Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK:
486 igazságos je gybankelnöki fizetés, hiszen önök állapították meg, akkor tartsuk ezt meg, és Matolcsy György keressen ugyanannyit, mint annak idején Simor András keresett, de teljesen mindegy a név szerintem. A másik probléma, ami ennél lényegesen nagyobb, az az alkotmán yossági, de a Törvényalkotási bizottság ülésén erről már kicsit hosszabban szót is ejtettem. Tudják, van egy egyszerű jogtétel, az első évfolyamon szokták tanítani a jogi karokon, ezt pedig úgy hívják, hogy jogszabályi hierarchia. Ennek része, hogy a magas abb fokon álló jogszabállyal nem lehet ellentétes egy alacsonyabb fokon álló, egy alacsonyabb rendű jogszabály. Ilyenformán az Alaptörvény ennek a hierarchiának a csúcsán áll - amióta az önök jóvoltából Magyarországnak alkotmánya nincsen , ezzel nem állha t ellentétben semmilyen más jogszabály. Egy probléma van, hogy bármilyen egyébként hangzatos érvet önök most elmondanak ennek a törvénynek a védelmében, ez a törvény ellentétben áll az Alaptörvénnyel. De mondok még valamit: egy feles törvény nem állhat ell entétben kétharmados törvénnyel. A nemzeti vagyonról szóló törvény kétharmados törvény, márpedig ezzel is ellentétben áll ez a jogszabály. Hogy ne a saját véleményem mondjam, hanem a NAIH elnökétől idézek egypár gondolatot, idézném: „A fentiekre tekintette l megállapítható, hogy a javaslat említett rendelkezése egyrészt sérti az Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdését, a nemzeti vagyonról szóló törvény sarkalatosnak minősülő 7. és 10. §ait, valamint az Ávtv. 5. §át. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény javas lat szerinti módosításának hatálybalépése esetén továbbá belső koherenciazavar állna elő a jogszabály egyes rendelkezéseinek kollíziója miatt. A javaslatban megfogalmazottak továbbá teljes mértékben ellentmondanak a vonatkozó alkotmánybírósági, bírósági és hatósági gyakorlatnak. A javaslat kifogásolt rendelkezése ezért súlyos alkotmányossági aggályokat vet fel.” Folytatnék még egy bekezdést: „A javaslat 5. §ában foglaltak további alkotmányossági kérdéseket vetnek fel, a rendelkezés ugyanis, amelynek érte lmében a javaslat 4. §ában rögzítetteket a folyamatban lévő közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek teljesítésére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság előtt folyamatban lévő eljárása és a bíróság előtt közérdekű adat kiadása iránt indított perekben is alkalmazni kell, visszamenőleges jogalkotásnak minősül,” - tudom, hogy ezt önök szeretik - „amely alapjaiban érinti az Alaptörvényből levezetett, a demokratikus jogállam egyik legfontosabb garanciáját képező jogbiztonság elvét. A ható ság továbbá hangsúlyozni kívánja, hogy a javaslathoz fűzött indokolás azon kitétele, amelynek értelmében a módosítást megelőzően keletkezett, illetve még ki nem adott adatokra is vonatkozik, sértheti az igazságszolgáltatás függetlenségének a követelményeit .” Tehát, tisztelt képviselőtársaim, ahogy mondtam, még egyszer mondom, nincs ezzel a javaslattal semmi probléma, mint hogy alaptörvényellenes, ellentétben áll a nemzeti vagyonról szóló sarkalatos rendelkezésekkel, ellentétben áll az infotörvénnyel, sérti a jogbiztonság elvét, és sérti a bírói függetlenség elvét (Gőgös Zoltán: Kukába vele!) , más probléma tényleg nincs alkotmányosan ezzel a törvénnyel. Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy nem kérdés az, hogy egy ilyen törvényt megsza vazni nem szabad. Egyet szeretnék még végül hozzátenni: ne higgye senki, ne higgye senki azok közül, akik most ezt teszik, hogy ezzel a lopást megússzák, ne higgye senki! Aki ma úgy áll hozzá, hogy mosolyogva azt gondolja magában, hogy az ellenzék tépje cs ak a száját, teljesen mindegy, ez úgyis meg lesz szavazva, úgysem megy semmire vele, nos, az nagyot téved. Ugyanis, ahogy ma talán nem én vagyok az első, aki elmondja, ezeknek a bűncselekményeknek, amiket ezzel a törvénnyel leplezni akarnak, az elévülési i deje 10 vagy 15 év legalább. Az azt jelenti, hogy annyi idő múltán meg lehet indítani az eljárást valakikkel szemben, ilyen időtávlat pedig a politikában beláthatatlanul hosszú idő. Úgyhogy aki arra számít, hogy ezzel megússza, olyan nagyon nyugodtan ne al udjon. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :