Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 10. kedd (149. szám) - Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Feleinek 21. Konferenciáján elfogadott Párizsi Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2648 (12.10) Az igazsághoz tartozik az is, hogy az eddigi „megoldások” - é s itt erősen idézőjelben értendő - csak rontottak a helyzeten, ahelyett, hogy javítottak volna. Az Unió például célul tűzte ki, hogy a 20102012. évekre 5,75 térfogatszázaléknyi agroüzemanyagot kever a benzin és dízel hajtóanyagokhoz, majd ezt a javaslatá t úgy módosította, hogy 2020ig a hajtóanyagok 10 százalékának megújuló forrásból kell származnia. A célkitűzés eredményére nem is kellett sokáig várakozni: az európai agroüzemanyagpiac ellátásában üzleti lehetőséget látó nagyvállalatok DélkeletÁzsiában, DélAmerikában, Afrikában láttak hozzá a földszerzéshez annak érdekében, hogy olajpálmát, jatrophát és más olaj- és cukortartalmú növényi kultúrákat létesítsenek. Az intézkedés nyomán természetes ökoszisztémák, őserdők, láperdők estek áldozatul, többnyire felégették őket, aminek nyomán csökkent a biológiai sokféleség, és az erdők talajaiban tárolt szén is felszabadításra került. Indonézia - Kína és Amerika után - így lett a harmadik legnagyobb széndioxidkibocsátó a Földön. A súlyos ökológiai következmény ek mellett megindult a hagyományosan gazdálkodók termelési kultúrájának felszámolása, az önellátó paraszti gazdaságok lecserélése ültetvényekre, és a földtulajdonok erőszakos megszerzése, a földrablás, aminek során tradicionális kultúrák tűnnek el, és mill iók válnak földönfutókká. De az emissziókereskedelem vagy a tiszta technológiák átadása sem vezetett az elvárt eredményhez. Egy olyan nemzetközi közösségben, ahol a szabályok nem vonatkoznak mindenkire, a rendszer a legjobb szándék ellenére is kibújókat ta lál, és megtalálja azon kevesek érdekét, akik a bajból is tudnak jó üzletet létrehozni. Az agroüzemanyagokkal kapcsolatos fokozódó elvárások, továbbá a növekvő élelmiszerigény kétségessé teszi az 5. cikkely célkitűzéseit, amely szerint a részes feleknek fe l kell lépniük az üvegházhatású gázok nyelői és tározói, ideértve az erdőket is, megóvása érdekében. Az eddigi anomáliákat ugyanis csak erősíteni fogja az a tény, hogy a közös, de megkülönböztetett felelősség alapján a fejlődő országok fejlődésük, valójába n csak a gazdasági növekedésük érdekében haladékot kapnak a csökkentési feladatok végrehajtásában, tovább növelik majd kibocsátásaikat. A gazdasági növekedés azonban szükség szerint együtt jár az erőforrások további fogyasztásával, az pedig a környezet tov ábbi terhelésével, így pontosan azok az országok esnek laza megítélés alá, akiknek még vannak ökológiai tartalékaik, többek között széndioxidelnyelő kapacitásaik. Senkinek ne legyenek illúziói, ahogyan eddig sem, és ahogyan a ma fejlettnek nevezett orszá gok is tették, lassan felszámolják nyelőiket, hiszen ők miért ne tehetnék, ha mások is ezt tették. Mindezek persze apróságnak tűnnek a mellett a téves megközelítés mellett, amely abból származik, hogy a párizsi megállapodás elődeihez hasonlóan nem a kibocs átások okát, hanem magát a jelenséget kívánja kezelni. Az üvegházgázok kibocsátása és minden más környezetterhelés is az emberiség által felhasznált teljes anyagfelhasználáshoz köthető. Amíg nő a teljes anyagfelhasználás, addig a környezeti problémák is sú lyosbodni fognak, függetlenül attól, hogy milyen mértékben nő a hatékonyság. Sajnos, a párizsi megállapodás sem hozott abban változást, hogy az üvegházgázok kibocsátását az inputokhoz, vagyis a teljes primer anyagfelhasználáshoz kötnék. Ma még elméleti for gatókönyv sincs arra nézve, hogyan csökkenthetnénk a világ egészének primer erőforrásfelhasználását, vagy hogyan tudnánk megállítani, sőt szükség szerint visszájára fordítani a természetes ökoszisztémák területének fogyását, pedig a ma egy főre jutó 10,6 tonna primer anyagfelhasználást legalább fejenként 4 tonnára kellene mérsékelni. Tisztelt Országgyűlés! Tudjuk, hogy problémáink közös gyökere az anyagi jólét mindenáron való növelése, ami együtt jár a fogyasztás állandó bővítésének igényével. Mivel azonba n a gazdasági növekedés és a környezeti terhek növekedése együtt jár, abszolút értelemben vett szétválás nem létezik, ezért a jelenlegi makrogazdasági modell mellett semmi esélyünk nincs környezeti céljaink teljesítésére, így az éghajlatvédelmiekre sem.
