Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz):
3062 esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása, 47,5 millió forinttal több jut ezeknek a programoknak a támogatására. Szeretném kiemelni, hogy új elemek is bekerültek ebbe a támogatásba, például a gépjárműszerzési tám ogatás kiszélesítése abból a szempontból, hogy azok a mozgáskorlátozott személyek, akik elektromos kerekes székkel közlekednek, vagy azok a családok, ahol több személy is mozgáskorlátozott, nagyobb méretű gépjárművet igényelhetnek pályázati úton. Szintén n agyon fontos program a segítő kutyák képzésének a programja, s nemcsak a látássérült, hanem a hallássérült és egyéb fogyatékkal élő személyek számára is. A fogyatékos gyermekeket nevelő szülők támogatására, segítésére szolgáló szakmai programok beindításár a is több forrás jut. Szeretnék beszélni az úgynevezett Fecskeprogramról is, amely a súlyosan beteg, fogyatékos gyerekeket nevelő szülőket, családtagokat tehermentesíti. Ami a fogyatékos személyeket képviselő érdekvédelmi szervezeteket illeti: olyan módos ító javaslatokat nyújtottam be, amelyek remélhetőleg a parlament támogatását is élvezni fogják. Tizenkét szervezet között osztanánk el több millió forintot a szakmai programok támogatására. Örömmel nyugtáztam, hogy továbbra is szinten marad a jelnyelvi tol mácsszolgálatok és az elemi rehabilitációs támogatás összege, összesen 830 millió forinttal. Ugyanígy nagyon fontos az autistaotthonok, az értelmi fogyatékosok és a halmozottan fogyatékos személyeket ellátó lakóotthonok támogatása is, ami 190 millió forint tal szerepel a költségvetésben. Szeretném kiemelni, hogy nagyon fontos program még a szociális foglalkoztató intézmények támogatása. Ez a támogatási forma körülbelül 3300 fő foglalkoztatását biztosítja évi 2 milliárd forint körüli összeggel. A megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci integrációját segítő programok támogatása 61 millió forinttal emelkedett. Ebben olyan jelentős programok vannak, mint például a fogyatékosbarát munkahely elismerése, a segítő vásárlás programja vagy a „Jobb velünk a világ” programja. Ezek inkább a munkáltatókat ösztönző programok. De ugyanilyen fontos a munkavállalókat segítő szakmai programok támogatása, valamint a társadalmi felelősségvállalás elősegítése is. Nem utolsósorban jelentős sor a megváltozott munkaképe sségű munkavállalók foglalkoztatásának támogatása. Ez évi 34,3 milliárd forintot jelent a költségvetésben, ami ugyanakkora összeg, mint volt tavaly. Zárójelben jegyzem meg, örülök annak, hogy nem kellett külön munkabértámogatást adni a foglalkoztatóknak, mert ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességű emberek ugyanolyan értékű munkavállalók, mint az ép munkavállalók. Tehát nem kell külön ösztönzőt adni a munkaadóknak arra, hogy alkalmazzák a megváltozott munkaképességű személyeket. Persze a tökélet es helyzettől még távol vagyunk. Felmerül még egy apró kérdés. Az összeg ugyanakkora, mint a tavalyi évben, ugyanakkor a minimálbér emelkedni fog. Ezt hogyan tervezi megoldani a költségvetés? Örömmel látom, hogy a fogyatékosok sportjának támogatása 447 mil lió forinttal szerepel a költségvetésben. Ebben benne van a jövő évi nyári siketlimpia támogatása is. Még egy módosító javaslatot adtam be a Siketek Világszövetsége jövő évi nemzetközi konferenciájának a támogatására. A Siketek és Nagyothallók Orszá gos Szövetsége nyerte el a házigazda szerepét. Nagy jelentőségű, ezer fővel tervezett, magas színvonalú szakmai konferencia lesz ez jövőre. Azért nyújtottam be módosító javaslatot, mert erre többletforrást igényelnék. Remélem, hogy támogatni fogják ezt kép viselőtársaim is. Idő hiányában most csak ennyit kívántam elmondani. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK : Most Hadházy Sándor képviselő úrnak adom meg a szót. HADHÁZY SÁNDOR ( Fidesz ):