Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 10. kedd (149. szám) - Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása, valamint az egyes törvényeknek a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2663 terrortámadásra a Btk. 314. §a szerinti terrorcselekménydefiníciót alkalmaznánk. A terrorveszélyhelyzet kihirdetése esetén a bevezetett rendkívüli intézkedések 15 napig, illetve az Országgyűlés által hozott döntésig maradnának hatályban. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kereszténydemokraták a terrorizmus elleni akcióterv részeként a Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról szóló T/10416. számú törvényjavaslatot támogatják. Célunk, hogy a törvényjavasl at elfogadásával növeljük hazánk védelmi képességét, hogy megfelelően fel tudjunk lépni a terroristákkal szemben. A kormánynak ehhez minden olyan eszközt meg kell adni, mely más európai kormányok számára is rendelkezésre áll. A módosítás elfogadásával az A laptörvény egy új különleges jogrenddel, a terrorveszélyhelyzettel egészülne ki. A terrorveszélyhelyzet elrendelésével szükség esetén a Magyar Honvédség erőit is igénybe lehetne venni az ország biztonságának garantálása érdekében. Tisztelt Hölgyeim és Urai m! Európa és benne Magyarország biztonsági környezete gyökeresen megváltozott. A világban olyan új típusú biztonsági kihívások jelentek meg, amelyek a korábbi klasszikus államközi fenyegetésekre adott különleges jogrendi válaszokat már hatékonyan nem kezel ik. Fentiekre tekintettel az Alaptörvényben egy új különleges jogrendi tényállásként kívánjuk rögzíteni a terrorveszélyhelyzetet. Eszerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére terrortámadás jelentős és közvetlen veszélye vagy terrortámadás esetén meg határozott időre kihirdeti a terrorveszélyhelyzetet, ezzel egyidejűleg felhatalmazza a kormányt sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedések bevezetésére. A terrorveszélyhelyzet kihirdetéséhez, illetve időtartamának esetleges meghosszabbítás ához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatára lenne szükség. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kormány a terrorveszélyhelyzet idején rendeletet alkothat, amellyel sarkalatos törvényben meghatározottak szerint egyes törvények alkalmazását felfüggeszthetné, törvényi rendelkezésektől eltérhetne, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhatna. A magyar emberek biztonságának garantálása érdekében a törvényjavaslatot szeretnénk mielőbb elfogadtatni, és megkezdeni a terrorizmus elleni akcióte rv végrehajtását. Ehhez mindenképpen szükségünk van az ellenzéki képviselők támogatására is. Kérem, támogassák a törvényjavaslatot. A KDNP parlamenti frakciója támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, k épviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Abban vélhetően egyeté rtés van a parlament frakciói között, hogy 2015ben Európában valami gyökeresen megváltozott, és egy egészen új típusú fenyegetettséggel, egy új típusú biztonsági helyzettel kell szembenéznünk. Ebből a helyzetből nyilvánvalóvá válik az is, hogy önmagában a z a tény, hogy egy végeláthatatlan folyamatként ellenőrizetlenül léptek a schengeni övezetbe személyek, akik közül sokan benyújtották a menedékkérelmüket, mások meg nem, ez rendkívüli mértékben megnehezítette egész Európában a schengeni övezeten belül a re ndvédelmi szervek munkáját. Láthattuk bűncselekmények esetében is, hogy egész egyszerűen nyomonkövethetetlenné vált, hogy kik azok a személyek, akik adott esetben jogellenes cselekedetekre ragadtatják magukat. Mondom mindezt azzal, hogy az, ami történt az elmúlt egy évben, nem semmisíti meg Európának azt a felelősségét, ami Európa kapuinál - nem függetlenül Európa elmúlt másfél évtizedes politikájától - történik. Nem semmisíti meg azt a felelősségünket, amivel tartozunk azoknak az embertársainknak, akik egy ébként részben Európa, az úgynevezett fejlett Nyugat által is élhetetlenné tett környezet, illetve az élhetetlenné tett belső viszonyok miatt keresnek menedéket.