Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik):
4196 (23.50) Tisztelt Ház! Az LMP hisz abban, hogy nemcsak egyoldalú támoga táspolitikával kell mérni a magyarságot, hiszen minden magyar, aki a Kárpátmedencében közéleti tisztséget vállal, nemcsak a szűk térségéért dolgozik, hanem az egész magyarságért. Az LMP maga is ennek szellemében tartja a kapcsolatot a határon túli magyaro kkal. Legutóbb májusban a X. Réteshúzó Fesztiválon jártunk, ahol minden, magyar képviselettel rendelkező párttal eszmét cseréltünk. Tárgyalásaink során természetesen tiszteletben tartottuk saját önrendelkezési elképzeléseiket. Az LMP szerint minden anyaors zági politikai erőnek hasonlóképpen kellene viszonyulni a határon túli magyar kisebbségekhez. Itt megemlíteném a most tartott romániai választásokat. Dicséret és köszönet illeti mindazon magyar jelölteket, akik merték és vállalták, hogy elindulnak az önkor mányzati választásokon, a meghurcoltatások ellenére. Gratulálunk minden megválasztott képviselőnek, polgármesternek, és a munkájukhoz kitartást kívánunk! Trianon évfordulóján is fontos emlékezni és emlékeztetni rá, hogy mindannyiunk közös felelőssége tanul ni a múlt hibáiból, és közös feladatunk olyan nemzetpolitikai stratégiát megvalósítani, ami a mai helyzetben a lehető legnagyobb támogatást jelenti a külhoni magyar közösségeknek, miközben tiszteletben tartja azok önrendelkezési jogait. Egy ilyen nemzeti m inimum mentén megalkotott megegyezésben benne kell lennie annak a gondolatnak is, amely tényként kezeli, hogy a Kárpátmedence egy természeti egység, és a felmerülő problémákra ezen szemlélet mentén ad fenntartható megoldási javaslatokat. Fontos látni, hog y a külhoni magyarok jogai még ma, a trianoni döntés után 96 évvel is elfogadhatatlanul sokszor sérülnek: éppen ezért álláspontunk szerint a kormány egyik legfontosabb feladata egy olyan stratégia kidolgozása, amely hatékonyan képes orvosolni ezeket a jogs értéseket a megfelelő európai fórumokon. Az Európai Unió egyik legfontosabb előnye éppen a kisebbségi jogok garantálása, ennek érvényesítése azonban a magyar kormány feladata és felelőssége. A Lehet Más a Politiká ra minden politikai erő számíthat ebben a küzdelemben, legyen az határon túli vagy anyaországi. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK : Köszönöm, Ikotity képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Farkas Gergely jobbikos ké pviselő úr: „Hangozzék el a diákok véleménye is az Országgyűlésben - Beszámoló a Jobbik Ifjúsági Tagozatának ’Hallasd a hangod!’ kampányának eredményeiről. 15. rész” címmel. Öné a szó, képviselő úr. FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szó t. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy - ahogy elnök úr is mondta - immár 15. alkalommal ismertessem a diákok, középiskolások személyes panaszait, meglátásait és javaslatait az oktatási rendszert illetően. Nagy örömünkre szolgál, ho gy a fiatalok élnek a Jobbik Ifjúsági Tagozata által meghirdetett „Hallasd a hangod!” lehetőségével, amely által itt az Országgyűlésben jobbikos országgyűlési képviselők tolmácsolásában elhangzásra kerül a véleményük, építő jellegű kritikájuk. Az e kampány iránti óriási érdeklődés még az iskolai tanév végeztével sem fogyatkozik, hanem azt tapasztaljuk - például a szórólapjaink osztogatása által személyesen én is tapasztaltam , hogy előszeretettel jönnek hozzánk a fiatalok, érdeklődnek és fejtik ki vélemény üket. Mindezek keretében Richárd az alábbiak szerint fogalmazta meg személyes véleményét: „Helyesnek tartom a felvételi eljárás ingyenessé tételét, azonban a felvételinek megfelelő ismétlő és kiegészítő érettségi vizsgát is ingyenessé kellene tenni, a jele nlegi 28 ezer forintos emelt szintű vizsgadíj - ami például egy orvosi vagy gyógyszerészeti karra jelentkező, néhány éve eredetileg egyik felvételi tárgyból sem érettségizett jelentkező esetén már 56 ezer forint - indokolatlan” - mondja Richárd. Majd íg y folytatódik az idézet: „Feltételezem, hogy ez a vizsga lebonyolításának