Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
484 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Arra kérném Hollik képviselő urat, hogy ha ilyen nagy lendülettel állt bele a vitába, egyrészt tartózkodjon itt, másrészt pedig ő is meg Bánki Erik is adjanak számot arról, hogy egyébként pontosan milyen indokok vezették őket ennek a szégyenletes, gyalázatos törvényjavaslatnak a benyújtására. Ne m gondolhatja Bánki Erik sem komolyan, hogy bárki ebben az országban benyalja azt, hogy valójában a jegybanki vagyon megóvásáról van szó. Pontosan tudjuk, hogy nem igaz. A múlt héten benyújtották a postatörvény módosítását, ma csak laza 250 milliárdnak az elrablására készülnek. Mi vezette önt, hogy egyéni képviselői indítványként ezt benyújtsa? Mik az igazi indokok? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van.) Álljon ide, az ország nyilvánossága elé, és számoljon be! Tudniillik nagyon világos, hogy mire megy ki a játék. Önök sorozatban hetente olyan törvényeket nyújtanak be, hogy 2018ban önöket ne lehessen elszámoltatni. Az a rossz hírem van, hogy ez így nem fog menni. Ezek a törvények 2018ban mennek a kukába, és azok, akik ilyen törvények alapján elrabolták a közpénzt, mennek a börtönbe. (Taps az MSZP soraiban.) Nem lehet törvényhozási eszközökkel legalizálni a rablást! Álljanak ide, és mondják meg, hogy konkrétan milyen célokat szolgálnak ezek a törvények! Addig itt nem lehet érdemben tárgyalni erről a törv ényjavaslatról. Ne nézzenek minket hülyének! Álljanak ide, és mondják meg, hogy mik az igazi indokok! Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Most az írásban jelentkezett képviselői felszólalásokra kerül sor. Elsőnek Bárándy Gergel y képviselő úrnak adok szót, az MSZP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már Schiffer képviselő úr föltette ezt a kérdést, bár igaz, nem nekem, de azt gondo lom, valóban ne legyünk naivak, és ha az indokolásba a valós indokokat írta volna az előterjesztő, akkor valószínűleg az valahogy így hangozhatott volna: a törvényjavaslat célja a Magyar Nemzeti Bankban biztosított szabad rablás eltitkolásának elősegítése, valamint a tolvajok fejedelmének és helytartóinak fizetésemelése, érdemeik elismerése végett. Ha valós indokokat akarjuk nézni, akkor, Schiffer képviselő úr, valószínűleg ezek voltak. Nyilván Bánki képviselő úrtól nem várható el, hogy ilyen leplezetlen ős zinteséggel ugyanezt elmondja. Két körben szeretnék én is néhány gondolatot felvetni, amiről eddig is a vita szólt. Valóban, a fizetésemelés az egyik központi eleme ennek a történetnek, már csak azért is, mert az ember egész egyszerűen érzi, és joggal vérl ázítónak érzi, hogy amíg, mondjuk, egy Heves megyei vagy Csongrád megyei egészségügyi fizikai dolgozó napi bére 2722 forint a KSH adatai szerint, addig a megemelt összeg alapján Matolcsy Györgynek ugyanígy az egynapi fizetése 227 272 forint lesz. (Közbeszó lás az MSZP soraiból: Szégyen!) És ehhez persze hozzá kell adni majd azt, amit az alapítványokból hozzá keres, mert ezt önök mindig elfelejtik hozzátenni. Ugyanis, amikor hasonlítgatják a jegybankelnöki fizetéseket egymáshoz, akkor azt mindig elfelejtik, h ogy az alapítványokból Matolcsy György még jó néhány millió forintot keres havonta, illetve évente, ellentétben a korábbi jegybankelnökkel. De az, hogy egyébként kéthárom nullát lehet az ő fizetése mögé írni ahhoz képest, mint amennyit egy egészségügyi do lgozó keres, na, ez az igazi szégyen. És még mindig várom azt a statisztikát, hogy ezek az emberek vajon hol állnak a 28as összehasonlításban. Mert tartok tőle, hogy nagyon is valahol a sor végén. És amikor önök Simor András fizetését emlegetik, mindig ez t hozzák példaként, itt két problémát szeretnék felvetni. Először is, hogy amikor igazán magas lett a Magyar Nemzeti Bank elnökének fizetése, az az első Orbánkormány idején történt, ekkor hívták a jegybankelnököt Járai Zsigmondnak, aki Orbán Viktornak kor ábban a pénzügyminisztere volt. Ez az első probléma. Azaz nem Simor András idejében emelkedett meg ilyen mértékben; kétségkívül, hogy nála ehhez képest valamivel magasabb lett.