Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. június 6. hétfő (159. szám) - Farkas Sándor (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Kinek tejelnek a magyar tehenek és megérte-e ellátogatniuk Budapestre?” címmel - FARKAS SÁNDOR (Fidesz):
4076 jelentést a kormány 2016. június végén nyújtja be az Országgyűlésnek, így az összes országgyűlési képviselő megkaphatja az európai uniós források felhasználásának átfogó jelentését. Majd ahogy a tavaszi ülésszakban volt alkalmunk erről tartalmi vitát is folytatni, hogy valóban jó irányba haladnake a do lgok, úgy az őszi ülésszak alkalmával is lesz alkalom arra, hogy akár 4 vagy 8 órás időkeretben erről vitatkozzunk, és a kormány által elfogadott miniszteri beadvány szerint ez minden évben megismétlődik. Tehát évente négy alkalommal statisztikai jelentés t kapnak, évente két alkalommal pedig lényegében egy parlamenti vitanap keretében bármelyik képviselő, bármelyik frakció elmondhatja véleményét az Országgyűlés nyilvánossága előtt is az európai uniós források felhasználásáról. Köszönöm megtisztelő figyelmé t. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem képviselő asszonyt, elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó. SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Igen. Sajnos, nem tudom elfogadni a választ, mert ez egyelőre ígéret, maj d meg fogjuk látni, hogy mi fog történni. Még egyszer, csak azt tudom hangsúlyozni, hogy nagyon fontos az európai uniós pénzek felhasználásának az értékelése és nem csak az adatok bemutatása. Szeretnék arra utalni, hogy ez azért is nagyon fontos, mert az e urópai uniós pénzek nagy részét ellopják. Kirívó eset, szeretném megkérdezni öntől: a bátonyterenyei intermodális logisztikai központ vasúti átrakó, amiért kifizették a projekt teljes összegét, 837 millió forintot, de a logisztikai központ nem épült meg, a helyén csak egy tábla van. Jó lenne tudni, hogy a logisztikai központ akkor most megépült és ellopták, vagy nem épült meg és akkor a pénzt lopták el. Jó lenne tudni az ilyen esetekre az önök válaszát. A másik pedig egyelőre csak ígérvény, majd meglátjuk, hogy hogyan fog teljesülni, mint ahogy ígérvény volt az is, hogy adjam be újra a törvényjavaslatomat, és lesöpörték az asztalról. Nem fogadom el a választ. (Sallai R. Benedek tapsol.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő ass zony nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 109 igen szavazattal, 35 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadt a. Farkas Sándor (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Kinek tejelnek a magyar tehenek és megértee ellátogatniuk Budapestre?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Farkas Sándor, a Fidesz képviselője, inter pellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez: „Kinek tejelnek a magyar tehenek és megértee ellátogatniuk Budapestre?” címmel. Képviselő urat illeti a szó. FARKAS SÁNDOR ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Mindannyian emlékszünk, két hete gyönyörű tehenek voltak itt a Parlament előtt, amelyek gazdái újra jelezték a kormány felé, hogy súlyos a helyzet a tejágazatban. Párbeszédre és megoldásra nyitott tüntetés volt ez, ami már szinte nem is meglepő. Sok más, közelmúltban lévő demonstráci óval szemben ez a tüntetés nem csapott át kormányellenes