Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
3041 Tisztelt Ház! Ki kell térnem a családi adókedvezmény intézményére. Nézzék, itt al apvetően arról van szó, hogy én ezzel generálisan nem értek egyet. Amikor mi kormányoztunk, akkor az adójóváírás intézményét alkalmaztuk, és nekem meggyőződésem, hogy az adójóváírás intézménye az alacsony jövedelmű embereknek segített. Ez a családi adókedv ezmény, amely vitathatatlanul most a kétgyermekesek esetében a költségvetési törvény kapcsán bővülni fog, már a hozzájutás vagy a hozzáférés kedvezőbb lesz a kétgyermekesek számára, mégis azt eredményezi, hogy a magas jövedelemmel rendelkező személyek telj es egészében igénybe tudják venni a gyerekek után járó adókedvezményt, és az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők pedig csak korlátosan vagy egyáltalán nem tudják igénybe venni. Ha egy olyan édesapáról van szó, aki mondjuk, három gyereket nevel, és a feles ég nem tud dolgozni, mert éppen a harmadik gyerekkel van otthon, és az ő fizetése olyan 160170 ezer forintra tehető, akkor bizony ez a család a 99 ezer forinttal szemben csak 53 ezer forint családi adókedvezményt tud igénybe venni, és ebben az esetben maj dnem ugyanannyi ott marad az államkasszában, vagy éppen a magasabb jövedelműek adóvisszaigénylését tudja finanszírozni. Abban az esetben, ha csak minimálbéren foglalkoztatott az édesapa, és ugyanígy három gyereke van, és az édesanya, mondjuk, a harmadik g yerekkel odahaza van, nemritkán 1012 órát dolgoznak ezek az emberek; kapaszkodjanak meg, itt már teljesen eltér a helyzet, mert egyharmadát tudja a lehetséges adókedvezménynek igénybe venni ez az édesapa, mert csak 36 ezer forintot tud érvényesíteni, és 6 3 ezer forint marad bent gyakorlatilag az államkasszában. Ezzel szemben ott van egy olyan sikeres menedzser, akinek, mondjuk, egymillió forintos fizetése van, ebből adódóan, mondjuk, az ő feleségének éppen már dolgoznia sem kell, két útvonalat ismernek eze k a hölgyek, de ezt most én nem akarom részletezni. Persze, akinek egymillió forintos fizetése van, az a 99 ezer forintos, gyermekek után járó adókedvezményt teljes egészében igénybe tudja venni. Említettem a szociológiai kutatás kapcsán, amelyet egyébként a Policy Agenda végzett el a KSHfelmérés alapján, hogy a két gyermeket nevelő kétszülős háztartás minimumjövedelme 255 ezer forintot tesz ki. Nagyjából ennyi az átlagos bruttó jövedelem Magyarországon, de az előbb megjegyeztem önöknek, hogy a bérek átlag át a munkavállalók közel kétharmada nem éri el, nem tudja megkeresni. (18.20) Abban az esetben, ha a háztartásfő 247 ezer forintot keres, mint amennyi most az átlagos bruttó bér Magyarországon, akkor csak 78 ezer forintot tud érvényesíteni ebből az adójóvá írásból, és bizony bennmarad az államkasszában több mint 20 ezer forintja. Hölgyeim és Uraim! Meg kell hogy jegyezzem végezetül, hogy az a fejezet, amelyik leginkább foglalkozik a hátrányos helyzetű, szociális segítségre szoruló társadalmi csoportokkal, az a költségvetési törvényben a nemzeti család- és szociálpolitikai alap fejezete alatt szerepel. Két évre visszamenőleg és a 2017tel összevetve azt kell látni, hogy évről évre csökkent az ebben az alapban lévő pénzösszeg: míg 2015ben 707,9 milliárd forint volt a költségvetésbe beállítva, erre az évre, 2016ra 684 milliárd, jövőre már csak 657 milliárd. Tehát egy jelentős csökkenés van ezen a rovaton. Ha megnézzük a fejezeti kezelésben, de majd a jövő héten, amikor rátérünk a bizottságokban a módosító indít ványok tárgyalására és a részletes vitára, akkor egyértelműen látszik, hogy 13 olyan ellátásforma van a nemzeti család- és szociálpolitikai alapban, amelynek csökkent a mértéke, és csak 6 van olyan, amelyiknek emelkedett a mértéke. Tehát több mint kétszer annyi ellátásforma van, ahonnan pénzt vontak el ezen a rovaton, mint amennyi emelkedett. Csökken jövő évtől az életkezdési támogatás. Csökkenni fog a pénzbeli gyermekvédelmi támogatás. Csökkenni fog a gyermektartásdíj megelőlegezésére szánt pénz. Csökkenni fog, még van ilyen kifutó ellátás, a bányászjáradék, a mezőgazdasági járadék. Csökkenni fog a járási hivatalok szociális feladataira szánt pénzösszeg, nem kevés pénzzel, hiszen erre az évre 70 milliárd forint volt beállítva, a jövő évre már csak 63 milliá rd. Meggyőződésem, hogy ez nem azért van, mert a jövő évre úgy számol a kormány, hogy lényegesen jobb helyzetben lesznek azok az emberek, akiknek a