Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. VAS IMRE (Fidesz):
3028 szolgálatot, amely igen komoly igénybevételt jelent, háromévente hat hónap kötelező szolgálatellátást. A javaslat alapeleme, hogy minden alkalmas jelentkező kapjon egy alap katonai kiképzést, tegye le az esküjét, adott esetbe n kaphat rendfokozatot is. Ez egy nyugvó tartalékos állományt hozott volna létre, amely behívását minősített helyzethez köthettük volna. Ezt sajnos, ahogy már mondtam, nem támogatta a kormánytöbbség, annak ellenére, hogy januárban egy ötpárti egyeztetésen a miniszter úr jónak nevezte ezt a javaslatot, és azt mondta, hogy hasonlóban gondolkodik ő is. Összességében annak ellenére, hogy a miniszterváltással pozitív változásokat is észleltünk a tárca szemléletében - gondolok itt akár az ötpárti egyeztetésekre , a honvédelmi költségvetés csalódást keltő, ahogy már említettem, ez az egy helyben járás költségvetése. Ezen a téren mindenképpen több tennivaló van, és azt a módosító javaslataink formájában is benyújtottuk az Országgyűlésnek, kérném a képviselőtársaim támogatását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Most Vas Imre képviselő úrnak adom meg a szót. DR. VAS IMRE ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ugyan igazságügyi témában terveztem hozzászóln i, de nem tudom szó nélkül hagyni Kulcsár képviselőtársunk hozzászólását, szerinte a honvédelmi költségvetés csalódást keltő. Az idei évben a honvédség költségvetése 282,7 milliárd forint, a költségvetési tervezet szerint, amit reményeink szerint el is fog ad az Országgyűlés, 336,4 milliárd forint. Tehát ez a 1920 százalék közötti költségvetésiforrásemelkedés képviselőtársamnak csalódást keltő. Megmondom őszintén, nekem nagyon pozitív az álláspontom erről, hogy a honvédségre 1920 százalékkal többet tudunk költeni. Az igaz, amit képviselőtársam mondott, hogy 300 milliárd forint körül volt tavaly is meg az idén is, de azért a 282,7, illetve a 336,4 között az én számításaim szerint 53,7 milliárd forint van, ez pedig igen nagy összeg még a teljes magyar költsé gvetésen belül is. Rátérve az igazságügyi témára: az Igazságügyi bizottság alelnökeként és a Törvényalkotási bizottság tagjaként pontosan tudom és érzékelem, hogy a jogalkotásnak a kormányzati munkában igencsak kiemelkedő szerepe van. Éppen ezért, valamint az igazságügyi szervezetrendszerrel történő hatékony együttműködés, valamint az európai és egyéb nemzetközi fórumok előtt nemzeti érdekek hatékony képviseletének érdeke megkívánta, hogy önálló Igazságügyi Minisztérium jöjjön létre 2014ben, amely kialakít ja és végrehajtja a kormány igazságügyi politikáját. A jogalkotási feladatok részeként a minisztérium fontos szereplő a parlamenti életben is, és az alkotmányosság, az európai uniós jognak való megfelelés felelőseként a közigazgatáson belüli egyeztetések s orán úgyszintén. Két év távlatából úgy gondolom, hogy helyes döntés volt az önálló igazságügyi szervezeti egység létrehozása. Bár az ellenzéki képviselőtársaim időnként fanyalognak a törvényalkotás színvonalán, azt szerintem pártállástól függetlenül illik elismerni, hogy az Igazságügyi Minisztériumban magas minőségű munka zajlik, és felkészült apparátus dolgozik. A kormányzati ciklusban igen jelentős kodifikációs feladatokat végez el, élükön a polgári eljárás, a büntetőeljárás, a közigazgatási eljárás és a közigazgatási perrendtartási kódexek kodifikálásával. E nagy volumenű jogalkotási feladatok rendszerszemléletet, valamint társadalompolitikai célokkal kapcsolatos tudatosságot és felelősséget igényelnek. Megjegyzem, az említett feladatok jelentősek, azaz a z eljárásjogi kódexek megalkotása és elfogadása még előttünk áll. Úgy vélem, hogy ehhez a nagy körültekintést igénylő munkához megfelelő financiális háttér elengedhetetlen, amely forrásokat a 2017es költségvetés láthatóan biztosítja. Egy kicsit a pénzforr ásoktól elrugaszkodva szeretném kiemelni, hogy a magyar alkotmányos identitás védelme és annak nemzetközi színtéren való elfogadtatása erősítése szintén az Igazságügyi Minisztérium elsőrendű feladata. Ezért is találom nagyon örvendetesnek, hogy ezt a 2014es