Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 8. szerda (161. szám) - Az Igazságügyi bizottság 7/2014-2018. IUB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására vonatkozó kérelem tárgyalása - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
4423 üzlet, a másik félnek pedig az, hogy hamarabb jut a követeléséhez. Itt nem hamarabb jut v alaki a követeléséhez, hanem hozzájut egy követeléshez, a másik esetben pedig - ahogy elhangzott a vitában is , mint a kóbor kutya vacsorája, vagy kap, vagy nem kap, de miután gazdája nincs, nem kap, tehát ezt egész biztosan lehet állítani. Hogy a felelős sége kinek hol van ebben az ügyben? Szóba került például az ingatlankötvények kérdése, ahol 14 évre visszavetítette az emlékezetet képviselő úr. Én úgy emlékszem, hogy 14 évvel ezelőtt egy másik kormány regnált, az akkori kormány, az Erős János vezette MFB adott soksok milliárd forintot például a Quaestor által vitt ingatlanberuházásokhoz, azoknak a megtérülése is erősen kérdéses, mondjuk, a stadionprojektnél, ha ezt vesszük, mert azok általában olyan közösségi kiadások, amelyek üzleti alapon nagyon ritkán megtérülőek. Ezeket általában az állam szokta finanszírozni, és nem hitelből. Tehát aki hitelkonstrukciót választott, megkérdezhetjük, hogy felelősen gondolkodotte, amikor ezt tette. Mondom, 2010ben lépett a jelenlegi kormány kormányzati pozícióba , tehát a megelőző időszak történései, hogy kinek mekkora alaptőkéje volt, az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete miért lazított azon az ellenőrzési metóduson, amit aztán csak a Nemzeti Bankba történt betagolásnál, a törvénymódosításoknál sikerü lt szigorítanunk, és rögtön kibuktak ezek a pénzügyi problémák a brókercégeknél, éppen hogy dicséret és elismerés illette a kormányzatot, hogy végre olyan irányba tudtuk terelni Magyarországon a pénzügyeket, amely a kiszámíthatóságot és a tőkepiaci megbízh atóságot garantálja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalra a hétfői ülésnapon kerül sor. Az Igazságügyi bizottság 7/20142018. IUB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására vonatkozó kérelem tárgyalása Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Igazságügyi bizottság 7/20142018. IUB számú eseti jellegű állá sfoglalásának elutasítására vonatkozó Ü/11016. számú kérelem tárgyalása, amelyet a Jobbik képviselőcsoportja kezdeményezett. A vitában elsőként a döntést indítványozó képviselőcsoporthoz tartozó képviselő, majd az Igazságügyi bizottság előadója szólhat. Ez t követően kerül sor a képviselői felszólalásokra. Így aztán most, tisztelt Országgyűlés, megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak, a Jobbik képviselőjének, maximum 5 perces időkeretben. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Így van. Köszönöm szépen, elnök úr. Tis ztelt Ház! Egy olyan javaslattal állunk az Országgyűlés elé, amely egy egyértelmű házszabálysértést szeretne megállapíttatni, és lévén, hogy az a bizottság kellett hogy erről döntsön, amelyiknek az elnöke ezt elkövette, illetve amely bizottság ezt elkövett e, így nagyon nehéz volt objektív, független eljárást elvárni; nem is sikerült. Hozzáteszem, még azt a - engedtessék meg, hogy így fogalmazzak - pitiánerséget is elkövették, hogy hétfőn, amikor az Igazságügyi bizottságban azt kértem, hogy egy napirendipontcserével kezdjük ennek a javaslatnak a megtárgyalásával, mert frakcióülésre kell mennem, ezt elutasította a bizottság, bízva abban, hogy jobbikos jelenlét nélkül nem hangzik el az az érvrendszer, amit itt el fogok mondani a bizottság előtt. Tehát ha a biz ottság FideszKDNPs többsége kevésbé lett volna pitiáner, amikor a napirendről szavaztak, akkor lehet, hogy itt az Országgyűlés előtt nem kellett volna erről beszélni.