Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - SNEIDER TAMÁS (Jobbik):
3055 Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Sneider Tamás képviselő úr, az Országgyűlés alelnöke jele ntkezett felszólalásra. Parancsoljon, alelnök úr, öné a szó. SNEIDER TAMÁS ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 335 módosító javaslatot nyújtottam be az idei évben a költségvetéshez. Nyilván idő hiányában most nem fogok tud ni mindről beszélni, de néhányat mindenképp ki kell emelnem, amelyek fontos témái a Jobbiknak, illetve egykét választókerületemhez fűződő nagyon jelentős problémát is szeretnék röviden elmondani és felhívni erre a figyelmet, a Nemzetgazdasági Minisztérium figyelmét ezekkel kapcsolatban. Az első a nyugdíj kérdése. Tudjuk jól, hogy az elmúlt időszakban, mind az MSZP, mind a Fidesz alatt komoly támadások érték a nyugdíjrendszert, illetve azokat, akik a nyugdíj felé közelítenek. Ez alól egyetlenegy kivétel vol t az elmúlt nyolc év során, amikor a Fidesz bevezette a nők esetében, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak, úgy, hogy egyébként alapvetően 8 év gyermeknevelés is beleszámíthat, így akár 32 év konkrét munkaviszony után is nyugdíjba vonulhatnak , de egyébként ennél még jobb szabályok, kisebb mellékszabályok is vannak ebben a tervezetben. A Jobbik úgy gondolja, hogy a mai demográfiai helyzetben, a mai gazdasági helyzetben nagyon fontos lenne, hogy a férfiak esetében is ezt a lehetőséget megadja a kormányzat, megadja a magyar állam. Végeztünk egy felmérést, egy igen komoly felmérést, fizettünk érte nem kevés pénzt, hogy maga a lakosság hogy vélekedik erről a kérdésről, hogy a férfiak adott esetben, ha kívánják, megtehessék azt, hogy 40 év kemény mun ka után nyugdíjba vonulhassanak. A 76 százaléka válaszolta azt ezer főből merítve, hogy támogatják azt, hogy a férfiaknak meglegyen az a lehetőségük, hogy ha akarnak, akkor nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszony után. Higgyék el, az egyik meglepetés az volt ebben a felmérésben, hogy a 2029 éves korosztály 65 százaléka támogatta ezt a javaslatot, pedig hol vannak ők még ettől az időszaktól. Hozzá kell tennem, hogy ez nagyon nagy örömmel töltött el engem, hiszen látszik, hogy van egy komoly szolidaritás a fiatalok és a szüleik között, hiszen pont ez az a korosztály, aki látja az 5060 éves szüleit, hogyan robotolnak, hogyan van már három műtéten túl, mondjuk, gerincműtéten, és mégis kemény fizikai munkát kell végeznie, mert különben éhen hal, vagy már seg élyt se biztos, hogy kap lassan a jelenlegi rendszerben. De ne feledkezzünk el azokról a negatív dolgokról, amelyeket megtettek közösen, különkülön. Egyrészt tudjuk jól, hogy a 13. havi nyugdíjat elvette az MSZP, 62ről 65 évre emelte fel a korhatárt Magy arországon, majd jöttek önök, fideszes képviselőtársaim, akik megszüntették a korkedvezményes, korengedményes nyugdíjrendszert, ami a világ csúfsága, hozzá kell tennem, mert ilyen sehol nincs a világon, hogy mindenkinek 65 éves korban kelljen elmennie nyug díjba, akármilyen munkát végez. De önök azóta is úgy érzik, hogy bizony, egy mentődolgozó 64 évesen a 120 kilós beteget kényelmesen le fogja hozni majd hordágyon a negyedik emeletről, és egyéb ilyen egyszerű munkákat el lehet végezni nyilvánvalóan. Ez egy katasztrofális gondolkodás, de megtették, az önök lelke rajta, hogy majd ennek milyen következményei lesznek az elkövetkező időszakban. Tudjuk jól, hogy a 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont is sikerült más területre juttatni és nem a nyugd íj területére, tudjuk jól, hogy az államadósság feneketlen kútjába ment, 500 milliárd MOLrészvényre, nem is sorolnám tovább, és ez azért fájdalmas, mert azért 3000 milliárd forint. Ha már önök nem is a nyugdíjba szánták és a nyugdíjkifizetésekre szánták, hanem elvették az emberektől, ha ez legalább azonnal munkahelyteremtésre fordítódott volna, 3000 milliárd forint, kérem szépen! Ezt nem lehet elégszer hangoztatni, ehhez képest szinte semmi az európai uniós támogatás is, azt lehet mondani egykéthárom év távlatában, hogy az micsoda munkahelyteremtő lehetőségeket adott volna, és bizony, százezrek dolgozhatnának már akár úgy, hogy egyébként nyugdíjbefizetők és ezzel a nyugdíjkassza gazdagodik. Tehát ez még esetleg, nem biztos, hogy támogatandó, de mindenképp en egy olyan lépés lett volna, amin el lehetett volna akkor gondolkodni.