg az önök nagyon gondos állama által meg határozott hatásköri szabályok alapján ki tudták deríteni, hogy ki hívhatja fel a vízművet. Uraim, önök rengeteg pénzt kivontak ebből, rengeteg pénzt, másra nagyonnagyonnagyon sokat költöttek és egy alkalmatlan, működésképtelen rendszert hoztak létre. Ez ért kell ezt lerombolni, ezért kell ezt megszünteni és újra felépíteni egy jót. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Most Révész Máriusz képviselő úrnak adom meg a szót. RÉVÉSZ MÁRIUSZ ( Fidesz ): Tisztelt Országgyűlés! Először is - nem ezze l akartam kezdeni, de Szakács képviselő úr kifogásolta, hogy miért emlegetjük fel a 2010 előtti időszakot. (Dr. Szakács László: Megfogtad a lényegét.) Tisztelt Képviselő Úr! Viszonylag egyszerű a dolog. Igen jelentősen megnőtt az önök ideje alatt az állama dósság (Közbekiáltások az MSZP soraiból.) , és itt mondott sok milliárdot, de nagyobb számot fogok mondani, mert az a helyzet, hogy a tavalyi évben 1200 milliárd forintot voltunk kénytelenek kifizetni egyébként adósságtörlesztésre. 1200 milliárdot! (19.10) 2014ben egyébként 1350 milliárd forintot. Hogy nem tudja értelmezni egyébként a költségvetési táblázatokat, azt hagyjuk, de az elmúlt években nagyjából 1100 milliárd forintot költöttünk oktatásra, ez kétségkívül a szükségesnél kevesebb, de gondolj on bele, képviselő úr, hogy ez a szám kisebb, mint amit önök miatt adósságtörlesztésre fordítunk. És emlegetheti egyébként a V4országokat, de az a helyzet, hogy a V4országokban egyébként az adósság aránya lényegesen kisebb, és mondjuk, ha mi is 4050 szá zalékos adósságot lennénk kénytelenek törleszteni, akkor egyből találnánk a költségvetésben minden évben nagyjából 600 milliárd forintot. Hatszázmilliárd forintot, képviselő úr, ez az önök felelőssége. (Dr. Szakács László: Mi a mi felelősségünk? Miről besz élsz? Hat éve kormányoztok!) Tisztelt Országgyűlés! Az a helyzet, hogy tanár voltam, egy kerületben 16 éven keresztül vezettem az oktatási bizottságot, van számtalan tanár rokonom, tanár ismerősöm, ismerem az igazgatókat, és az a helyzet, abban kétségtelen ül igazuk van, hogy rendkívül súlyos problémák voltak az oktatásban az elmúlt időszakban. Valóban igaz, hogy a KLIK túlságosan centralizált, valóban