Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
3171 pontosít azzal, hogy egy ilyen kormányzati engedély a tárgyévre vonatkozik. Fontosnak tartom, hogy rugalmasabbá is válik a rendszer, mert eddig is lehetett az ügylet futamidején vagy a fizetési kötelezettségen módosítani, de most a törvény szövegébe az is bekerül, hogy a z ügylet célja is módosíthatóvá válik. Ami ezeken az egyébként fontos tartalmi módosítási célokon túl is fontos: a jogalkotó az engedélyezési kötelezettséget kiterjeszti a százszázalékos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokra is. Ami az álla mháztartási törvényből történő pénzmozgásokat illeti, eddig is tiltott volt olyan szerződések kötése az államháztartásban, amelyek átláthatatlan szervezetekkel történtek, a jövőben ez a tilalom az önkormányzati alrendszerre is kiterjed. Sokakat érintő kérd és, ami a szociális igazgatásról szóló törvény módosítását jelenti, hogy az időskorúak járadéki összege a 2017. évben 5 százalékkal nőne. A következő, amiről szólni szeretnék, és ez alkalmat is ad nekem arra, hogy Burány képviselő úr kritikáira is reagálja k, a temetőkről és a temetési szolgáltatásokról szóló törvényben megfogalmazott módosítás. Ez egy olyan terület, amivel az ember az élete során elkerülhetetlenül találkozik. Amikor temetési szolgáltatásokat veszünk igénybe, akkor nehéz pillanatokat élünk, ezért ezt a területet szabályozni csak jól szabad, rosszul semmiképp. Azt gondolom, azok a módosítások, amelyek itt megfogalmazódnak, biztos, hogy jobbá teszik ennek a területnek a szabályozottságát akkor, amikor a jogalkotó azt mondja, hogy azokat a terhe ket, amelyeket eddig az egészségügyi intézményekre is testáltunk - az elhunyttal kapcsolatos ügyintézésekre gondolok, különböző temetkezési szolgáltatások bonyolítására gondolok , a jövőben a szolgáltatóra testáljuk. Ez egy helyes változtatás. Egyébként i tt találom meg azt az összefüggést is, amit Burány képviselő úr nem talált meg, hogy miért alapozza meg ez a 2017. évi költségvetést. Ezt a feladatot jelenleg sok száz állami intézmény végezte jól vagy rosszul, de az biztos, hogy személyzetet és energiát k ötött le, ha úgy tetszik, ennek a feladatnak az ellátása. A jövőben ez a feladat a temetkezési szolgáltatóé. A temetkezési szolgáltatások részévé több területet beemel ez a törvénymódosítás, és ott lehetőséget biztosít, és nemcsak lehetőséget biztosít, han em a kormány itt hatósági ár megállapítására fog felhatalmazást kapni, amivel nyilvánvalóan élni is kíván. Tehát ha több száz állami intézmény végzett tegnap egy feladatot, még egyszer mondom, aminek eddig nyilvánvalóan az intézmény költségvetésében költsé gvetési fedezete is volt, és a jövőben ezt nem kell tenniük, akkor számomra nyilvánvaló, hogy ez összefügg a 2017. évi költségvetéssel. Ugyanilyen az a másik terület is, amit nem gondoltam ennyire izgalmasnak megemlíteni, de ha Burány képviselő úr szóba ho zta a Filmalappal kapcsolatos rendelkezéseket, pontosabban a közterülethasználat engedélyezési szabályainak az összefüggéseit az állami költségvetéssel, akkor arra emlékeztetem Burány képviselő urat, hogy eddig a kormányhivatalok végezték ezt a feladatot, mármint a területi kormányhivatalok, a megyei kormányhivatalok. Akik ismerik ezeket a hivatalokat, azok tudják, hogy erre a speciális tudásra ott nem mindig volt megfelelő szakember, és azt gondoljuk, hogy talán nem is célszerű minden egyes kormányhivatal ban ennek a feltételeit megteremteni. Ha minden egyes kormányhivatalban végzünk ilyen feladatokat, akkor ugyanaz az állításom igaz lehet, mint amit már az előbb a temetkezési szolgáltatások kapcsán megfogalmaztam: ez személyzetet kíván, a személyzet foglal koztatása bért igényel, ezért költségvetési összefüggései vannak. A jövőben ezeket a feladatokat, amelyeket a kormányhivatalok végeztek, a Nemzeti Filmalap egy külön kis intézményével, ha úgy tetszik, egy kormányablakán keresztül fogja bonyolítani, és ez n yilvánvalóan talán azért is racionális, mert költségvetési megtakarításokat hozhat. Ahogy említettem, célszerűtlen az összes törvényt szóba hozni, és itt megemlíteni önöknek újra, hogy hogyan függ össze az adott törvény vagy az adott törvényi változtatás a 2017. évi költségvetéssel. Azt a kritikát, amit itt hallottunk, hogy más szándékai vannak a kormánynak ennek a törvénynek a beterjesztésével, egyszerűen értelmezni sem tudom. A KDNPfrakció a salátatörvény módosítását támogatja. (Taps a kormánypártok sora iban.)