Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A totális államosítás újra csődbe viszi az iskolarendszert?” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
4103 azt a 2010 előtti rendszert, akkor ismételten elindulnánk egy ily en 20 éves pályán, amikor előbbutóbb ugyanaz a problémás helyzet állna elő. Ezért mondtuk azt, hogy közvetlen állami fenntartásra és közvetlen állami működtetésre van szükség, az államnak magának kell ezeket a költségeket állni, egységes rendszert hoztunk létre, ahol nincsen vita arról, hogy az egyes költségeket kinek kell állnia. Az önkormányzatoknak a költségvetésből nyújtott támogatása pedig pontosan annyival csökken csak, amennyi az eddig az iskolafenntartásra, iskolaműködtetésre az önkormányzatoknak á tutalt összeg volt. Így tehát minden egy forrásból megy az iskolákhoz. És ön is nagyon jól tudja, a ’17. évi költségvetésben bérekre több mint 30 milliárddal jut több, működtetésre pedig százmilliárd forinttal. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraib ól.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Viszonválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Parancsoljon! IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a rendszer, amit önök most fölállítottak, Európaszinten ismeretlen, sőt világszinten i s párját ritkítja, nincs erre működőképes modell, ami ennyire központosítva működik. Ebbe, azt gondoljuk, bele van kódolva a sikertelenség, önök rossz irányba tolták tovább a biciklit. Néhány gondolat erejéig szeretnék arra reagálni, hogy az önkormányzatok mennyire voltak eladósodva 2010ben. El voltak, de pontosan tudja államtitkár úr is, hogy ez minek a következménye, annak a következménye, hogy az őszödi beszéd utáni önkormányzati vezetők többnyire fideszesek voltak, nem kapták meg a megfelelő finanszíro zást, ekkor indultak azok az EUs projektek, aminek az önerejét elő kellett teremteni. Tehát megvan ennek a maga oka, azt gondolom, nem ezzel van összefüggésben, nem az önkormányzatok emiatti eladósodásáról beszélünk. Államtitkár úr, rákérdeztünk a költség vetés vitáján is: ha 100 milliárd forintra van szükség a fenntartáshoz, még az államtitkár is azt mondja, Palkovics László, hogy legalább 55re van szükség, önök pedig ehhez képest 21et adnak, nem lesz ebből csőd, államtitkár úr? ELNÖK : Köszönöm, ké pviselő úr. Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Itt a parlamenti patkóban is az elmúlt hat évben nagyon sokszor hallottuk - főleg különböző nemzetközi elemzőkre hivatkozással , hogy amit a magyar kormány csinál, az a csődbe visz, az sikertelen lesz; hányszor hallottuk, hogy Magyarország már csak fél évre van a teljes gazdasági összeomlástól, mert má sfajta módszereket használ, mint amit más országok kínálnak neki. Ezt már sokszor hallottuk, és nem jött be. Magyarországon szerencsére bővül a gazdaság, ebben a hónapban 140 ezerrel több ember dolgozik, mint az előző évnek ugyanebben a hónapjában, azért, mert a magunk útját jártuk, és a magyar modellt hajtottuk végre itt, Magyarországon. (17.00) Ezzel, kérem, ne érveljen, hogy külföldről mások azt mondják, hogy ez a modell nem működhet. Amikor pedig létrehoztuk és létrehozzuk ezt az új közvetlen állami fen ntartást, akkor mind a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével, a Magyar Önkormányzatok Szövetségével, a Megyei Jogú Városok Szövetségével, minden önkormányzati szövetséggel igyekszünk konzultálni, hogy nekik is el tudjuk magyarázni, hogy miben változik a r endszer, és miért lesz ez jobb a későbbiekben, mint amilyen most. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)