Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP):
463 elhelyezkedésének aszerint, hogy városi vagy vidéki iskoláról van szó, az iskolai teljesítményre gyakorolt hatása az egyik legjelentősebb volt az Európai Unión belül. Ebből egy tartalmi látlelet, ha tetszik, kritika, ha tetszik, észrevétel, ha tetszik, felmérés tükröződik, ami azt mutatja, hogy a főleg 15 éves gyermekek körében, hiszen ott végzik ezeket a felméréseket, egyre csökkent az a teljesítmény, amit a fiatalok föl tud tak mutatni. És ami legalább ennyire riasztó, az, hogy ki hová született, meghatározta, hogy az iskolában milyen teljesítménye lesz. Ez nyilván részben a családi adottságoknak is következménye, részben pedig az iskolai adottságoknak is következménye. Szomo rú, ugyanakkor cselekvésre sarkalló, sőt kötelező ez a felmérés is, ez a látlelet is, ami azt mutatta, hogy az, ami korábban történt a magyar köznevelés rendszerében, nem jó út volt. Az az út teljesítménycsökkenéshez vezetett, az az út a társadalmi különbs égek növekedéséhez vezetett. Tehát arra visszatérni, akár az uniós felmérést nézem, akár az OECDt nézem, akár a józan gondolkodást nézem, nem helyes, hiszen az az út lecsúszáshoz vezet Magyarország részéről. Olyat mondani tehát, hogy mindent vissza, térjü nk vissza oda, ahol 2010 előtt voltunk, egyértelműen ennek a lecsúszó pályának a követését jelentené. Ezt jelenti ez gazdaságilag is. Hiszen tudjuk, azért kellett az önkormányzatok számára egy gigantikus, soha korábban nem látott adósságkonszolidációt vé grehajtani, azért kellett kifizetni az önkormányzatok kötvényeinek, hiteleinek, kölcsöneinek árát központi költségvetési forrásból, majdnem 1300 milliárd forint nagyságrendben, mert az állam korábban alulfinanszírozta az intézményeket, a szociális intézmén yeket, az egészségügyi intézményeket és legfőképp, a mai nap kapcsán azt mondhatjuk, az oktatási intézményeket. Nem adta oda az állam azt a pénzt az iskolára, amit az iskolára el kellett költeni azért, hogy megfelelő színvonalú legyen. Ezért a különbséget az önkormányzatok vagy hitelből pótolták, vagy pedig bezárták az iskoláikat 381 helyen. Az tehát, hogy óriási probléma volt a köznevelés rendszerében a rendszerváltás után két évtizeddel, mind tartalmilag, az OECDfelmérés alapján, mind pedig pénzügyileg e gyértelmű, hiszen az iskolák nem jöttek vagy nem jöttek volna ki abból a pénzből, ami rendelkezésükre állt. Ezért kellett tartalmi megújításba is belefogni, ezért kellett intézményfenntartási rendszerben is változtatni. Nem ugyanazt mondtuk 2010ben, de ha sonlót, amikor az állam belépését tartottuk fontosnak mint működtető a köznevelés rendszerébe. A Szocialista Párt 2010 őszére ezt részben tette volna meg, a FideszKDNP pár évvel később az állami köznevelési rendszer egészére vezette ezt be. Később pedig, a tavalyi év folyamán ketté is választottuk a köznevelés és a szakképzés rendszerét, hiszen a szakképzésnek sokkal inkább kell a piaci igényekre fókuszálni, a köznevelésnek pedig arra, amit ön itt is kifejtett a nemzeti köznevelésről, szerintem nagyon jól, és korábbi fórumokon is. Ezért fontos, ha rendszerben nézem az egész köznevelési rendszert, a különbségek csökkentése, amit itt ír, nemcsak mi mondjuk, hanem maga az Unió, az OECD is elmondja, hogy mekkora különbség van városi és vidéki gyermek teljesítmé nye között. Ezért volt fontos, hogy ezzel a két és fél évnyi fejlettségbeli különbséggel ne csak a gyermek 67 éves korában találkozzon az állam először, hanem már korábban, 3 éves kortól tegyük kötelezővé az óvodáztatást, hogy mire odaérünk, addigra már e zek a különbségek csökkenjenek. A mi szándékunk az volt, amiről a vitanapon is beszélni fogunk, hogy ezek a különbségek csökkenjenek az országrészek között az azt követő 812 év alatt, és nyilvánvalóan az országnak, a diákoknak a teljesítménye is javuljon. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „Kultúránk a nagyvilágban és itthon” címmel a KDNP képviselőcsoportjából Hoffmann Rózsa képviselő asszony jelentkezett napire nd előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony! Öné a szó. DR. HOFFMANN RÓZSA ( KDNP ):