Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 12. csütörtök (151. szám) - Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleményét tartalmazó előterjesztés általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BANA TIBOR (Jobbik):
2993 Tehát szeretném aláhúzni, hogy az ígéreteinket beta rtjuk ezen a területen is. Utalok arra, hogy életpálya ezt megelőzően a hivatásos állomány számára 2001 végén volt, az első Orbánkormány idején, amikor is a köztisztviselői életpálya nagyon sok elemét kiterjesztettük a hivatásos állományra is. Azóta is jó szívvel gondol erre a hivatásos állomány, és ahogy én tudom, örömmel fogadta a 2015. július 1jén hatályba lépett új szolgálati törvénynek az előmeneteli és illetményrendszerre vonatkozó szabályait, aminek a kedvező hatásait minden hivatásos érezte. Tiszt elt Országgyűlés! Ami nagyon fontos a Belügyminisztérium feladatai finanszírozása tekintetében 2017 vonatkozásában, az, hogy a közrendet, a közbiztonságot továbbra is erősíteni szeretnénk. Mindig azt szoktuk mondani, hogy e tekintetben mindig többet kell t enni holnap, mint amit ma vagy tegnap tettünk. Ezt a filozófiát követi ez a költségvetési törvényjavaslat is. Az a javaslatunk is, elképzelésünk és konkrét célkitűzésünk is megvalósul 2017ben, hogy ennek a forrásait biztosítjuk mind a személyi állomány lé tszámát illetően, mind pedig az elismerést illetően, mind pedig a technikai fejlesztést illetően. Arra is szeretnék reagálni, hogy a vita korábbi szakaszában elhangzott, hogy nincs minden településen rendőr. Szeretném itt is kiemelni, hogy a rendőri jelenl ét Magyarország valamennyi településén jelen van. A körzeti megbízotti státuszok feltöltöttsége jelenleg 96,66 százalék. Ezt szeretnénk megcélozni, hogy 100 százalékos legyen, de addig is mindenhol van, minden magyar településen a rendőri jelenlétet biztos ítani tudjuk. Szeretném felhívni a figyelmet arra a fontos tényre, hogy a rendőrség ezt az úgymond normál feladatrendszerét úgy látja el, hogy óriási erőfeszítéseket tesz a déli határ megvédése érdekében, összefogva a honvédséggel és a településekkel. Vala mennyien tudjuk, hogy a migrációs válság sajnos nem szűnt meg, a migrációs nyomás jelen van. Ennek a megfelelő elhárításához és a megfelelő válaszadáshoz, a déli határ megerősítéséhez a költségvetés a forrásokat ’17 vonatkozásában is biztosítja. Szeretnék utalni arra, hogy 2016 első hónapjaiban jelentősen megnőtt az illegális migránsok száma a déli határon, különösen a szerb határon. Erre válaszul a kormány 9,3 milliárd forintot biztosít a déli határ fizikai megerősítésére. Itt szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy jövő héten kerül a parlament elé az a törvényjavaslat, amely lehetővé teszi, hogy ha a rendőrség a határ vonalától számított 8 kilométeren belül az illegális migránst feltartóztatja, akkor azt a határra visszakísérheti, és lehetővé teszi számára, lehetőség nyílik arra, hogy a tranzitzónában menedékjogi kérelmet adjon be, feltéve persze, ha nem követett el bűncselekményt. De ebbe nem szeretnék részletesen belemenni, hiszen ez nem a költségvetés tárgya, hanem a jövő heti törv ényjavaslat. De mindenképpen szerettem volna hangsúlyozni, hogy ez összefügg azzal a törekvésünkkel, hogy megvédjük Magyarországot, megvédjük a magyar embereket, és garantáljuk a biztonságunkat. Tisztelt Országgyűlés! Tehát a közbiztonság erősítése, a déli határ védelme, a személyi állomány erősítése, ezek mindmind olyan célkitűzések, olyan fontos célkitűzések, amelyek valamennyiünk érdekeit szolgálják, és amelyre a 2017es törvényjavaslat megfelelő forrásokkal rendelkezik. Én arra kérem a tisztelt Országg yűlést, hogy támogassa ezt a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Rendes felszólalásra a Jobbik képviselőcsoportjából Bana Tibor képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! BANA TIBOR ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési felszólalásomat két részre osztanám. Az első felében az uniós források felhasználásáról beszélnék, és arról, hogy a Jobbik frakciójának mi a véleménye ezzel kapcsola tban, visszatekintve az előző ciklusra és nézve a mostani 20142020 közötti hétéves időszakot; a második részében pedig a szűkebb hazámat, Vas megyét