Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz):
4159 százaléka számára. A probléma egyik gyökerét az jelenti, hogy a kormány ragaszkodik a gazdagokat segítő, a szegényeket büntető egykulcsos adóhoz, amit az LMP azonnal többkulcsossá alakítana át, hogy az átlagbér szintjén keresők nettója végre növ ekedhessen és az elosztás igazságosabb legyen. A minimálbér adómentessé válna, és 0, 12, 24 százalékos kulcsokkal adóznának az egyes jövedelemsávok. A dolgozók ilyen módon történő béremelése azért is szükséges, mert ezzel több embert lehetne itthon tartani , csökkenne a munkaerőhiány, nőne a foglalkoztatás. A béremelés ma a valódi beruházás. Mi a többkulcsos adó bevezetése mellett plusz 200 milliárdot adnánk a közszféra bérrendezésére is. Látjuk és halljuk, hogy a kormány annak a neoliberális elméletnek a fo glya, miszerint a béremelés rontja a versenyképességet. Ez megnyilvánul az olyan panelekben, miszerint először a gazdaságot kell rendbe tenni, azután lehet bért emelni, azaz a béremelést a kormány osztogatásnak tartja. A gazdaság nem fog rendbe jönni, ha n em nő a munkaerő termelékenysége, márpedig az nem fog nőni, ha folyamatosan a létminimum szintjére zsákmányolják ki. Ördögi kör, amit meg kell szakítani, a bérek szisztematikus és folyamatos emelésére van szükség. A magyar munkaerő minősége nem tér el a ny ugateurópaitól, tehát a termelékenysége is lehetne sokkal magasabb, ehhez azonban szükség lenne olyan erőforrásokra, amivel - csúnya szóval - újratermelheti magát, életkörülményei, egészségi állapota, motivációja, képzettsége emelését lehetővé teszi. Ezt nem biztosítja a nyugateurópaihoz képest hatodannyi bér. Nem hagyhatjuk ugyanakkor szó nélkül a pazarló kiadásokat mi sem. Sokszor már arra sem veszik a fáradozást, hogy titkolózzanak, hanem teljesen nyíltan, mármár büszkén hódolnak a hobbijuknak vagy va lósítják meg álmaikat az adófizetők pénzén. Beszélhetnénk itt a stadionépítésekről, a kormány Várba költözéséről, valamint a Liget beépítéséről. Még egy rendkívül drága tételről mindenféleképpen szót kell hogy ejtsek: a kormány jövőre is 100 milliárd forin tot tervez elszórni a paksi bővítésre, miközben nincsenek még meg mindig az építkezéshez szükséges engedélyek, ez elfogadhatatlan. Mindezek alapján az LMP szerint a költségvetés nem támogatható. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK: Köszönjük. Megkérdezem az előter jesztőt, Banai Péter Benő államtitkár urat, hogy kíváne most hozzászólni. (Jelzésre:) Nem kíván, jelzi államtitkár úr. Most a képviselői felszólalások következnek, elsőként megadom a szót Witzmann Mihály képviselő úrnak. WITZMANN MIHÁLY ( Fidesz ): Köszönö m szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés záróvitájához érkeztünk, és úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat jövő heti elfogadása előtt nem árt még egyszer röviden kihangsúlyoznunk a jövő év i büdzsé legfontosabb sarokpontjait. A 2017es költségvetés valóban biztosítja, bár többen itt az ellenzék soraiból kételkedtek benne, hogy jövőre valóban mindenki léphessen egyet előre, ugyanis a gazdasági növekedésből származó bevételeket ennek a költség vetésnek köszönhetően a családokra, további adócsökkentésekre és az otthonteremtési program folytatására kívánja a kormány fordítani. Örömmel jelenthetjük ki azt is, hogy minden szakterület számára többletforrást biztosít a kormány az idei esztendőhöz képe st. Tovább nőhet a kétgyermekesek családi adókedvezménye, 27 százalékról 5 százalékra csökken a tej, a tojás és a baromfihús áfája, folytatódik a pedagógusok, a rendőrök, a katonák életpályaprogramja, és már zajlanak az egyeztetések az egészségügyi, illető leg a szociális dolgozók bérrendezéséről is. Tekintettel arra, hogy az általános vitát már májusban lefolytattuk, így felszólalásom további részében inkább a törvényjavaslathoz benyújtott legfontosabb módosító indítványokról kívánok beszélni. A Költségveté si bizottság május 31ei ülésén, a TAB szerepkörében eljárva összegző módosító javaslatot nyújtott be. Az indítvány számos változtatási szándékot megfogalmaz, ezért az idő rövidségére tekintettel csak a legfontosabbakat kívánom kiemelni. Fontosnak tartom h angsúlyozni,