Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - TIFFÁN ZSOLT (Fidesz):
3074 mondta, hogy a rokkantellátásnál szükség volt a felülvizsgálatra, de ezzel büntették azokat is, akik igazán rászorult ak voltak. Mindig ez történik. Szigorítjuk a törvényeket, és lényegében azokat büntetjük meg a törvények szigorításával. Azok ugyanis, akik csalni akarnak, általában benn maradnak a rendszerben, viszont olyanok esnek ki a rendszerből, akik pedig nem érdeme lték volna meg. Nagyon egyszerű lenne, ha a költségvetésben évek alatt el tudtunk költeni stadionokra 400 milliárd forintot, én azt gondolom, hogy 500 ezer rászoruló gyereknek (Csettint.) ilyen simán kellene biztosítani Magyarországon az étkeztetést, és ne m kellene folyamatosan módosítókat beadni a költségvetéshez; és nemcsak a stadionokról beszélünk, hanem nagyon sok tétel van a 2017es költségvetésben is, ami szerintünk teljesen felesleges. Nagyon jó lenne végre az ápolási díjaknak a tényleges megemelése. Biztosan államtitkár úrhoz is eljutott már a hír, hogy súlyosan fogyatékos ápolási díjról is beszélhetünk. A Fehér Ház előtt Kocsis Tamás folyamatosan kéri a képviselő uraktól, hölgyektől, hogy oldjuk meg ezt a problémát, hogy azt a 30 ezer forintot el ne m érő összeget emeljük meg, amit kapnak havonta, amit már hosszú évek óta nem emelt a kormány, és most is csak 1500 forinttal fogja megemelni. Nevetséges összegről beszélünk. Ezt a problémát is ne módosítókkal oldjuk meg, hanem a költségvetésben van pénz, be lehet tervezni, lehet ezekre az emberekre is gondolni. (21.10) Szociális dolgozók béremelése. Képviselő úr előttem az óvodai dolgozókat, a technikai dolgozókat említette. Körülbelül százezer technikai dolgozó van Magyarországon, és 2008ban kaptak utolj ára béremelést. Igaz, tegnap elmondta a vitában államtitkár úr, hogy bérpótlék. De, államtitkár úr, a bérpótlék nem épül be a bérükbe ezeknek az embereknek. Nem bérpótlékot kell adni ezeknek az embereknek, hanem a megbecsült munkájukért, ha meg lenne becsü lve, ha a gazdaság jól teljesít, mert minden évben ezt halljuk, minden hónapban ezt halljuk, 2008 után végre, ennek a százezer embernek a problémáját is próbáljuk már megoldani. Az nem működik, hogy valaki egy óvoda konyhájában dolgozik már 30 éve, és ugya núgy minimálbért keres, mint az, aki most kerül be az intézménybe. Ezt a problémát meg kell oldani, államtitkár úr! A szociálisbérlakásrendszerre tettünk javaslatot. Folyamatosan hallottuk, hogy az otthonteremtés az egyik legfontosabb célja ennek a kormán ynak. Helyes. Végre hat év kormányzás után rájöttek, hogy a fiatalok helyben tartásához ez fontos. Az egyik ok ugyanis, amiért a fiatalok elmennek, hogy nem tudják a lakásproblémájukat megoldani. A másik, ami miatt elhagyják az országot, hogy nem tudnak me gélni ebben az országban. De - hozzáteszem - most már a kimutatások azt mondják, hogy ez sem az igazi indok, ami miatt elhagyják Magyarországon a fiatalok a hazájukat, hanem az, hogy nem szeretik magát a politikai környezetet és azt a környezetet, amelyben élniük kell nap mint nap. Most első indoknak ezt nevezik meg a fiatalok. Azt gondolom, hogy tudomásul kellene ezt venni, államtitkár úr, és ezeket a számokat így kellett volna kialakítani a költségvetésben. A kérdéseimre várom a választ. (Tiffán Zsolt fel é fordulva.) Látom, hogy a képviselő úr készül, és remélem, hogy pozitívan fog nyilatkozni azzal a módosító indítvánnyal kapcsolatban, amit Hajdúszoboszló érdekében beadtunk. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK : Milyen jól lehet látni messziről is, ha valaki megnyom ja a gombot. Valóban, Tiffán Zsolt képviselő úré a szó. TIFFÁN ZSOLT ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm, hogy megszólított, illetve válaszolt a kérdésemre. Ellentétben önnel, én tényl eg választókerülettel rendelkezem, illetve választókerületet képviselek, sőt a legnagyobbat az országban, mintegy 174 településsel.