Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz):
4194 És ha már a szocialista zöldbárók nyomdokain haladva a mostani földprivatizáció során a vidéket még inkább a have rok cselédjévé züllesztették, akkor elég egykét kisebb alaptörvénymódosítás, aztán a jobbágyság is visszaállítódik. De huncutabb kedvű kormányzati zsúrpubi akár a jus primae noctis, tehát az első éjszaka jogának feltámasztását is kezdeményezheti. (23.40) Annak pedig, hogy ne kelljen ilyesmit hallgatni a kormánypárti oldalon, lenne egy, a fejét homokba dugó strucc módszerénél jobb megoldás is: a fideszes zsúrpubik és zsúrpapik csatlakozzanak az „Ismerd meg hazádat!” mozgalomhoz, és ne csak szalagot átvágni menjenek vidékre. Ugyan kétségtelenül libidónövelő lehet egyegy avatóceremónia, de azért hallgassák csak meg a pár száz lelkes zsákfalvak polgármestereinek véleményét is, akik talán hasznos ötletekkel tudnának szolgálni az üvegbúra aló l szalajtott, mindentudó miniszteriális ficsúroknak. Igaz, lehet, előtte néhány dühösebb polgármester cizellálatlan tanácsokkal is ellátná őket arra nézvést, hogy akkor most mit is csináljanak, mondjuk, a helyükben egy 400 fős településen 60 közmunkással, amikor szociális földet meg nem kapott a falu, mert az kellett a mindenkori hatalom cimboráinak. És ezek a mérges polgármesterek kérdeznének is. Mindenekelőtt azt, miként lehetséges, hogy a néhol 510 fő/négyzetkilométerenkénti népsűrűség - tehát elképeszt ő földbőség - dacára a zéró társadalmi felelősségérzettől áthatott luxusterepjárós zrt.Döbrögik miért csak a támogatásokat markolják föl, és miért nem adnak munkát még az évszázad alatt harmadára apadt lakosságnak sem. És ugyan törvényszerű, hogy az enyve s mancsok összeragadjanak, de ha nyilvánvaló, hogy a munkanélküliségtől fuldokló somogyi községekben már most is magas részarányt képviselő cigányság száma robbanásszerűen tovább fog nőni, akkor hogyan fogják megoldani az integrációjukat, ha nem engedik el az „Út a munka világába” programból a lopás világába utat törő cigány vezető kezét. Vagy kormányzati zsúrpubik amúgy büdösnek érzik az ezzel való foglalkozást, és ha süllyedő Atlantiszként merül el a szociokulturális gettóvá váló vidék, akkor majd ficsúro s eleganciával elhúzzák a csíkot Ibizára? Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Horváth László fideszes képviselő úr: „Gyermekhalál Gyöngyös ön” címmel. Öné a szó, képviselő úr. HORVÁTH LÁSZLÓ ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez a napirend utáni felszólalás ezen a kései órán egyfajta kései sirató. Beszélhetünk erről a tragédiáról napirend után, és reményeim szerint beszélni fo gunk majd az őszi ülésszakon is, de akár a rendes napirend keretei között, akár napirend után, akár napirend előtt beszélünk erről a tragédiáról, napirendre nem térhetünk felette. Ez a kései sirató egy 18 hónapos, kis, törékeny életért szól egy olyan gyerm ekhalál - és most már kimondhatjuk, gyermekgyilkosság - okán, ami felfoghatatlan, megrázó, érthetetlen, felháborító, minden jelző önmagában és együtt is érvényes. A néhai 18 hónapos kiskorú K. Kiarának az élete és legfőképpen a tragikus és könyörtelen halá la hatalmas kérdőjelet és talán még nagyobb felkiáltójelet hagy maga után. Ő már a fogantatása pillanatában veszélyben volt - azt mondhatjuk , hiszen az ő másik három testvére mindannak a veszélynek ki volt téve különkülön, amely veszélybe ő is beleszüle tett, és amely veszély elől ő már megmenekülni nem tudott. Azt lehet mondani, hogy ez a kislány a szüleibe halt bele, mert a szülei úgy döntöttek, hogy nem táplálják a gyermeküket. Mit lehet erre mondani? Nem azért nem táplálták a gyermeket, mert