Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3168 fognak is , de ha az idei költségvetés módosításáról, a jövő évi törvényjavaslat előkészítéséről fog majd valaki egyszer mozgóképet készíteni, az sokkal inkább lesz tragikomédia, mint vígjáték. Önmagá ban az is megkérdőjelezhető, ha már megalapozásról beszélünk, hogy a kormány az előkészítés során korrekten járte el. Két nagyon fontos vezető is hozzám fordult mint a Költségvetési bizottság elnökéhez. Handó Tünde május 11én írt érdemi észrevételeket, h ozzám intézve levelét - az Országos Bírósági Hivatal elnökéről beszélünk , valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila is kifogásokat tett hozzám intézett levelében. A tartalmi kifogásokon túl mind a két levélne k közös eleme az, hogy az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslatok érdemben különböznek azoktól a javaslatoktól, amelyeket számukra hivatalból véleményezésre megküldtek. Magyarán arról van szó, hogy ezeket a fontos intézményeket és azok vezetőit me gtévesztette a kormány, más tartalmú szöveget küldött nekik véleményezésre, mint amit aztán az Országgyűlés számára benyújtott. Ezért mindkét elnöknek egyetlen választása maradt: észrevételeiket és kifogásaikat levélben megküldeni az Országgyűlésnek. Ennek a levélnek a címzettje én vagyok, de a Költségvetési bizottság elnökeként természetesen gondoskodtam arról, hogy az Országgyűlés nyilvánossága és a közvélemény megismerhesse ezeket a tartalmi és formai kifogásokat, valamennyi képviselőtársamnak megküldtük ezeket a leveleket. S akkor feltehetném azt a kérdést is, hogy mi köze van a jövő évi költségvetési törvény megalapozásához a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló törvényi rendelkezések megváltoztatásának. Mennyiben alapozza meg ez a gazdasági növeke dést vagy bármit, ami a költségvetési törvényjavaslattal összefügg? Valójában, ha jóhiszeműek akarunk lenni, akkor nem történt más, mint az, hogy a kormányon, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának végéhez közeledvén, egyfajta kapuzárási pánik lett úrrá. És az összes olyan törvényjavaslatot, ami a kormány berkeiben keletkezett, az összes olyan szándékot, amit még sebtében meg akarnak valósítani az Országgyűlés tavaszi ülésszakának vége előtt, összegyúrtak egy törvényjavaslattá, és egy gigantikus salátatörvény ben benyújtották az Országgyűlésnek. És ezt elnevezték a költségvetési törvényt megalapozó törvényjavaslatnak, ha már egyébként ilyen kötelezettsége a kormánynak van, hogy erről mindenképpen be kell adnia egy jogszabálytervezetet. (14.00) Na de hát, miért lennénk jóhiszeműek, amikor azt látjuk, hogy a kormány zsinórban különböző törvényekbe eldugva rejti el valódi szándékait, amit elsősorban szeretne megvalósítani? És ebből a szempontból, ha nagyon precízek szeretnénk lenni, akkor már ennek a törvényjavasla tnak az elnevezését meg kellene változtatni. Valójában ez nem a Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat, hanem a titkosítás megalapozásáról szóló törvényjavaslat. Ez ennek a salátatörvénynek a valódi szándéka. Nézzünk néhány kisebb tartalmi észrevételt! Kezdjük a bejegyzett élettársi kapcsolatokkal. Ez a költségvetéshez egyáltalán nem kapcsolódik - ez az egyik. A másik: teljesen érthetetlen számomra, hogy miért nem elégszik meg a Fidesz és a kormány az „élni és élni hagyni” elvével. Az teljesen rendjén van, hogy egy kormány a maga fontos értékrendjét különböző támogatási formákkal is megvalósítja vagy megvalósítani igyekszik. Ez rendjén van. Rendjén van, hogy a kormánynak van egy határozott elképzelése, még ha e z vitatható is, a családokról, és rendjén van, hogy a családok támogatását fontosnak tartván, igaz, hogy a gyakorlatban ez persze a jómódú családok támogatását jelenti, de most nem nyitom ki ezt a vitát, az rendjén van, ha önmagában fontos a Fidesznek és a kormánynak a család, akkor annak támogatásáról különböző törvényjavaslatokban igyekszik gondoskodni - hogy jól vagy rosszul, az egy más kérdés. Na de miért nem hagy békén másokat? Tehát aki ebbe nem fér bele, azt miért kell emellett még büntetni? Nem elég , hogy azokat támogatják, akik beleférnek? A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényi rendelkezések megváltoztatásával önök ezeket az embereket kirekesztik az öröklés lehetőségéből és a különböző adókedvezmények lehetőségéből, ami eddig járt nekik. Miért kell őket