Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 2. hétfő (147. szám) - A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
2438 2010 óta mi még jelentős többlete t biztosítottunk, majdnem 100 milliárd forintot megközelíti a fiatal gazdák számára adott támogatások aránya. A számok makacs dolgok, képviselő úr! Ezen kívül természetesen még sok mindent lehetne mondani, de a rövid időre tekintettel ettől most eltekinten ék, de remélem, hogy lesz lehetőségünk a vidékfejlesztési programról még néhány szót váltani. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Ander Balázs képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. Parancsoljon , képviselő úr! ANDER BALÁZS ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először néhány rövid gondolattal kitérjek az úgynevezett határon átnyúló együttműködé si programokra, a CBCkre, a nemzetpolitikai szempontból nagyon fontos CBCkre. Hazánk számára különösen fontosak ezek a projektek, abból a sajnálatos történelmi tényből kiindulva, hogy Trianon óta tulajdonképpen saját magunkkal vagyunk határosak, legalább is etnikai értelemben mindenképpen. Az idő rövidségére való tekintettel természetesen nem tudom hosszan taglalni ezt a kérdéskört, inkább csak említés szintjén ejtek szót olyan témákról, amikkel a Jobbik már korábban is foglalkozott, de fontos, hogy ezen a vitanapon is elhangozzanak ezek a szempontok. Nagyon komoly problémának látjuk, hogy a CBCk irányító hatóságai román és szlovák relációban 2014ben átkerültek Budapestről Bukarestbe és Pozsonyba. Nem felesleges hangsúlyozni, hogy milyen sokat számít az, hogy egy program adminisztrációja hol van, hiszen sokkal könnyebb ott lobbizni, hatást gyakorolni. Szávay István képviselőtársam Semjén Zsolttól és Lázár Jánostól is próbált már az ügyben érdeklődni, de megnyugtató választ, minő meglepetés, sajnos ő sem ka pott. Különösen aggasztó ez annak fényében, hogy már a 20072013as ciklusban is, amikor Budapesten volt az irányító hatóság, kaptunk olyan híreket, hogy például a magyarromán CBC keretében a határ mindkét oldalán román fejlesztés valósult meg. Mi lesz íg y most, amikor már Bukarestben van az irányítás? Szintén komoly probléma, hogy a magyarszlovák CBCprogram esetében immár csak angolul lehet pályázni, miközben eddig lehetett magyarul és szlovákul is. Ez a változás természetesen alapjaiban veti vissza a p ályázási kedvet. Lázár miniszter úr korábbi kérdésünkre még azt válaszolta, hogy angol nyelvű pályázatok esetén nagyobb lesz az eredményesség, azonban ezt világosan cáfolja a 20072013as ciklus első pályázati köre, amikor szintén angolul kellett pályázni, ami miatt kevesebben pályáztak, és a sikeresség sem volt nagyobb. Kérem a kormányzatot kellő tisztelettel, hogy figyeljenek oda ezekre a látszólag apró, de valójában nagyon fontos részletkérdésekre, mert komolyan befolyásolhatják a külhoni magyar területe kre érkező uniós források mértékét, és így a külhoni magyarság megmaradását is, amiben, azt hiszem, konszenzusra kellene jutnunk. A másik terület a közlekedésfejlesztés, amiről beszélni szeretnék. Az európai uniós források esetleges lenyúlása vagy értelmet len pazarlása kapcsán, mondhatnánk, könnyen jött, könnyen ment. De ez koránt sincs így. Ez az ország a békemenetek szlogenje ellenére kvázi gazdasági gyarmati behódolás formájában brutális árat fizetett azért, hogy az Unió tagja lehessen. Tehát ezek a pénz ek egyáltalán nem jöttek könnyen, így az elherdálásuk még nagyobb bűn. (19.10) Ezt részben a mostani kormány is eltanulta a szocialisták saját vagy uniós forrást elszóró, olyan impozáns, de totálisan agyament projektjeiből, mint, mondjuk, a kőröshegyi völg yhíd, amelynek az akkori árából a mostani árakon is meg lehetne oldani vagy félszáz somogyi zsáktelepülés útépítési problémáját. De gondolhatunk akár az M6os autópálya vakondtúrásai alá egy igazi vakond pofátlanságával odafúrt, szükségtelen, viszont valak iknek milliárdokat fialó alagutakra is. A fideszes