Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 2. hétfő (147. szám) - A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
2434 ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Gőgös Zoltán képviselő úr, MSZPképviselőcsoport. Megadom a szót, képviselő úr. (18.50) GŐGÖS ZOLTÁN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha itt lenne most dr. Kovács Zoltán, Pápa város volt polgármestere, biztos kikérné magának, amit Hadházy képviselőtársunk mondott, hogy idiótaságokat csináltak az előkészítés során, ugyanis 7 milliárd forint uniós forrás kerül t Pápára, az összes projektet a fideszes önkormányzat készítette elő, és nem volt olyan, amit ne nyert volna meg; ezt csak jelezni szeretném. Az más kérdés, hogy jégpálya azóta sem üzemel a főtéren, mert nem tudják lehűteni a jeget, de ebbe most nem akarné k belebonyolódni. Ennyit arról, hogy ki nyerhetett és ki nem. Másrészt egy nagyon nagy ellentmondás volt az egész eddigi napban. Arról volt szó, hogy a Fideszkormány olyat örökölt, hogy mindent át kellett szervezni, illetve hogy mi nem csináltunk semmit, amikor meg átvették, akkor nekem mindenki azt mondta, hogy a forrásoknak már a 90 százalékát lekötöttük, tehát nincs mozgásterük. Most a kettő között az agrárügyekben biztos, hogy valamilyen ellentmondás van. A 90 százalékát lekötöttük, ez tényleg így volt , és azért kötöttük le, mert akkor jó egy pénz, ha viszonylag hamar jön; ez a válaszom Manninger képviselő úrnak, hogy mi van azzal a 10 százalékkal, amit kormányszinten kifizettünk az első három év után, pontosan 10 százalékkal fizettünk ki többet, mint a mennyit a Fidesz fog, ő ugyanis nem fizet ki semmit. Ennyit a komoly munkáról. Tehát ez teljesen nulla. Most mondta itt a miniszter, hogy 2017 előtt itt kifizetés nem lesz. Én azt gondolom, képviselőtársaim, hogy nyilván van értelme ezekről a dolgokról vit atkozni, de csak akkor van értelme, ha ez a jövőre nézve hoz valami pozitívumot. Amit egyelőre a pályázatoknál látunk, abból az látszik, hogy nem nagyon tanultak. Államtitkár úr, hogy csak két példát mondjak: az AKGkiírást tizenháromszor módosították mene t közben, a kertészetigéppályázatot meg nyolcszor. Nem beszélve arról, hogy harminc pályázat kiírását ígérték már a tavalyi évre, és ebből sikerült kiírni kettő és felet, s úgy tűnik, hogy elbírálni meg egyet sem sikerült. Jó lenne, ha választ adna arra, hogy mit kezdjenek a termelőink azzal a helyzettel, hogy május 15ig egységes kérelemben be kellene adni az AKGpályázattal kapcsolatos döntést is, ami még nem született meg. Ha beadják és nem nyernek, akkor túligénylést csinálnak, és büntetőszankció lesz belőle, ha meg nem adják be, akkor nem kapnak pénzt. Mellesleg én még nem láttam olyan európai uniós projektet, ahol úgy kell betartani feltételeket, hogy fogalmuk sincs arról, nyerneke vagy sem. Én nagyonnagyon felhívnám a figyelmüket arra, hogy ez így nem lesz jó. A másik, ami szerintem óriási hiba és óriási pofára pontozást hozhat, hogy gyakorlatilag megszüntették azt a rendszert, ami lehet, hogy az előkészítésnél a minisztériumnak egy kicsit nagyobb munkát okozott, hogy rendeleti szabályozás volt, de az biztos, hogy az teljesen normatív volt, államtitkár úr. Aki annak a rendeletben foglalt paraméternek megfelelt, az nyert, és nem volt olyan, hogy a bírálatnál 50 százalék a pofapont. Jelenleg pedig ez a helyzet Magyarországon, és pont úgy, mint a földel adásnál vagy a bérbeadásnál, gyakorlatilag teljes szubjektív rendszer lesz. Ha ezen nem változtatnak, akkor óriási baj lesz. Már a második időpont van arra az ötpárti önkormányzati egyeztetésre, amit kezdeményeztek, és nagyon kíváncsian várom, hogy az önko rmányzatok hogy állnak ehhez a kérdéshez. Itt több volt önkormányzati képviselő, sőt polgármester is ül, és a legnagyobb bajuk most az, hogy semmibe nem szólhatnak bele. Gyakorlatilag semmibe. Egy megyei önkormányzatnál két ember dönt el mindent, a pénzt l eosztották, tehát semmi dolguk vele. Hogy ebből milyen fejlesztés lesz, arra nagyon kíváncsi lennék. Tehát az a probléma, hogy olyan programok és projektek indulnak el, amelyek szerintem nincsenek végigtárgyalva a végrehajtásban és a végrehajtókkal.