Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - A közoktatás állapotáról szóló politikai vita - ELNÖK: - DR. TILKI ATTILA (Fidesz):
564 A másik kérdés, amiről még beszél ni szeretnék, a nyelvoktatás kérdése. Nézzük itt is a jelenlegi helyzetet, a problémát és mindazokat a javaslatokat, amiket mi tenni tudunk ellenzéki pártként, és amit szakmai javaslatként eddig is, ezután is le szeretnénk tenni az asztalra. Tudjuk nagyon jól, hogy Magyarországon nem azzal van a probléma, hogy nem fordítanak elég időt a nyelvoktatásra. Egy felmérés szerint 9 éves nyelvtanulás során minimum egy köznevelésben részt vevő diák 984 nyelvórán vesz részt. Ez egy hatalmas szám, egyébként európai ös szehasonlításban is ilyen téren jól állunk. Pont ezért súlyos az a helyzet, ami kialakult, hogy ezen magas óraszám ellenére a diákok és későbbi fiatalok, a későbbi állampolgárok nagy része mégsem rendelkezik használható nyelvtudással. Európai összehasonlít ásban az utolsó helyek valamelyikén kullogunk ezen magas óraszám ellenére. Ebből egyértelműen kiviláglik az, hogy a módszertannal van a probléma. A köznevelésben alkalmazott módszertannal van a probléma, mégpedig azzal, hogy túlságosan nyelvtancentrikus, t úlságosan a szavak bemagolására összpontosító tananyaggal szembesülnek a diákok ahelyett, hogy a beszédcentrikusságot erőltetnék és a kiscsoportos nyelvoktatást helyeznék előtérbe, amely lehetőséget adna a gyorsabb fejlődésre, és tényleg megoldás lenne ann ak érdekében, hogy javítsuk a fiatalok nyelvtudását. Engedjék meg, hogy itt is Czunyiné volt köznevelési államtitkár szavait idézzem, aki szintén jól látta a nyelvoktatás problémáit. Annál súlyosabb, hogy jól látta, mégsem történt semmilyen komoly reform i lyen téren. Egy kulturális bizottsági meghallgatáson azt mondta: ahhoz, hogy egy gyermek az érettségi idejére nyelvvizsgát szerezzen és akár az érettségi számításához, a felvételihez többletpontot kapjon, bizony a szülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlni a külön nyelvórákra, mert az iskolarendszeren belül a nyelvtanítás, a nyelvoktatás nem teremti meg egy olyan szintű nyelvismeret lehetőségét. Nagyon jól felismerte volt államtitkár asszony azt, hogy mi is itt a probléma, és milyen súlyos az a helyzet, hogy k ülön nyelvórákra van szükség ahhoz, hogy valaki eljusson az érettségihez szükséges középfokú nyelvvizsga letételéhez szükséges szinthez, ennek ellenére nem tettek semmit. Márpedig tudjuk nagyon jól, hogy nagyon sokan nem engedhetik meg azt, hogy zsebbe nyú ljanak, és abból finanszírozzák a gyermekük nyelvtanulását. Fontos lenne tehát a nyelvoktatás reformja, az, hogy tényleg a beszédcentrikus, kiscsoportos tanítást helyezzék előtérbe. Ez az ország versenyképessége, az egyéni boldogulás szempontjából is eleng edhetetlen lenne. És nem kellene akkor olyanfajta diploma előtti programokkal próbálkozni, ami jó kezdeményezés volt, de sajnos teljesen eredménytelen. Tudjuk nagyon jól, hogy a több mint 50 ezer emberből, aki érintett abban, hogy megfelelő nyelvvizsga hiá nyában nem tudja átvenni a diplomáját, mindösszesen talán 23 ezer ember tudott sikeres nyelvvizsgát tenni. Nagyon nem volt ez tehát sikeres. Úgyhogy ahelyett, hogy ilyen utólagos problémakezeléssel foglalkoznának, fontos lenne a teljes köznevelési nyelvok tatást megreformálni. Összefoglalva tehát azt szeretném, hogy változtassanak a hozzáállásukon, és valóban érdemi párbeszéd tudjon itt kialakulni. Szeretnék biztató visszajelzéseket kapni arra vonatkozólag, hogy a tananyag csökkentése és ezáltal a diákok le terheltsége kapcsán nyitottak az érdemi párbeszédre, nyitottak arra, hogy megfelelő módon a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek újra legyenek gondolva, mert ez az egyik alapja annak, hogy a köznevelésben fennálló súlyos problémákat tudjuk orvosolni. Kö szönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Tilki Attila képviselő úr, Fidesz. DR. TILKI ATTILA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is le kell szögeznünk, hogy a kormány és a Fidesz számára első a gyerek, és a legfontosabb cél az, hogy a magyar gyerekek versenyképes tudást szerezzenek. A szocialisták kivették a pénzt az oktatásból, mi visszatesszük. Tanárként és politikusként is megengedh etetlennek tartom azt, hogy a szakszervezetek