Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
3185 Engedje meg, hogy szó szerint idézzem az OBH elnökének megírt írásos véleményét, amit ehhez a törvényjavaslathoz küldött meg. A módosítás korlátozza a köztulajdonban álló gazdasági társaság, valamint az általa irányított vállalkozás üzleti tevékenységével kapcsolatos adatok megismerhetőségét. A szabályozás indokául a tisztességes piaci verseny szempontjából okozott hátrány potenciális lehetősége, valamint a köztulajdonban álló gazdasági társaság vagy az általa irányított vállalkozás jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekének védelme szolgál . A javaslat azonban aránytalanul korlátozza a közérdekű adatok megismeréséhez való alapvető jogot az említett alanyi kör esetén. A Kúria töretlen gyakorlata szerint az állami pénzt kezelő gazdasági társaságok mindenképpen - még egyszer mondom: mindenképpe n - kötelesek kiadni a javaslat által is érintett adatokat. Ez a korlátozás nem minősül az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti nemzetbiztonsági, központi pénzügyi vagy devizapolitikai, illetve külügyi kapcs olatokhoz, nemzetközi kapcsolatokhoz fűződő érdek mentén szükségszerű korlátozásnak, ekként kétséges, hogy egyáltalán vane jogszabályi alapja annak, amit önök most beterjesztettek a parlament elé. Ezt az Országos Bírósági Hivatal elnöke írja a Magyar Orsz ággyűlésnek, nagyonnagyon világossá téve, hogy a jogi alapja is megkérdőjelezhető, s teljesen pontosan és világosan leírva, hogy akármilyen törvényt hoznak önök, ezeket az adatokat mindenképpen kötelesek lesznek kiadni ezek a cégek. Hazugság az az állítás is, hogy jelenleg az állami cégek versenyhátrányban lennének a túlzott átláthatóság miatt. Egyébként már maga az állítás is annyira nonszensz, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen. Valójában most is az a kikristályosodott bírósági gyakorlat, hogy nem köteles az adatkezelő teljesíteni az adatkérést, ha valóban bizonyítja, hogy az adat kiadása aránytalan sérelemmel járna. Ennyit az önök úgymond jogi érveiről. Ez a javaslat ugyanolyan átlátszó, mint a Nemzeti Bank esetében volt. Fideszes képviselőtár saim is jobban teszik, ha tanulnak abból az esetből, Áder János korábbi vétójából, az Alkotmánybíróság döntéséből, ha hallgatnak az Országos Bírósági Hivatal és a NAIH elnökének intő szavaira. Inkább az ő aggódó figyelmeztetésükre hallgatva vonják vissza e zt a javaslatot, mintsem később a népharag kényszerítse ki ezt önökből. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Szél Bernadett képviselő asszony, LMPképviselőcsoport. Megadom a szót, képviselő asszony. Parancsoljon, öné a szó. DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal kell kezdenem, hogy megköszönjem Palkovics államtitkár úrnak az előző szavait, azt a reakcióját, amivel az alapítványi iskolákat érintő változásokat kommentálta. A szavakat tehát köszönöm, de tartalmában nagyon kénytelen vagyok vitatni a kormány álláspontját. Azt gondolom, egyáltalán nem helyes politika az, hogy úgy írnak be bármilyen t örvénybe emberek ezreit érintő kérdéseket, hogy előtte érdemben nem konzultálnak azokkal, akiknek a sorsáról döntenek. Azt gondolom, önök is megkapták azokat a leveleket, amelyeket a magániskolák egyesülete küldött véleményem szerint minden országgyűlési k épviselőnek. Én biztos, hogy megkaptam, az LMPfrakció elolvasta, és többünk is érdemben reagál az abban foglaltakra. A Magyar Waldorf Szövetség nevében Marosváry Péter elnök úr, valamint az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének nevében Horn György eln ök úr küldte ezt a levelet. Én azt gondolom, az lenne a helyes politika, ha előzetesen tárgyalnának és értekeznének azokkal az emberekkel, akik nagyon komoly feladatokat vállalnak és terheket vesznek le az államról annak érdekében, hogy biztosítsanak olyan szolgáltatásokat a magyar embereknek és a magyar gyermekeknek, amelyek meggyőződésem szerint értéket jelentenek ennek az országnak. Ráadásul Palkovics államtitkár úr is azt a kifejezést használta, hogy tovább tárgyalnak majd ezekkel az