Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 29. hétfő (130. szám) - A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK:
427 ennek az ellentettjét csinálják, azt teszik vagy azt hívják életre, hogy ne lehessen még véletlenszerűen sem rátekinteni. Gyakorlatilag a szabad lopás lehe tőségét teremtik meg és azt, hogy soha az életben ne derülhessen ki mindaz, aminek ki kellene derülni. Ez nem fog bekövetkezni, előbbutóbb úgyis minden kiderül; akkor, amikor a közbeszerzés alól mentenek ki dolgokat, akkor, amikor, ha példát kell mondjak, akkor mondom, 45 év leforgása alatt 260 milliárd forint volt az, ami taóban megfordult, és ebből 11 milliárd Felcsúton, azaz több mint 4 százaléka, akkor 25 felcsútnyi taopénz lefedi az országot. Közben van azért 3200 önkormányzat Magyarországon, ahol a taopénzekből, mondjuk, a tömegsport tekintetében sok mindent lehetett volna csinálni, nem csak a stadionok viszonylatában. Egy szó mint száz, azt gondolom, nem jó é s nem lenne szabad megengedni azt, hogy politikai érdekérvényesítő szerepen alapulva vagy erőn alapulva osztódjanak források, és ráadásul ezek még ellenőrizhetetlenek is legyenek. Jó példák erre Kisvárdától Felcsútig vagy Felcsúttól Kisvárdáig mindazok, am ik nyomon követhetőek. Szóval, nem lehet mást mondani, csak azt, amit az utca embere mond folytonosan: az a kormányzás, amely a lopáson alapul, és amelynek adott politikai pártok végrehajtói, mondjuk, fideszesek busásan megtömik a zsebüket, nem azt az utat járja, ami ennek az országnak az érdekét szolgálja. Érdemes lenne áttérni arra az útra, ami az ország érdekét meg az emberek érdekét szolgálja e tekintetben is. Elnök úr, köszönöm szépen. (19.50) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Ikoti ty István képviselő úr jelentkezett. Jelzem, képviselő úr, hogy nagyon rövid ideje van, tehát az a 35 másodperc, parancsoljon! IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Egyetlen mondatot szeretnék csak Gelencsér Attilának mondani. 1960 óta nem volt olyan olimpia, ami nyereséges lett volna, mindegyik komoly veszteséget okozott. (Dr. Schiffer András tapsol.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Szilágyi György képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. SZILÁGYI GYÖRGY ( J obbik ): Köszönöm szépen. Ha effektíve úgy mérjük, hogy berakunk egy forintot és abból ki tudunke venni kettőt, akkor igaza van, csak ezt nemcsak így kell mérni, hanem sok másban. Gelencsér úrnak elmondom, hogy az NSI volt az, akinek ellenőriznie kellett v olna első körben, az az NSI több mint egy éven keresztül nem tudta megoldani ezt a feladatot, és föl is oszlatták, tehát már nincs ez a szervezet. Tehát még egyszer mondom, mi azért támogatjuk jelen pillanatban, mert azt mondjuk, hogy jó az országnak, jó a sportnak, és hiszünk benne, hogy legalább egy ilyen nemes eszmével rendelkező célnál önök nem fogják ezt harácsolásra fölhasználni, addig támogatjuk. Ahogy úgy gondoljuk, hogy ez nem megfelelő, és önök valami másra akarják felhasználni, akkor ki fogunk há trálni e mögül, és önök egyedül fognak maradni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Megado m a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak, aki jelezte, hogy a vita végén kíván felszólalni, és válaszolni kíván az elhangzottakra. 10 perc áll rendelkezésére, államtitkár úr. Parancsoljon!