Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 13. péntek (152. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
3161 ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Kép viselőtársaim! Tájékoztatni szeretném önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására tegnap délután 4 óráig volt lehetőség. (Dr. Józsa István: Ezen nevettem az előbb is! Ma tárgyaljuk, de tegnap be kellett adni!) De mivel a képviselő úr már sokkal hamarab b megkapta, ezért nem okozott gondot ehhez a módosító javaslatoknak a csütörtökön 16 óráig való előkészítése, és engedje meg, hogy történelmi visszatekintésben ne pásztázzam körül ezt a témát, mert ennél még érdekesebb dolgot is tudnék mondani, pontosan az önök idejéből - de hát ez ilyen. Köszönöm szépen. Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarorszá g 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/10536. számon a parlament informatikai hálózatán mindenki számára elérhető. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztést nemz etiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Arra is emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés az előterjesztés általános vitájának ötórás időkeretben történő tárgyalásáról döntött. Ismertetem az időkeret felosztását. Az időkeret megoszlása a köve tkező: a Fidesz képviselőcsoportjának 103 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 57 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 47 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 51 perc, az LMP képviselőcsoportjának 62 perc, míg a független képviselőknek 11 perc áll a rendelkez ésükre. Elsőként megadom a szót Banai Péter Benő úrnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Fújja ki magát, államtitkár úr! Parancsoljon, államtitkár úr! BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdaság i minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatból egyértelműen látszik, hogy a munkánkat meghatározó szempontok továbbra sem változtak, változatlanul a munkahelyteremtés, a családok támogatása és a gazdaságélénkítés jelentkezik a kormányzat legfontosabb célkitűzései között. A törvényjavaslat az elő bbiekben ismertetett célok elérése érdekében 42 törvény módosítására tesz javaslatot. Ezen túlmenően a törvény tartalmaz egy deregulációs csomagot is, amelynek célja, hogy csökkentse a jogrendszer túlszabályozottságát és egyes, joghatás kiváltására már nem alkalmas törvényeket, illetve törvényi rendelkezéseket hatályon kívül helyezzen. Ezt szolgálja, hogy az alacsonyabb jogforrási szintre telepítés érdekében a törvényi szintű szabályozást nem igénylő egyes rendelkezéseket hatályon kívül javasoljuk helyezni. Kérem, engedjék meg, hogy a módosítási javaslatok közül kiemeljek néhányat! A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény módosítása elsősorban a helyi önkormányzatok adósságot keletkeztető ügyleteinek engedélyezéséhez kapcsolódik, azok vonatkozó szabályait érinti. A változtatások még egyértelműbbé teszik, hogy mely működési célú hitelek esetében szükséges és melyek esetében nem a kormány előzetes hozzájárulását kérni az adósságot keletkeztető ügyletek megkötéséhez. Konkrétabbá válik emellett az is , hogy az önkormányzati kezesség, illetve garanciavállalások engedélyezése során figyelemmel kell lenni az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseire, továbbá az, hogy a kormány által adott engedély a tárgyévben történő szerződéskötésre vonatkozik. (1 3.30)