Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 25. szerda (157. szám) - Napirend utáni felszólalók:
3865 A kapcsolati háló kiépítésével cégcsoporton belül pont arra akartam rávilágítani, hogy a jelen lehetőségek között az MFB vezetése, illetve az érintett cégek vezetése részéről piaci alapon, önkéntesen lenne rá lehetőség, hogy erősítsék ezt a kapcsolati hálót. Azt az eltérés t látom ebben a törvényi felhatalmazásban, hogy ettől kezdve, mondjuk, Lázár János miniszter úr mondhatja meg, hogy te meg te meg te milyen szintig fogsz együttműködni, ami mindenképpen csökkenti a cégek üzleti mozgásterét. A központosítás jegyében lehet, hogy ez eredményes lesz. Azt nem lehet látni, persze, egy ilyen törvényi előterjesztés ennyire részletes nem lehet, valószínűleg az a tanulmány tudott erre példákat is mondani, hogy ha ilyen mértékig átveszi a felelősséget az egyes cégek vezetőitől, mondju k, egy miniszteri intézkedés, akkor milyen felelősséget, milyen érdekeltséget lehet a mellé tenni, hogy mégis kreatívan, prudens módon, eredményesen működjön az a cég, amelynek fölülről van kijelölve, hogy milyen hálóban kell működnie. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíváne még valaki az adott napirend keretében felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, az általános vitát lezárom. Megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, a napirend előterjesztőjének. Öné a szó, képviselő úr. DR. VEJKEY IMRE ( KDNP ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt köszönöm a Miniszterelnökségnek, ezen belül a magyar kormánynak, továbbá a Fidesznek, a KDNPnek és a Jobbiknak a támogató nyilatkozatát, ami egyértelműen elhangzott. Mint ahogy hallottuk, az MSZP félig támogatja csak az előterjesztésünket, sőt még előterjesztő is akar lenni, ezért fél köszönetet mondunk csak részükre. Az LMP álláspontját nem ismerjü k, az LMP nem vett részt az általános vitában, de bízunk benne, hogy támogatni fogja ő is a törvényjavaslatot. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat az átláthatóság és a köztulajdonnal való felelős gazdálkodás érdekében az MFB Zrt. részére szűk kör ben kizárólagos jogot biztosít meghatározott, működési hatékonyság javítását célzó szolgáltatások mint saját szervezeti egységei részére történő nyújtására, ami a közbeszerzési, az állami támogatási szabályok figyelembevételével a legmegfelelőbb megoldást jelenti. Ezen társaságok tekintetében ezen szolgáltatásokat a leghatékonyabban, a legnagyobb átláthatóságot biztosítva és a költségek legnagyobb mértékű racionalizálhatóságával kizárólag a kontrollt gyakorló MFB Zrt. képes nyújtani. A szolgáltatások MFB Zr t. által történő végzésének nem lesz piactorzító hatása, és a szolgáltatások jellegéből kifolyólag a kizárólagos jog nyújtása nem érinti az uniós tagállamok közötti kereskedelmet. A törvénymódosítás továbbá hozzájárul ahhoz, hogy egy erős, összehangoltan m űködő cégcsoport jöjjön létre, amely az alaptevékenységek professzionális ellátásán túl képes a fejlesztéspolitikai célok, feladatok integrálására és hatékony megoldására, továbbá arra is, hogy az egyházi jogi személyeket finanszírozza. Kérem, támogassák a z MFBtörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Napirend utáni felszólalók: