Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 30. hétfő (158. szám) - Ügyrendi kérdésben felszólaló: - Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3946 volna, nem lehetne közvetett tulajdonos a Magyar Posta egyik érdekeltségében részben panamai hátterű cég sem, és Simicska Lajos érdekeltségeit sem kellett volna kitömni korábban európai uniós vagy állami forrásokkal. Az előzőeken kívül nyilván sok mindenki mást, kormányzati tisztviselőket, a miniszterelnökhöz közel álló üzletembereket, tanácsadókat is érzékenyen érintené, ha önök valóban azt tennék, amiről beszélnek. Szeretnék tisztázni két olyan mondatot, amit államtitkár úr is és képviselőtársam is említett. Ugye, az arról szól, hogy a közbeszerzések során már nem juthatnak állami megrendelésekhez átláthatatlan tulajdonosi hátterű cégek. Ez valóban így van: annyit kell tenni, hogy valaki tesz egy nyilatkozatot, hogy ő a valós tulajdonos. De ettől ez a cég még ugyanúgy offshore cég marad, tehát az adóelkerülés kockázata ugyanúgy fennáll. A másik, amit említettek, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvényben valóban az szerepel, hogy átláthatatlan hátterű tulajdonosi struktúrával rendelkező céggel nem köthet szerződést egyik magyar állami vállalat sem, kivéve, ha azt a felettes szerve vagy akár a tulajdonosa jóváhagyja . Ugye, így történhetett, hogy a METügyben, amikor az offshore hátterű céggel a Magyar Villamos Művek leányvállalata, az MVM Partner szerződést kötött, ezt az MVM tulajdonosként, illetve az MVMP igazgatósága jóváhagyta, tehát így megszülethetett a szerződ és. Tehát a jogszabályokban mindig elrejtenek valami olyan kiskaput, amivel ezek a nagy kijelentések megbuknak, hiszen mégiscsak szerződést köthetnek ezekkel a társaságokkal. De beszélhetnénk arról is, hogy vane félnivalója Kerényi János képviselőtársunkn ak - nem látom itt a Parlament üléstermében , vane félnivalója Horváth Zsolt volt fideszes képviselőnek - ugye, elhangzott, hogy itt komoly NAVvizsgálatok lesznek , vagy akár Pogácsás Tibor belügyminisztériumi államtitkárnak, akikről kiderült, hogy ugy ancsak van offshore érdekeltségük. Tisztelt Képviselőtársaim! De nézzük meg tételesen az egyes nagyobb ügyeket, hogy milyen módon segíti vagy segítette offshore hátterű cégek működését Orbán Viktor kormánya vagy a Matolcsy György által vezetett jegybank. I tt van például elsőként a Rogán Antalhoz köthető letelepedésikötvénybiznisz, más néven a hozzáadott érték nélküli nettó lopás. Amint azt önök is tudják, ez az a történet, amely szerint a magyar állam letelepedési engedélyt ad bizonyos harmadik országbeli embereknek és családtagjaiknak 7590 millió forint ellenében. Az igazi probléma ott van, hogy az állam, érthetetlen okból, átláthatatlan eljárási szempontrendszer alapján offshore hátterű közvetítő cégeket von be a program népszerűsítésébe. A konstrukció l ényege, hogy az Országgyűlés fideszes többségű Gazdasági bizottsága döntött arról, hogy mely cégek lesznek a közvetítők. Ezek a cégek az ötéves futamidejű letelepedési államkötvényt diszkontáron jegyzik le és megtartják. Az állam tehát ezzel offshore cégek felé adósodik el. A közvetítő cégek az EUba bejutni és Magyarországon letelepedni vágyó szereplőknek pedig valamiféle céges papírt adnak át, amellyel az ötödik év végén igénye lehet az offshore céggel szemben a letelepedési engedélyt szerzett személyekne k. Persze csak akkor, ha az adott cég akkor még létezik vagy fel lehet lelni. Egyegy ilyen kötvény értékesítésén az érintett offshore cég akár 25 millió forintot is kereshetett. Eddig pedig több ezret adtak el, összesen tehát akár 100 milliárd forintnyi h asznot is bezsebelhettek a közvetítő cégek mögött álló szereplők. A megalapozott kiválasztásról Rogán Antal nyilván részletesen tudna mesélni, ha akarna, és ha itt lenne. A nyilvánosan elérhető dokumentumokból csak annyi látszik, hogy pályáztatás nem volt, az elsőre pont a későbbi legnagyobb közvetítő cég, a kajmánszigeteki HSSDF jelentkezett a Gazdasági bizottságnál, akiket véletlenül Rogán épp ismert, utánuk nézett, és „nagyon megnyugtatták” a nevek, közülük néhányat fel is sorolt olyan szinten méltatva őket, hogy komoly emberek, jegyzett üzletemberek, életrajzuk impozáns. Ennyivel pedig a bizottság be is érte. Nem cáfolt sajtóhírek szerint a letelepedési kötvényeket forgalmazó több cég hátterében kimutatható Habony Árpád, a miniszterelnök nagylábon élő, de áttekinthetetlen anyagi hátterű informális tanácsadójának jelenléte is.