Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 13. hétfő (162. szám) - Dr. Szél Bernadett és Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Meddig védi még a védhetetlent?” címmel - ELNÖK: - DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
4497 biztos és az önök bizalmasa, Kiss Szilárd botrányos ügyei fölött. (Dr. Lukács László György: Így van!) Önök voltak azok, akik annak ellenére kinevezték ezt az embert, és tisztségben tartották, hogy Kiss Szilárd d uplán megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Egyébként az LMP ezért tavaly kétszer is kezdeményezte a meghallgatást a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén, hogy kiderüljön, mégis miért volt szükség arra, hogy a politikai felelősséget magukra vállalják, v ajon mit tud Kiss Szilárd felmutatni olyan hasznos munkát, ami miatt feltétlenül tisztségben kell őt tartani, de önök nem jelentek meg a Nemzetbiztonsági bizottság előtt, ezért a mai napig nem tudhatjuk, hogy mit tud Kiss Szilárd, ami miatt ilyen politikai kockázatot magukra vállaltak. De a botrányok nem maradtak abba, azért szeretnék egykét dologra még emlékeztetni. Kiss Szilárdról tudjuk, hogy pénzért árusított schengeni beutazási vízumokat; tudjuk azt, hogy az üzelmekben társai voltak, és felmerültek or osz alvilági kötődések is; és egyáltalán nem mellékes, hogy Kiss Szilárd nyolc, illetve öt évig felügyelőbizottsági tag volt két Quaestorbrókerházban. Ez azt jelenti, hogy a tízmilliárdokat az adófizetőktől elsikkasztó cég törvényes működését figyelte ez a Kiss Szilárd. Kérdezem azt, hogy mégis mi volt az a miniszteri protokoll vagy mi volt az a nagyon extra hozzáadott érték, ami miatt Kiss Szilárdot önök pozícióban tartották, és figyelmen kívül hagyták az Alkotmányvédelmi Hivatal szakmai álláspontját, és kiküldték ezt az embert Moszkvába. Közük van netán ahhoz is ott a Földművelésügyi Minisztériumban, hogy ez az ember most diplomatavédettséggel, luxusautókkal furikázik Budapesten? Miért tartják még mindig Kiss Szilárdot pozícióban? (Taps az LMP és az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Bitay Márton államtitkár úrnak. DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Az utolsó kérdésével kezdeném. Mily en pozícióban tartjuk Kiss Szilárdot, hadd kérdezzem meg, mert azt mondta, hogy… (Dr. Szél Bernadett: Honnan van a diplomatarendszám?) Az orosz diplomatarendszáma hogy honnan van? Hát, meg kell mondjam önnek, sajnos erre sem én, sem Fazekas miniszter úr ne m nagyon fog tudni válaszolni önnek, hogy az orosz diplomatarendszáma honnan van az illető úrnak. Viszont szerettem volna ezzel is érzékeltetni, hogy azt visszautasítanám, jelenleg semmilyen státuszban nincs a minisztériumban. Tehát az a kérdése, hogy mily en státuszban vagy miért tartjuk, az értelmetlen. A diplomatarendszámmal kapcsolatosan, szintén itt a vita elején már utaltam rá: ez egy külföldi állam, egy másik állam által adott rendszám, ehhez a magyar hatóságoknak - pláne a földművelésügyi miniszterne k - semmilyen köze nincsen. Szeretném felhívni a figyelmét arra is, amit már többször igyekeztünk elmondani, hogy mindazon büntetőügyeknek, amelybe az említett úriember keveredett, semmi köze nincsen az egyébként agrárdiplomataként ellátott funkcióihoz (Ba ngóné Borbély Ildikó: Á!) , nem is azzal kapcsolatosan került ilyen ügybe, egy teljesen más üggyel kapcsolatosan. És mint ahogy miniszter úr nem tudja azt sem, hogy melyik államtitkára vagy adott esetben helyettes államtitkára vagy főosztályvezető je az élet más területein milyen munkát végez, ezért ezzel kapcsolatosan sem érzem, hogy neki felelősséget kellene vállalnia érte. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Egyébként megkérdezte, hogy milyen eredményekről lehet beszámolni az ő munkája kapcsán. A m ezőgazdasági export Oroszország irányába az alatt az idő alatt, amíg az említett úriember ezt a munkát végezte, exponenciálisan növekedett (Dr. Szél Bernadett: Exponenciálisan?!) , sikerágazat volt ebből a szempontból, nagyon sok új piacot tudtunk találni. Ez mindenképpen egy objektív tény, ami ezzel kapcsolatosan elmondható.